Végre péntek...

A fogyókúra 5. napja. Eddig egész jól vettem az akadályokat: semmi nassolás nem volt, 6 után igyekeztem nem enni (ez csak egyszer nem sikerült)és semmi cukros üdítő, csak víz, bele citromkarika. Tegnap csaltam egy "kicsit", az igaz... hát a gyümölcsnap és én nem leszünk jó barátok idén sem... Meg hát előző nap a fél napot a tűzhely mellett töltöttem, sütöttem lángost meg egy csomó palacsintát...nehogy már kárba menjen... ;) Szóval még egy szénhidrát nap becsúszott.
Ma protein nap van: ebédig simán kibírtam (főleg hogy ma Bubu negyed tízkor (!!!)kelt, tehát minden tolódott), ebédre Teletál-féle sonkával-sajttal rakott karfiol volt. Finom is, csak kevés volt, szóval utánaküldtem még 2 sült virslit, hozzá paradicsomot ettem. Vacsira ugyanez lesz, mínusz a sült virsli :)

Ma elég pocsék az idő, esik is, párás is a levegő, úgyhogy nagy séták, játszóterezések du sem valószínű, hogy lesznek. Egész jól bírja a bezártságot, utoljára tegnap délelőtt voltunk sétálni, meg azért kicsit buszoztunk is. Nagyit emlegeti folyton, menne hozzá.

Ja, és a napokban nem hagy élni a Jankával, állandóan őt emlegeti, hogy a Janka kiabál, meg amit ő nem akar felvenni/megenni, az a Jankának való... Janka fölöttünk lakik, Bubuval sacc-per-kábé egyidős. Legutoljára, mikor náluk voltunk, nem engedte Bubut játszani semmivel, nagy ordítozás volt, szegény fiam meg nem tudta mire vélni...na, annyira megfeküdte ez a bendőjét, hogy azóta sem tud napirendre térni fölötte.

Történnek mostanában apró balesetek: tegnap sikerült megkaparintani az egyik parfümösüvegemet, jön utánam savanyú ábrázattal, hogy "megnyaltad a kupakját!", mondom, minek a kupakját? Erre bevisz a szobába, megmutatta... úgyhogy most megismerkedtünk a "keserű" fogalmával is.
Mivel előkerült a citrom, azt is nyalogatja megint, azt már ismeri, és valamilyen oknál fogva szereti is..

Tegnapelőtt a kakaó borult ki valahogy a cumisüvegből, nem is értem, hogy. Abban fetrengett, úgyhogy még zuhanyzás is volt. Ma a Cappy-t tette úgy vissza a pultra, hogy kiborult...Amúgy tényleg egyre szebben iszik pohárból, csak még elég szeleburdi.

Mindenhol morzsa-hegyek, rudacska-darabok(Sparban kapható, sós csavart rudacskákról van szó), szóval nagyjából mindne nap lehet porszívózni.

Szerdán megcsodáltuk szomszédaink kiskutyáját: a fiam úgy rohangászott a folyosón oda-vissza a kutyával, hogy öröm volt nézni. izgult, kacagott, húzkálta a gatyáját nagy izgalmában :D
Később a gyerekek kihozták a tengerimalacokat is, előbb a kicsiket, majd a nagyokat, a gyerek azt is agyonsimogatta. Aztán se szó, se beszéd, szépen besétált a szomszédék nyitott ajtaján, és marha jól kezdte ott magát érezni. Játszott a két naggyal (6 és 8 évesek, Dávid és Enikő), befeküdtek 3-an az ágyba....alig lehetett kicsalogatni. Szívmelengető volt számomra látni, hogy mennyire hihetetlenül jól elvannak, nem fél a gyerek a nagyoktól, benne van minden mókában... Jó érzés volt, na. Vannak fenntartásaim a gyerek mimózaságával és az oviba kerüléssel kapcsolatban, úgyhogy jó volt most ezt tapasztalni.

A ringatóba már nem járunk 3 hete, a gyerek nem akar menni, és milyen érdekes, pont ezeken a keddeken alszik 9-negyed 10-ig (ez a hét sem volt kivétel). Valószínűleg kinőtte már ezt a csapatot, de hogy mit fogok a már kifizetett bérlettel csinálni...

