Scrapbook

Új hobbim van, Apa persze nem repes...
Egy: mostanában nem nagyon alszom, így egyedül kell esténként elaludnia. Szabadidőm többi részét is természetesen felemészti, pedig még az elején tartok csak...
Kettő: iszonyat pénzbe kerül...

Az a vicces, hogy bár korábban is ismertem a dolgot, soha nem kattantam rá. Pár héttel ezelőtt a főnököm említette meg, hogy ez lett a hobbija, akkor még csak egyiken be, másikon ki. Valamiért, azt sem tudom megmondani, mikor pontosan, katt, és azóta pörgök rajta ezerrel. Persze mint mindenbe, ebbe is százzal megyek bele, gyűjtök, mentegetek, rendezek, vásárolok...kész alkotás még csak egy fél...

Szóval a scrapbook tulajdonképpen röviden összefoglalva kreatív albumkészítést jelent, aminek alapja természetesen a fotó maga, ehhez jönnek a különféle díszítő elemek, leírások, extrák, függetlenül attól, hogy digitális formában, vagy hagyomásnyos módon készül az album. (Én természetesen mindkettőbe belevágtam - digitális cucc csilliárd mennyiségű van a neten, természetesen ingyen (freebies), és még csak a fotókat sem kell kinyomtatni hozzá. Viszont a hagyományos fajta, bár jóval drágább, mégiscsak kreatívabb, kézzel foghatóbb, plusz ajándékba is készíthető.

Én Anyunak gondoltam ki egy albumot szülinapjára, ami most vasárnap (emberek, szavazás!!!) lesz, és mit gondoltok, hány oldalával vagyok kész az albumnak? Igen, egynek sem... Már szóltam Anyunak, hogy ne számítson időben érkező ajándékra, egyszer csak majd lesz, és kész.

Ha lesz kész egy oldal, úgy igazán, majd fotózom, és megosztom veletek.

Egyéb: fentiek miatt semmi másra nem jut idő, több barátnő/rokon/ismerős kérdezte, hogy mondott-e valami rosszat, ami miatt nem jelentkezek...
Őszintén szólva ha a gyerek ébren van, vagy megyünk valahova, vagy játszóterezünk, vagy pakolok-takarítok egy kicsit (tegnap 2-t is főztem: volt sonkatorta /isteni recept, én, aki utálom a franciasalátát, még én is imádom, pedig nagyon hasonló az alapjuk/ és sajtos csőben sült karfiol.), meg persze az örök tanítás... Amiből őszintén szólva kicsit már elegem van...kezdem nagyon megunni. És nem magát a tanítást, csak kezdek belefásulni, beleunni, kezd elkopni valahogy a lelkesedés, csak az a baj, hogy a munkámon is meglátszik. Lehet, ez is része a tavaszi fáradtságnak?

Felébredt a Bubu, mennem kell...

Piros (hm... inkább sárga...) betűs ünnep

Nem is tudom, hogy kezdjem. Hogy vezeti be az ember írott formában, hogy az egy szem majdnem-két-és-fél-éves fia végre belepisilt a bilibe? Nem tudok itt ujjongani, ugrálni, könnybe lábadt szemmel puszilgatni a gyereket, mint azt tettem ma reggel élőben...na jó, nem ugráltam, de a többi stimmel. :)

Szóval képzeljétek, megtörtént a csoda: semmi erőltetés, semmi könyörgés, ment magától minden, mint a karikacsapás... Ébredés utáni tisztábatétel,párbeszédünk a történés előtt nagyjából így hangza vala:
- Ajjaj.
- Mi a baj, kisfiam?
- Pisilni kell. (épp nem volt már rajta a bugyi)
- Akkor hozhatom a bilit? (rutin kérdés, mondhatni, költőinek szánt)
- Igen.
- És belepisilsz?
- Igen.

Anya megy, bili hoz, vérmes reményeket persze eseményhez nem fűz.
Bubu ráül, nézi, vár... és megszólalt a muzsika. De tényleg; zenélő bilink van... Azt hittem, elájulok. Olyan büszke lettem rá, de azt hiszem, ezt mindezen már túl levő anyukáknak nem kell mesélnem...

Nagyjából minden rokont felhívtam, veletek meg itt osztom meg az örömhírt! :D Sajnos fotó nincs, annyira gyors nem vagyok... :D

Még néhány fotó...

...mert azokból sosem elég :D

Szerelmeim

Apa f***a gyerek, nem fél a zsiráftól (sem)

Minizsiráf, született március negyedikén

Imádom a tavaszt!

Gyönyörű

A páratartalom kiűzött a teremből, ennyi maradt

Őket is lehetett etetni, egy csajszi próbált is rávenni, de én megint passzoltam... túl nagy és túl nagyot tud köpni...
Bubu abszolút kedvence...

