Hamarosan jelentkezek új bejegyzésekkel, többen reklamáltátok, hogy nincs új olvasnivaló - és teljesen igazatok van... :S Mea culpa, mea maxima culpa.... Méghogy a kismamák unatkoznak.... :)
Addig is íme egy kis meglepi a kisgyerekes - és gyerektelen, ámde gyermeklelkű - barátainknak, rokonainknak, ismerőseinknek! :)
Nemsokára találkozunk.... :)
2009. december 1., kedd
2009. szeptember 29., kedd
Itt van az ősz...
Itt, hogy a fene enné meg. Bár őszintén szólva még nem is magával az ősszel van bajom, hanem azzal, ami ezután jön: a latyak, a hideg, a sötét...fúúj.
Bubu miatt ugyan megbocsájtok, kíváncsi vagyok, mit reagál a hóra, ha egyáltaán lesz. Tavaly még túl kicsi volt hozzá, na de majd most... A szelet imádja, az biztos. Meg szeret leveleket gyűjtögetni, szóval az ősszel biztos nincs baja. Mielőtt beköszönt az igazi hideg, még a ruhatárát is update-elni kell, mert azért sok mindent kinőtt tavaly óta. Jó lenne egy igazi gumicsimma is, hogy ne kelljen folyton a pocsolyák miatt aggódnom.
Na, a lényeg: Bubukámnak be nem áll a szája. Imádom hallgatni: szaval, pöröl, magyaráz, panaszkodik. Mindig mindent kommentál. Olyan dumái vannak, hogy néha hangosan röhögve fetrengek a földön. Persze igyekszem mindent lejegyezni, de egyszerűbb egy füzetbe, mint mindig iderohangászni és fölugrálni a netre. Persze, ígérem, csinálok majd egy bejegyzést, ahol megosztok néhány aranyköpést tőle. Szó szerint "köpést"..:)
Bubu miatt ugyan megbocsájtok, kíváncsi vagyok, mit reagál a hóra, ha egyáltaán lesz. Tavaly még túl kicsi volt hozzá, na de majd most... A szelet imádja, az biztos. Meg szeret leveleket gyűjtögetni, szóval az ősszel biztos nincs baja. Mielőtt beköszönt az igazi hideg, még a ruhatárát is update-elni kell, mert azért sok mindent kinőtt tavaly óta. Jó lenne egy igazi gumicsimma is, hogy ne kelljen folyton a pocsolyák miatt aggódnom.
Na, a lényeg: Bubukámnak be nem áll a szája. Imádom hallgatni: szaval, pöröl, magyaráz, panaszkodik. Mindig mindent kommentál. Olyan dumái vannak, hogy néha hangosan röhögve fetrengek a földön. Persze igyekszem mindent lejegyezni, de egyszerűbb egy füzetbe, mint mindig iderohangászni és fölugrálni a netre. Persze, ígérem, csinálok majd egy bejegyzést, ahol megosztok néhány aranyköpést tőle. Szó szerint "köpést"..:)
Egy gyors példa: közértbe készülünk, a farmer már rajtam, a gyerek figyel, közben kiflit majszol. Hatalmas tüssz, kifli anya farmerján landol. Gyerek nézi egy darabig, majd: "Anyára rácsöppent a kifli". No comment.
Mindenesetre teljes mondatokban beszél, néha megismétel mindent, amit mondok, mintha egy kis papagájjal beszélgetnék. Versel is ("antanténusz, szójakaténusz"; "liccs, loccs, megy a kapitány...").
Legújabb kedvenc a kenguru (= "tenguju"). Mondom: kisfiam, nem tenguru, kenguru (k-t jól kihangsúlyozva); ismétli: "kkkkk-tenguju". A "t" marad, passzpiros, mondhatsz, amit akarsz.
Szülinapjára mindenesetre a vakond-figura mellett egy tengujut is szereznem kell, a játszóházról nem is beszélve...
Később folyt. köv.
2009. augusztus 19., szerda
Nyaralás
Sajnos már túl vagyunk a nyaraláson, meg is emésztettük, szinte el is felejtettük...:( Olyan gyorsan elsuhant, mintha meg sem történt volna. Ismét nagy fogadkozásokba csaptunk, hogy jövőre aztán minimum két hét... ez az 5 nap tényleg szinte semmi sem volt, főleg, hogy ebből 3 nap használhatatlan volt időjárás szempontjából, dehát ehhez már igazán hozzá lehetünk szokva....
Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.
Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.
Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)
A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!
Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...
Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.
Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.
Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)
A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!
Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...
2009. július 21., kedd
Beszélgetünk, dacoskodunk
Hihetetlen, hányan meg bírják kérdezni, beszél-e már a gyerek? Persze, angolul és németül folyékonyan, görögül csak pötyög... 20 hónapos, könyörgöm... Bár biztos vannak szuperbabák, akik ebben a korban már székfoglaló beszédeket tartanak...
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
2009. július 20., hétfő
A Nagy-Hajvágás Hadművelet 2009.07.20.
Aki ismer minket, tudja, hogy szerelmes voltam/vagyok Bubu hajába-. Na, ez a haj nincs többé...
Szóval már régen tudtam valahol mélyen, hogy előbb-utóbb meg kell szabadítani Bubut a gyönyörű hajkoronájától, de ez inkább utóbb legyen, sőt, leges-legutóbb...
De mivel egyrészt dög meleg van, másrészt 10-ből 8-an kislánynak nézték már, plusz a múlt héten talált Emil egy szórólapot, amelyen egy gyerek hajvágást is vállaló fodrász hirdeti magát, aki ráadásul itt dolgozik tőlünk egy köpésre, úgy vettem, hogy ez az égi jel. Igazából senkinek nem szóltam (az apja még most sem tudja...), csak felhívtam Tündit, és itt következik a második égi jel: nem időpontot adott, hanem azt mondta, vár minket akár azonnal. Szóval nem volt menekvés, felszerelkeztem egy mesekönyvvel (Kiskakas gyémánt félkrajcárja, az aktuális sláger), némi keksszel és teával, és elindultunk. Mondogattam közben az én kicsikémnek, hogy megyünk a Tündihez, aki levágja a hajacskáját, szép kisfiút farag a szép kislányból, stb.
Na, hamar oda is értünk, becsüccsentünk a székbe; az első akadályt a fodrászkendő jelentette, idegesítette, hogy a kezét nem tudja használni, így rövid úton eltávolítottuk. (A kendőt, nem a kezét... ) Mondjuk ennek köszönhetően a végére úsztunk a hajban, mintha a gyereknek is kinőtt colna közben a testszőrzete, az enyémről nem is beszélve..
Elkezdtünk olvasni, Tünde meg csattogtatni. Kb félútig minden ok volt, aztán bekövetkezett a legnagyobb félelmem: fél úton kezdett raplizni. Ugyanis izzadt, a haj meg tapadt-ragadt rá és persze szúrta, meg különben is, mit kell neki ennyi ideig egy helyben ülni... Volt sírás rívás, kicsi öklendezés a szájába került hajtól, de végül csak abszolváltuk ezt a feladatot is : némi keksz és tea elfogyasztása után sikerült levágni, több körben, több kisebb pihi után, köszönhetően Tündi türelmének. Ezt utólag is köszönöm! :)
És hát az eredmény...ha lehet, még szerelmesebb vagyok bele...nem mondom, nagyon fura, szokatlan, rövid, meg izé....de szerintem nem lett gáz, csak meg kell szokni.
Szóval már régen tudtam valahol mélyen, hogy előbb-utóbb meg kell szabadítani Bubut a gyönyörű hajkoronájától, de ez inkább utóbb legyen, sőt, leges-legutóbb...
De mivel egyrészt dög meleg van, másrészt 10-ből 8-an kislánynak nézték már, plusz a múlt héten talált Emil egy szórólapot, amelyen egy gyerek hajvágást is vállaló fodrász hirdeti magát, aki ráadásul itt dolgozik tőlünk egy köpésre, úgy vettem, hogy ez az égi jel. Igazából senkinek nem szóltam (az apja még most sem tudja...), csak felhívtam Tündit, és itt következik a második égi jel: nem időpontot adott, hanem azt mondta, vár minket akár azonnal. Szóval nem volt menekvés, felszerelkeztem egy mesekönyvvel (Kiskakas gyémánt félkrajcárja, az aktuális sláger), némi keksszel és teával, és elindultunk. Mondogattam közben az én kicsikémnek, hogy megyünk a Tündihez, aki levágja a hajacskáját, szép kisfiút farag a szép kislányból, stb.