A következő 90 nap...

... lesz maga a pokol, legalábbis számomra. Ma kezdem a 90 napos fogyókúrát, amit egyszer, a gyerek születése utáni májusban már sikerrel abszolváltam. Na, most visszatapsolom. Növekvő rémülettel tapasztalom, hogy súlyom megint a szülés utáni állapotához közelít, ellenben nincs második gyerek... :(

Igyekszem beszámolni róla, hol tartok, de a kezdeti súlyt hadd ne közöljem... ki tudja, lehet, hogy valaki olvassa a blogot, aztán milyen ciki lenne...

Az biztos, hogy egy bizonyos oldal szerint az ideális testsúlyom valahol 58.2 és 73. 5 között van - még a felső értéktől is igen messze állok, így első körben ez lesz a cél: 73.5 kg. Aztán hátha megy tovább is...

Ma fehérjenap van, a tegnapról megmaradt rántott hús lesz az ebéd, csinálok hozzá görög salit.

Később jövök, óbégat a gyerek... mostanában miért kel egyre korábban...?

15.00

Jelentem, még mindig tart a fogyókúrám... :)
A délelőttöt valahogy kihúztam, ebédre megettem egy szelet rántotthusit és pár db baconbe tekert virslit (vékonyak voltak!), görög sali helyett (a Sparban nem volt feta...pfff...) tzatzikit csináltam. De legalább végre nem éhezem. Ebéd után megettem a gyerek maradék joghurtját és ice tea helyett vizet és zöld teát (brrrrr....)iszom. Azt is édesítővel. Mondjuk ettől az íze még változatlanul olyan, mintha füvet legelnék...
Vacsiig kihúzom, még 6 előtt ennem kell, mert 6-tól tanítok, utána meg már nem szabad ennem. Vacsora nagyjából ugyanez lesz, a mennyiségen kell csak csökkentenem.
Mielőtt azt hinnéd, hogy evésfüggő vagyok, nagyot tévedsz. NASSOLÁS és ÉDESSÉG-függő vagyok! Ezt lesz nagyon nehéz kibírni, hogy 2 étkezés között és este ne nassoljak.

Holnap nehezebb lesz, keményítőnap... krumpli, rizs, zöldség. Még ötletem sincs...

Áttörés :)

Kedden megtörtént a következő nagy lépés: Bubu egyedül, szépen ivott pohárból! Korábban is történt néhány erőtlen próbálkozás, akkor az ital fele a padlón és a ruháján kötött ki, ráadásul a nagy izgalomtól az innivaló egy része inkább a légcsövébe került, arról nem is beszélve, hogy meglehetősen vehemensen tiltakozott a pohárból való ivás ellen; most viszont szinte kikapta kezemből a poharat és gyönyörűen ivott egyedül! Annyira büszke vagyok rá! Nagyi pont itt volt, úgyhogy kettős volt az ováció. Tehát a felállás most a következő: napközben pohárból, kivéve a reggeli kakaó, illetve lefekvéskor még cumisüvegezünk. Napközben így mondjuk lényegesebben kevesebbet iszik, este viszont nyakló nélkül dönti magába a teát... Tehát a rendszer még nem tökéletes, de alakul a helyzet. megint csak "nekem" lett igazam: semmit sem szabad erőltetni!
Remélem, a bilire is rákap hamarosan - nem mintha novemberig nem lenne elég időnk még, de én már előre parázok...az a végső határidő!

Készítek egy slideshow-szerű filmecskét Bubu 1., illetve 2. évéről, csak a gépem közben állandóan lefagy, így némileg visszavetve a lelkesedésemet és a munkamorálomat, de amint elkészül, felrakom ide, lássátok ti is, mennyit nőtt és változott az én egyszem gyermekem. Néha magam sem hiszem, honnan hova jutottunk - és mi lesz még!