...és anyáé...Ilyet eddig csak TV-ben láttam. Hihetetlen, hogy tudja szeretni, hogy tud vele játszani :) Tisztára megható volt! Ő is mostanában született!

Mi ketten

A fóka-só tökéletes volt végszónak. Úgy tudom élvezni, mint egy gyerek.

Néha de jó lenne megint gyereknek lenni... :)

Április 12.

Elmúlt a húsvét, túléltük. Említésre méltó vele kapcsolatban talán annyi, hogy megint teljesen rákaptam a kreatívkodásra, Emil nagy "örömére". Az egész lakás egy káosz volt egészen eaz elmúlt hétvégéig, amikor is rendbe raktam végre a különböző teszes és kreatívos dobozaimat, és azok tartalmát, valamint eltüntettem a nyomokat ( papírfecnik széles skálája, eszközök, szerszámok, festéknyomok, ésatöbbi).

A hónap eddigi talán legfontosabb történése az Állatkert volt. Múlt pénteken nagyon szép, igazi tavaszi idő volt, úgyhogy kihasználtuk Emil szabadságának utolsó napját, és családilag kivonultunk az Állatkertbe. Az első hibát ott követtük el, hogy autóval mentünk (a parkolás lehetetlen a Zoo másfél kilométeres körzetében), a másodikat ott, hogy csak 10kor indultunk el, de tapasztalatból tudom, hogy a herceggel nem is lehet korábban...
Végül csak le tudtunk parkolni, szerencsére vittük a gyerek kocsiját is, így gyorsabban tudtunk haladni. Először szerintem nem tudta, mi a lényege az Állatkertnek, hiába meséltük neki itthon előtte, hogy hová is megyünk. Minden jobban lekötötte, mint az állatok maguk. hatalmas átépítések folynak, tele van a park munkagépekkel, elkerített területekkel, gurulós kiskocsikkal... Legközelebb a közlekedési múzeumba megyünk. Aminek kereke van, csak az tarthat számot érdeklődésre a fiamnál. :)

Kb 3 órát töltöttünk bent, az elsőben össze-vissza rohangált (volna, ha hagyjuk), aztán fáradni kezdett és nyűgösködni, de igazi nyafi nem volt egyáltalán, szóval nagyon büszke voltam rá!
Perecet ebédeltünk stílszerűen, aztán végre eljutottunk a kisállat-simogatóhoz - na, az volt a nagy szám! megsimogatták az apjával a lovacskát (én féltem tőle...mindentől félek, ami nem tud beszélni és nagyobb nálam), szétizgulta magát, annyira tetszett neki. Mikor eljöttünk, még egyszer visszaszaladt... Aztán irány a kiskecskék, azoknak a hátára még a fejét is ráhajtotta! Annyira tetszett neki, teljesen felvillanyozódott. Össze-vissza simogatott mindent, én meg arra próbáltam figyelni, hogy minél kevesebb kecskecarba lépjek bele... Élmény volt a gyereket nézni; még ma is így kommentálja: "Megsimogattad a lovacskát, Anya meg kacagott rajta" :D

Nekem a zsiráfok (iszonyú közel voltak, kihajoltak hozzánk, lehetett őket etetni; gyerekkoromban ilyen nem volt, na) és a végén a fóka-show tetszett a legjobban. Nagyon fel van újítva az egész, rá sem ismerek gyerekkorom állatkertjére. Már a kedvenc majmom sincs meg... :D (Volt egy pávián, aki akárhányszor meglátott, őrjöngeni kezdett, de szó szerint, még évekkel később is megismert! :) )
Na, szóval annak nagyon örültem, hogy az egész kirándulás jól sült el, a gyerek élvezte, jó levegőn voltunk ( a majomházról nem beszélünk... :) ), jó idő volt. nem bánom, hogy nem vittem el már tavaly. Majd nyáron megyünk még.

Pár fotó rólunk:

És az állatokról:

Március - képekben

Az új kedvenc: Verdák. Akkora áhítattal bírja nézni 254-edszerre is... :)
Tény, hogy nekünk is tetszik.... :)
Gyarapszik a Verdás cuccok listája is: Verdás ágynemű, tányérok, pohár, matricák, függöny, stb...
Adományokat elfogadunk! ;)

Állatkerti játszóházban. Végre együtt csináltunk valamit. Az Állatkertbe nem mentünk be, így is hosszú volt a nap.

Apa új kabátja

Kakaópor. Nagykanállal. Dobozból

Ez az új poén: teljes erőből kinyitjuk a csapot, hadd szóljon...Én meg nem győzök felmosni...grrr...

Kértem, álljon be egy fotóhoz....persze ezt is elbohóckodta... :)

Az én finnyás kisfiam hirtelen kétpofára falja a pritaminpaprikát...magában...

Pancsi