Na, hamar oda is értünk, becsüccsentünk a székbe; az első akadályt a fodrászkendő jelentette, idegesítette, hogy a kezét nem tudja használni, így rövid úton eltávolítottuk. (A kendőt, nem a kezét... ) Mondjuk ennek köszönhetően a végére úsztunk a hajban, mintha a gyereknek is kinőtt colna közben a testszőrzete, az enyémről nem is beszélve..
Elkezdtünk olvasni, Tünde meg csattogtatni. Kb félútig minden ok volt, aztán bekövetkezett a legnagyobb félelmem: fél úton kezdett raplizni. Ugyanis izzadt, a haj meg tapadt-ragadt rá és persze szúrta, meg különben is, mit kell neki ennyi ideig egy helyben ülni... Volt sírás rívás, kicsi öklendezés a szájába került hajtól, de végül csak abszolváltuk ezt a feladatot is : némi keksz és tea elfogyasztása után sikerült levágni, több körben, több kisebb pihi után, köszönhetően Tündi türelmének. Ezt utólag is köszönöm! :)
És hát az eredmény...ha lehet, még szerelmesebb vagyok bele...nem mondom, nagyon fura, szokatlan, rövid, meg izé....de szerintem nem lett gáz, csak meg kell szokni.
Íme 2 "before"- kép: (ezek is ma készültek)
Hazarongyoltunk, bevágtam mindkettőnket a kádba, jól lepancsiztuk a sok hajat, megebédeltünk, és most csicsi van. Van mit kipihenni...:)
És végül, 2 "after"-kép:
2009. július 12., vasárnap
Előtte-utána
Tudjátok, nagyon, hihetetlenül könnyű hozzászokni ahhoz, hogy egy kisgyerek van a közeledben éjjel-nappal. Sőt, nem is emlékszik az ember lánya, milyen volt, mikor még NEM volt gyereke - igazából erre az érzésre a szülés után már egy-két hónappal sem emlékszel... Megszokod, hogy nem vagy a magad ura többet, hogy amíg korábban 5 perc semmire sem volt elég, most beraksz egy mosást, bepakolod a mosogatógépet és kilakkozod a jobb kezed körmeit, míg korábban csak kettőt ásítottál ugyanennyi idő alatt és ELKEZDTÉL azon gondolkodni, mit is kéne csinálni.
Korábban nem volt gond, ha hajnali 2kor mentél lefeküdni, nem foglalkoztál vele, milyen lesz felkelni, most 10-kor már hív az ágy; egyrészt mert hulla vagy, másrészt mert tudod, hogy a gyerek minden ébresztőóránál biztosabb ébresztést produkál, és még kinyomni sem tudod...
Régen úgy tudtál aludni akár 11-ig is, mint akit fejbevágtak, most a legkisebb nesz a gyerekszoba irányából kipattintja a szemed (már,amikor; ha a jó fülemen alszom, nincs biztos ébresztési módszer...).
Mindenben alkalmazkodsz a gyerekhez, szabadidőd legfeljebb akkor van, ha alszik. Míg korábban havonta jártál mondjuk fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, most csak szabadkozni ugrasz be, amiért nem jársz. Igazából nem is nagyon érdekel, hogy nézel ki. Pedig hogy fogadkoztam korábban, férj-és gyerektelenül, mikor megláttam egy végtelenül lestrapált külsejű anyukát, hogy én majd bezzeg sosem, én aztán majd vigyázok magamra... És, láss csodát, még ha időm lenne is rá, meg lehetne szervezni, nem mondom, de egyszerűen az esetek többségében NEM ÉRDEKEL. Smink lassan beszárad, hajam lenőve, körmeimet esténként gyártom, 2 db/este, néha szőrösségben kenterbe verek bármilyen Jetit, de már nem fontos. Mintha a méhlepénnyel együtt az agyamnak a "Smink-haj-köröm" szegmensét is kitoltam volna, már elnézést a vulgáris kifejezésért. Nem mondom, néha erőt veszek magamon, megragadom a borotvát, vagy az arckrémet, de már nem ez van a top első helyen.
