Kitépem a hajam...

Esik az eső. Hideg van. Sétálni nem tudunk menni.
Ebédeltünk. Pelenkát cseréltünk. Nem fázunk, nincs melegünk. Aludtunk is, álmosak nem vagyunk.
Mégis hisztizünk. Nyafogunk. Hangosan.

Ötleteket kérek.

Fájdalom

Bár a téma nem ide tartozik, de muszáj írnom róla.

Talán nem tudod, ki (volt) az a Kolonics György, de nem baj. Nem kell mindenkinek ismernie egy többszörös világbajnok, olimpiai bajnok sportolót, kenust.
Én ismer(t)em. Rettenetesek ezek a zárójelek, mégis bele kell tennem a szövegbe. Elment. És nem tudjuk feldolgozni.
Én nem rajongok a sportért, nem is feltételen a sportolót gyászolom. Nem is voltunk közeli barátok, nem jártunk együtt szórakozni.
Viszont a férjemnek sporttársa és közeli barátja is volt. Neki rengeteg, sokkal több emléke ugrik be róla, mint nekem.
Nekem az ugrik be, mikor összefutottunk a plázában és gratulált a kisfiunkhoz. Az ugrik be, mikor elmentünk a háza előtt, mindig felnéztünk, már csak megszokásból is. Az ugrik be, hogy bár tényleg nagyon elfoglalt ember volt, eljött Emil 25., meglepetés szülinapi bulijára 2005 októberében. Nem hangoskodott, nem játszotta meg magát, eljött, felköszöntötték Emilt, egy ideig ott maradtak, aztán elbúcsúztak, és elmentek.
Szintén eljött az esküvőnkre, gratulált, maradt egy ideig, aztán elbúcsúzott, szépen feltűnés nélkül, és elment.
Most is így tett. Maradt egy ideig, csöndben, visszafogottan, csak sajnos nem búcsúzott el, úgy ment el. Hirtelen, brutálisan.
Emil mondta ki: az vitte el, ami a legnagyobb volt neki: a szíve.
Sajnálom Andit, a menyasszonyát, merthogy volt neki, és idén lett volna az esküvőjük, ha minden igaz. Nincs olyan pillanat, hogy ne jutna eszembe Andi is.
Andi, őszinte részvétem, nagyon nagyon sajnálom! És őszinte részvétem mindazoknak, akik ismerték, szerették, tisztelték.
Koló, bárhol vagy, remélem, jó neked. Gondolunk rád, és nagyon fáj!

Nyűgösködünk

Hát bekövetkezett. Tudtam, hogy előbb-utóbb elkövetkezik, de reménykedtem benne, hogy még van azért időm.

Bubu elromlott. Nyűgösködik. Az én átlagon felülien jó, magát elszórakoztató, mosolygós babám UNATKOZIK. Persze, az ember foglalkozik vele, játszik, énekel neki, de hogy a nap 14 órájában le kelljen kötni...Először az időjárásra fogtam, de ez nem nagyon jött be. Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy neki is ez természetes igénye...:)

Na, nézzük a leltárt:

1. Fogak: 3 db. Ahhoz képest, hogy az első 2 viszonylag hamar, 5 és fél hós korában megjelentek, a 3.-ra 7 és fél hós koráig kellett várni, és ez lényegesen óvatosabban bújik, mint az előzőek. A 4. még láthatáron sincs...Ráadásul, nagy bánatomra, "elrontják" az összképet... És ha még mindez nem lenne elég, csikorgatja azt a 3 kis fogkezdeményt...

Ráadásul annyi új arca van a gyereknek, hogy csak ámulok, bámulok. Vissza akarom kapni a kisbabámat!