Ami változatlanul aggaszt, az az étkezése, vagyis annak nagyjából teljes hiánya. Nem mondom, hogy semmit nem eszik, de rettenetesen válogat, kevés féle ételt eszik meg, abból is csak keveset. lehet, hogy ha mindig is rossz evő lett volna, akkor most ez nem aggasztana annyira, de nem így van: kb másfél éves koráig gyönyörűen evett bármit, amit eléraktam, most meg még a hőn szeretett babakajáját sem hajlandó megenni... Gyakorlatilag teán, Kubun, gyümölcslén él... Arra gondoltam, leviszem a doktornőhöz, hátha ő mond valamit, vagy megnyugtat, vagy elküld valamilyen további vizsgálatra. nem akarom ezt sem túlaggódni, de már eljutottunk egy olyan pontra, ahol már engem is zavar a helyzet.
Amúgy érdekes, hogy itthon mostanában a nem-evés mellett alig alszik valamit napközben (másfél-két órákat), viszont a nagyinál és a mamiéknál 3-4 órákat bír hortyogni, plusz a mamiéknál rendszeresen szinte tömi magába az ételt. Mondjuk ezzel kapcsolatban csak azért vannak fenntartásaim, mert ott meg állandóan tejbegrízt vagy párizsit eszik, más nagyon nincs, és ezt sem tudom, hogy ez csak kényelmi megoldás, vagyott sem eszik meg mást Tomi.

Ettől eltekintve állítom, hogy továbbra is nekem van a legjobb, legaranyosabb, legszófogadóbb gyerekem... :) Segít takarítani, megteszi, amit kérek tőle (persze, nem mindegy, mennyire fáradt, illetve az, hogy hogyan kérem tőle), édes, mosolygós, hihetetlen humorérzéke van, és be nem áll a szája. Mesél, szaval, fantáziál, elmeséli este az apjának is, mi minden történt vele aznap.

Már kétszer voltunk kb egy héten belül az ÁMK-ban a hüllőkiállításon, nagyon tetszettek neki a kígyók, a nyuszik, meg az alligátor. :) Kedvence a nagy sárga kígyó :)
Még egyszer el akarom rángatni, de akkor az apjával együtt, megpróbálom nem elfelejteni akkro a kamerát is vinni - alig készül róla felvétel, pedig tudom, hogy később ezt nagyon fogom bánni, főleg az én gyatra memóriámmal...
Fotózni sem engedi magát annyira mostanában, meg annak nem is látom értelmét, hogy mindig itthon, a négy fal között fotózzam. Már csak ezért is várom a nyarat, mikor több lehetőségünk lesz kimozdulni, és lesz értelme fotózni/videózni. Állatkert, Veresegyházi Medvepark, Budai Vár - ezek vannak egyelőre tervbe véve. ha valakinek van arra nézve ötlete, hogy így télvíz idején mit lehet megnézni egy két éves és 3 hónapos kisfiúval, nyitott vagyok bármire! :)

Ja, igen, erről jut eszembe: játszóházba is járunk ám! ha kevesebb időnk van, csak ide a csepel Plázába, egyébként meg a Camponába, a Pán Péterbe, oda van bérletünk is. Bubu is imádja, szinte ott sem kéne lennem, annyira elfoglalja magát :) Csúszdázni lelkesen csúszdázott az első alkalommal, a kezdők abszolút magabiztosságával, de aztán történt valami, magam sem tudom, mi, mert nagyobb koccanás nem volt, azóta nem hajlandó felmászni és csúszni. Máskülönben minden érdekli, nagyszerűen elszórakozik. Télen nagyon jó megoldás, mert míg átérünk, az is egy élmény neki (nagyon szeret buszozni meg nézelődni is), ott aztán jól elfárad, és megvotl a napi élmény is! :)Nyáron viszont nem nagyon pártolom a dolgot, akkor inkább ő is legyen a szabadban.