Mi van ott? Megmondom. Így néz ki a fontossági sorrend.
1. Bubu
2. Én / Apa - ez változó, ahogy a helyzet megkívánja
3. Minden egyéb
Nem tudom, mert nem emlékszem, milyen volt kettesben elmenni valahová az urammal. Nem mondom, néha eljutunk egy moziba, Auchanba (igen, már ez is kikapcsolódásnak számít! Majd rájössz...), voltunk már kettesben vacsizni, sőt, egy hosszú hétvégén is együtt. DE... az már nem ugyanaz. FOLYTON, megállás nélkül ott van a gyerek az agyad egy nem is olyan rejtett zugában - mit csinálhat most Bubu, jaj, de jó lenne, ha ezt ő is látná..stb... Ha meglátok valahol egy különösen aranyos kiskutyát, vagy adott esetben csillagot (csillagmániás lett a lelkem...), rögtön ez ugrik be. Nem tudsz tőle szabadulni, a zsigereidben, a bőröd alatt van.
Ha valaki mindezt panaszkodásnak véli, az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRIÁSIT téved! Mert nem is akarsz szabadulni. Most pl Emil (akit lassan 21 hónapja nem hívtam így /csak ha veszekszünk/, ő APA, és ez már így is marad) levitte Bubut Anyósomékhoz, vasárnap lévén. én jövök -megyek, hajat mosok (végre!), közben látom a Bubu kanapéján hagyott Szamarat, a konyhában a földön hagyott kismillió csetreszt , az asztalon a félig kiürült cumisüveget...és hiányérzetem van. Folyamatosan. Mintha valakinek a fél karját levágják, de tudja, hogy annak ott kéne lennie, érzi is, hogy ott van...de mégsem.
Valaki a minap bűntudatnak vélte érezni, amit ilyenkor érzek, mikor úgymond "lepasszolom" a gyereket. Ha ez valóban bűntudat lenne, akkor szerintem gáz lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy úgy érzem, nem lenne szabad gyerek nélkül léteznem sem. Korántsem erről van szó - egyszerűen az első fél óra király, szabad vagyok, azt csinálok, ami akarok... aztán vissza akarom kapni a karomat!!!! Egyszerűen nem az igazi nélküle.
Ha van gyereked, tudod, miről beszélek. Ha nincs, majd megtudod. Erre úgysem tud a legjobb férj, anya, védőnő, szülész, nőgyógyász sem felkészíteni. Nekem sem mondták, úgysem értettem volna. De ha jön, akkor fejbevág. A tudat, hogy SOSEM lesz már semmi olyan, mint rég. Egy férjjel töltött hosszú hétvége sem. És ez nem baj, csak meg kell szokni, ha egyáltalán meg lehet. Végső soron rettentő jó ez így.
Még egy gondolat: emlékszem, kb a gyerek egy éves koráig kisebb-nagyobb hullámokban tört rám az érzés, hogy MOST akarok visszamenni emberek közé, dolgozni. Hosszú idő kellett, míg megszoktam a helyzetet, szerintem ez is természetes. Mint ahogy hosszú idő kell ahhoz is, hogy mi ketten igazán összeszokjunk; a két időpont nagyjából egybeesik. Mára, úgy érzem, teljesen megtaláltam itthon is a helyem, és a gyerekkel is kiegyensúlyozódtunk, összecsiszolódtunk, türelmem is egyre több. Most majd az lesz a gond, amikor vissza kell menni...de ez még legalább egy év.
Korábban nem volt gond, ha hajnali 2kor mentél lefeküdni, nem foglalkoztál vele, milyen lesz felkelni, most 10-kor már hív az ágy; egyrészt mert hulla vagy, másrészt mert tudod, hogy a gyerek minden ébresztőóránál biztosabb ébresztést produkál, és még kinyomni sem tudod...
Régen úgy tudtál aludni akár 11-ig is, mint akit fejbevágtak, most a legkisebb nesz a gyerekszoba irányából kipattintja a szemed (már,amikor; ha a jó fülemen alszom, nincs biztos ébresztési módszer...).