Mielőtt megköveznétek, tisztázzunk valamit. Tisztában vagyok vele, hogy ez elkerülhetetlen, és ráadásul a változás jó, de akinek van gyereke, az tudja, miről beszélek. Annyira megszokja az ember a hónapok során azt a gyönyörű kisbabát, és annyira nem akarja, hogy felnőjön, visszabeszéljen, elcsavarogjon, bezárkózzon a szobájába, szőrösödjön... Mindig azt szeretném, ha ilyen édes, aranyos, illatos kisbaba maradna. Persze, másrészről viszont alig várom, hogy beszélgessünk (mostanában a szókincse a 'babababa' összetételre korlátozódik), tudatosan hozzámbújjon ( ez is sikerül mostanában: két karjával átkarol, és belefúrja a fejét a vállamba;ez valami isteni), és egyáltalán, szeretné az ember végignézni, ahogy ember válik az emberkéből. De mégis, egy részem azt kívánja, bárcsak megállna itt az idő - na, nem egy hisztizős pillanatra gondoltam.

2. Evés: változó. Hol van étvágy, és legurít másfél üvegnyi babakaját, vagy egy egész banánt babakeksszel dúsítva, hol nincs, akkor csak fújjog mindenre és alig sikerül belediktálni egy fél üvegnyit - amit persze nem szó szerint értek, nem szoktam erőltetni az evést. Inni viszont remekül tudunk, napi 3 üveg tea vígan elfogy. Ami nagyon jó.

3. Szórakozás: állandó. Menni KELL, csinálni KELL valamit, fel KELL kunyerálni magam valaki kezébe, ki KELL harcolni, hogy szórakoztassanak... Még mindig imád csavarogni; akár órákon keresztül elvan a babakocsiban, még dög melegben is, csak ne kelljen egy helyben lennie. Nyözsüg, mocorog, nincs nyugalomban fél percig sem. Ha a földön van, a karodba kívánkozik, onnan valaki máséba, aztán vissza az egész. Ha a járókában van, na, az mindennek a teteje, hogy képzelem én azt, hogy egy nyolc (és lassan fél) hónapos kisfiút csak úgy bezsúppolok egy játékokkal teli, hatalmas, kényelmes járókába... Mikor már az egész nappali nem elég felségterületnek, mászik ki a konyhába, át minden akadályon, borogatja az ásványvizes üvegeket, és szedi fel a koszt a ruhájával a padlóról. Állandóan megy a mosógép... Pedig van neki szép játszószőnyege is, polifoam-ból, vagy miből van, színes, figurás, darabokra szedhető - az sem elég jó.

Ami jó, az az, ami - elvileg - tilos. Imádja a papucsomat(aminek koszos a talpa, meg egyáltalán!), a zsinórokat(amiben rohangászik az elektromosság,) az újságokat(lehetőleg amit a család egy tagja sem olvasott még, és így már valószínűleg nem is fog) és a Nagyi szemüvegét a szép zsinórral(ami ugye törik és szakad - már ezt is kipróbáltuk...). Gyerekjátékot nemigen veszünk neki: csak nyomj a kezébe egy zörgős újságot vagy egy fél literes műanyag flakont rizzsel megtöltve, ő elvan. Vagyis elvolt, múlt időben. Már max csak 5 percig köti le bármi a figyelmét.

Az alvás érdekesen működik: napközben nagyon változó, van, hogy 15 perc, van, hogy 3 óra, de az esti 8 órás elalvásra és a reggel 6-fél 7 körülin kelésre lehet fixen számítani.

4. Testmozgás: nincs. Lusta. Ami van, az a fókakúszás, bár néha megpróbálja bevetni a lábait is, de még nem jött rá a mászás lényegére. És a felülés, ülve maradás, felállás, megfordulás (bármelyik irányba) lényegére sem. Ami megy, az a négykézlábra állás, úgy hintázás, pillanatok alatti helyváltoztatás ('Te, hol a gyerek?Az előbb még itt volt...'), a zenélő-forgó ki-be kapcsolgatása, és a vigyorgás, ha az mozgásnak tekinthető. Plusz hihetetlen gyorsan be tud farolni a DVD-s szekrény alá, és onnan vigyorog ki.

5. Szerelem: növekvő. Egyre jobban imádjuk, ha ez még lehetséges egyáltalán. Gyönyörű, de persze én elfogult vagyok. Hát nem gyönyörű???

Azért képet majd teszek fel a képtárba is... Nem tudok eleget fotózni. Még jó, hogy van ez a digitális technika és a számítógép.