Fejlemények

Előző bejegyzés tudom, kurtán-furcsán félbeszakadt, merthogy már korábban megírtam, befejezni nem volt időm, de úgy voltam, ha már dolgoztam vele, ugyan ne hajítsam már a lomtárba…

Viszont vannak fejlemények.
Fejlemény No 1.: Erősen olybá tűnik, hogy munkám nincs, legalábbis minden jel arra mutat. Bármennyire is szeretnék visszamenni, és bármennyire is mellettem áll a törvény, eddig úgy néz ki, nincs helyem. Nem lesz egy leányálom munkát keresgélni… Szeptember elején kell újra jelentkeznem, hátha addigra változik valami, de úgy néz ki, egyelőre túl sok a „ha”…

Fejlemény No 2.: A gyerek nem megy bölcsibe, mert egyrészt novemberben tölti a 3-at, akkor úgyis átpaterolnák szegényt az oviba, másrészt 120%-os telítettség van a szept-okt-i előjegyzésekre is… Szóval marad novembertől az ovi, ahova viszont csak úgy veszik fel, ha szobatiszta (ezt, remélem, nyáron abszolváljuk…) és ha van nekem munkáltatói igazolásom, hogy effektíve dolgozom… Szóval vissza az origóhoz; csinos kis 22-es csapdája… L
N.B. igazából nem is bánom már, hogy nem lesz bölcsi: egy anyukától hallottam, hogy az addig gyönyörűen beszélő gyereke verbálisan totál visszaesett nullára, merthogy kis bölcsistársak nem beszéltek még egyáltalán…

Bubu másrészről jól van, bár nem hajlandó enni, sokszor még babát sem (ld.üveges, gyári babakaja), ami anyut jobban aggasztja; én úgy vagyok vele, ha a gyerek éhes, akkor eszik.
Be nem áll a szája, elmondja az angol ABC-t, egyre több verset, mondókát tud, a My Bonnie és a Lavender’s Blue a kedvence, annyit tud angolul, hogy pig, cow (lásd: Old MacDonald had a farm) és I love you… J
A múltkor fürdés közben locsolom vízzel, erre rámszól: ’Naa, ez nem volt vicces!’ Persze hallani kéne a hangját hozzá.

Felfedeztük magunknak a YouTube-ot, precízebben néhány dalocskát, amiktől egyre rohamosabban őszülök... Magukkal a dalokkal nincs gond, de hogy napjában ezerszer is meg bírná nézni... Két kedvencünk jelen pillanatban egy piros autós alkotás, illetve a fent belinkelt ABC dal, amiben ugye vannak lufik is, meg kisfiú is, tehát csak jó lehet... Ezért tudjuk mi az angol ABC-t... van még egy-kettő, amitől hihetetlen lázba tud jönni, de ezek viszik a pálmát.

Sajnos elég hullámzó a kedélyállapota, hol imádnivaló, kenyérre kenhető cukorborsó, hol a hajam tépem tőle… Itthon sem akar maradni, de menni sem akar, az öltözködés kész rémálom (remélem, ez a meleg beköszöntével megszűnik), de ahogy kilépünk az utcára, már semmi baja.
Most kezdünk ráállni az egyre korábbi fekvésre, alvásra: a korábbi 10 helyett már egy órával hamarabb ágyban van, és általában szó nélkül el is alszik.
Sajnos még nem iszik pohárból (mea culpa…), és nem eszik egyedül (detto), ezen is még dolgoznunk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy míg mentálisan remekül haladunk és szuper szinten vagyunk, addig a fizikai fejlődés nem annyira előrehaladott… Pl ugrálni sem tud….tudja a rosseb, miért fontos ez, de a védő néni kérdezte, tudunk-e már ugrálni. Hát, mondom, nekem nem okoz problémát, bár némileg viccesen festek olyankor, de a gyereknek még van behoznivalója… vagy a térdét rugózza, vagy lábujjhegyre áll, ha azt kérem, hogy ugráljon… J
Egyébiránt 90 cm magas, 14 kiló körül ingadozik a súlya, szóval egy élmény cipelni – márpedig vannak napok, amikor igen sokat kell… Mostanában nem tehetem meg azt a luxust, hogy ha hisztizik, otthagyom, merthogy megvan a veszélye, hogy leveti magát a földre, az pedig kissé kényelmetlen, tekintve hogy rögtön átázna a hótól/latyaktól.