Mindenben alkalmazkodsz a gyerekhez, szabadidőd legfeljebb akkor van, ha alszik. Míg korábban havonta jártál mondjuk fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, most csak szabadkozni ugrasz be, amiért nem jársz. Igazából nem is nagyon érdekel, hogy nézel ki. Pedig hogy fogadkoztam korábban, férj-és gyerektelenül, mikor megláttam egy végtelenül lestrapált külsejű anyukát, hogy én majd bezzeg sosem, én aztán majd vigyázok magamra... És, láss csodát, még ha időm lenne is rá, meg lehetne szervezni, nem mondom, de egyszerűen az esetek többségében NEM ÉRDEKEL. Smink lassan beszárad, hajam lenőve, körmeimet esténként gyártom, 2 db/este, néha szőrösségben kenterbe verek bármilyen Jetit, de már nem fontos. Mintha a méhlepénnyel együtt az agyamnak a "Smink-haj-köröm" szegmensét is kitoltam volna, már elnézést a vulgáris kifejezésért. Nem mondom, néha erőt veszek magamon, megragadom a borotvát, vagy az arckrémet, de már nem ez van a top első helyen.
Mi van ott? Megmondom. Így néz ki a fontossági sorrend.
1. Bubu
2. Én / Apa - ez változó, ahogy a helyzet megkívánja
3. Minden egyéb
Nem tudom, mert nem emlékszem, milyen volt kettesben elmenni valahová az urammal. Nem mondom, néha eljutunk egy moziba, Auchanba (igen, már ez is kikapcsolódásnak számít! Majd rájössz...), voltunk már kettesben vacsizni, sőt, egy hosszú hétvégén is együtt. DE... az már nem ugyanaz. FOLYTON, megállás nélkül ott van a gyerek az agyad egy nem is olyan rejtett zugában - mit csinálhat most Bubu, jaj, de jó lenne, ha ezt ő is látná..stb... Ha meglátok valahol egy különösen aranyos kiskutyát, vagy adott esetben csillagot (csillagmániás lett a lelkem...), rögtön ez ugrik be. Nem tudsz tőle szabadulni, a zsigereidben, a bőröd alatt van.
Ha valaki mindezt panaszkodásnak véli, az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRIÁSIT téved! Mert nem is akarsz szabadulni. Most pl Emil (akit lassan 21 hónapja nem hívtam így /csak ha veszekszünk/, ő APA, és ez már így is marad) levitte Bubut Anyósomékhoz, vasárnap lévén. én jövök -megyek, hajat mosok (végre!), közben látom a Bubu kanapéján hagyott Szamarat, a konyhában a földön hagyott kismillió csetreszt , az asztalon a félig kiürült cumisüveget...és hiányérzetem van. Folyamatosan. Mintha valakinek a fél karját levágják, de tudja, hogy annak ott kéne lennie, érzi is, hogy ott van...de mégsem.
Valaki a minap bűntudatnak vélte érezni, amit ilyenkor érzek, mikor úgymond "lepasszolom" a gyereket. Ha ez valóban bűntudat lenne, akkor szerintem gáz lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy úgy érzem, nem lenne szabad gyerek nélkül léteznem sem. Korántsem erről van szó - egyszerűen az első fél óra király, szabad vagyok, azt csinálok, ami akarok... aztán vissza akarom kapni a karomat!!!! Egyszerűen nem az igazi nélküle.
Ha van gyereked, tudod, miről beszélek. Ha nincs, majd megtudod. Erre úgysem tud a legjobb férj, anya, védőnő, szülész, nőgyógyász sem felkészíteni. Nekem sem mondták, úgysem értettem volna. De ha jön, akkor fejbevág. A tudat, hogy SOSEM lesz már semmi olyan, mint rég. Egy férjjel töltött hosszú hétvége sem. És ez nem baj, csak meg kell szokni, ha egyáltalán meg lehet. Végső soron rettentő jó ez így.