Továbbra is járunk Madárdalra, több-kevesebb lelkesedéssel; ma pl végigfetrengte-szenvedte az egészet, a múlt héten meg minden kisbabát megölelgetett, megsimizett… A saját uzsi nem jó, a másét viszont szó nélkül megesszük (ha én vittem volna kölesgolyót, ami hegyekben áll itthon, tutira nem kellett volna neki…).

Állandóan téma a 2. gyerek kérdése (nem vetem el végleg az ötletet, de egyelőre tök happy minden így, ahogy van, kerek az életünk, és hála istennek mindketten így gondoljuk). Egyelőre nem tudom, hogy boldogulnék 2 gyerekkel, mind érzelmileg, mind fizikailag, hiába tudom, hogy ezrek oldják meg és boldogulnak.

Baráti párnak született a napokban ikerpárja: mindkettő gyönyörű és egészséges, de én a magam részéről tuti büntetésnek venném. Még eggyel is nehéz sokszor, kettővel is, még akkor is, ha különböző korúak; de így, egyszerre belecsapni a lecsóba… El sem tudom képzelni. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jól van ez is elrendezve, hogy az ember nem tudja előre, mire számítson, mi jön majd, mikor gyereket vállal. Azt viszont továbbra sem tudom elképzelni, mire lehet számítani egyszerre 2 bébivel…!

Most megyek lefeküdni, kínoz a nátha, és már meglehetősen unom…

Parázok

Ha tettem volna fogadalmat szilveszterkor, biztos szerepelt volna benne az, hogy rendszeresebben fogok írni a blogba; olyan gyorsan tűnnek el az emlékek, hogy mire kettőt pislogok, nem emlékszem semmire, pedig olyan jó lenne semmit nem elfelejteni ezekből a hetekből, hónapokból. Olyan gyorsan múlik az idő, olyan gyorsan változik minden, és én olyan rossz memóriával vagyok megáldva…
De ez nem olyan egyszerű….ha van is némi időm napközben, kismillió más dolgot kell csinálnom (most is, ahogy itt irkálok, az jár a fejemben, hogy szalad a konyha, kb 3 embert kéne felhívnom, fel kéne készülnöm az órámra, és a gyerek is mindjárt felébred…. Mások hogyan csinálják…? Mindenesetre imádom!
Amennyire vágytam visszamenni dolgozni úgy egy éve, most annyira szakad meg a szívem már csak a gondolatától is annak, hogy Bubut be kell adnom bölcsibe, nekem meg vissza kell kényszeríteni magam a hétköznapokba, a munka világába. Olyan ez, mint amikor közeledik a nyaralás vége…ááááááááááá….

Egyrészt fáj a szívem Bubu miatt: annyira kis jólelkű kisgyerek, semmi agresszió nincs benne, félek, még megvédeni sem fogja tudni magát, ha bekerül a közösségbe. Mert milyen esélyei lennének egy falka idősebb, lehetőleg verekedős fiútestvérrel megáldott, rafkós kölyökkel szemben? Nem tudom, hogy fogok ezzel megbirkózni, hogy ott kell hagynom egy csepp magzatom egy vadidegen helyen, vadidegen emberek között…. Plusz nekem is vissza kell találnom a „civilizációba”: cirka 2 és fél éve nem dolgozom, azt sem tudom, van-e még munkahelyem…De ha van is, minden átrendeződött, minden más, megint én leszek a gyenge láncszem…Újra megszokni mindent… :(

Ráadásul logisztikailag sem lesz a dolog egy fáklyásmenet: elvileg a munkaidőm 9-6-ig tart. Namármost, az, hogy reggel a gyereket röhögve leviszem a bölcsibe (már ha felvesznek minket egyáltalán.) fél 8 és 8 között, és én vígan beérek időben, akárhová is kell mennem, az frankó. De hogy este hogy kerül a gyerek haza, az még rejtély. 7-nél előbb nem érek haza, Apa legkorábban szerintem 6-ra tud hazajönni, a gyerekre meg csúnyán néznek, ha fél ötkor még ott csücsül szegény, mert a gondozók persze 4-kor legkésőbb le akarnak lépni, holott a munkaidejük tudtommal nekik is 6-ig tart…