Még egy gondolat: emlékszem, kb a gyerek egy éves koráig kisebb-nagyobb hullámokban tört rám az érzés, hogy MOST akarok visszamenni emberek közé, dolgozni. Hosszú idő kellett, míg megszoktam a helyzetet, szerintem ez is természetes. Mint ahogy hosszú idő kell ahhoz is, hogy mi ketten igazán összeszokjunk; a két időpont nagyjából egybeesik. Mára, úgy érzem, teljesen megtaláltam itthon is a helyem, és a gyerekkel is kiegyensúlyozódtunk, összecsiszolódtunk, türelmem is egyre több. Most majd az lesz a gond, amikor vissza kell menni...de ez még legalább egy év.
2009. július 10., péntek
2009. július 10.
Hmm...na igen...én és a rendszeresség... nem mondhatnám, hogy köszönőviszonyban vagyunk egymással...
De még nem érettségizik Bubuka, így még időben vagyok:)
Persze iszonyúan sok minden történt időközben, sok olyasmi is, ami csak nekem lehet érdekes, de igyekszem összefoglalni az elmúlt fél évet.
Jelen pillanatban Bubu 20 hónapos és 4 napos, 13 kiló körüingadozik a súlya, kb 85 cm magas. Futkos, beszél(ni próbál, több-kevesebb sikerrel), szerintem nagyon okos és gyönyörű:) Próbálom egy kis füzetkébe legalább hetente beírni az új szavait, de ez sem sikerül mindig. És még azt mondják, unatkoznak otthon a gyerekkel! Na, hát mi sosem. Mindig van program, tennivaló,sokszor ugyanúgy elfolyik az idő a kezeim között, mint a pénz... Jövünk, megyünk, programokat csinálunk. Vele lehet, annyira rugalmas, vidám, kiegyensúlyozott! Még egy igazi hiszti nem volt(én még a szót magát is utálom!)! Nagyon jól alszik, amikor letesszük, legyen az 8 vagy fél 10, szépen elalszik, nincs altatási gonduk. Reggel 8 és 9 között ébred, így én sem vagyok kimondottan kialvatlan...:) Enni ugyan mosanában nem szeret, kb egy hete, amióta meleg van, legalábbis én szeretem a melegre fogni. Viszont már egyáltalán nincs tápszer, kb mióta Hajdúszoboszlóról hazajöttünk, tehát úgy 2 hete. Tej van reggelire, aztán kenyér felvágottal/virsli/bundáskenyér/stb. tízóraira, ebédre rendes, főzőtt ebéd vagy bébiétel, és hasonlók délután/este. Nem is hiányzik neki a tápszer, a tejecskét már szépen megissza.
És hát beszél....az valami édes, mikor új szavakat mond ki, és ebből egyre több van, egye többet utánozza azt, amit mi mondunk ki, és akkor is fülel, mikor az ember nem is gondolná... De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Az "idegenektől" mostanában kezd el tartani, legalábbis tartózkodóbb, mint volt, idő kell neki a feloldódáshoz, és ennek sikere is változó. Szerintem hihetetlenül jó a radarja, megérzi, ki az, aki őszintén áll hozzá, ki az, aki csak kötelességből...Eklatáns példa Anna vagy Csilla, akikre rögtön rákattan, és mondjuk Ildikó, akinél ugyan idő kell, de megérzi, hogy őszinte az érdeklődés. Vasárnap volt itt Ildikó, utána napokig hallgattam, hogy 'Ildi, Ildi', szóval emlegeti...:)
De az abszolút libling a Nagyi ("Nyanyi"). Azt látni kell, amikor szinte ugrál, toporzékol, kiabál örömében, mikor meglátja Anyut...meg kell zabálni! :)
Viszont most idő van, felébredt a kisherceg, így mennem kell, de ígérem, hamarosan folyt.köv, most igyekszem nem kihagyni egy újabb fél évet....
De még nem érettségizik Bubuka, így még időben vagyok:)
Persze iszonyúan sok minden történt időközben, sok olyasmi is, ami csak nekem lehet érdekes, de igyekszem összefoglalni az elmúlt fél évet.
Jelen pillanatban Bubu 20 hónapos és 4 napos, 13 kiló körüingadozik a súlya, kb 85 cm magas. Futkos, beszél(ni próbál, több-kevesebb sikerrel), szerintem nagyon okos és gyönyörű:) Próbálom egy kis füzetkébe legalább hetente beírni az új szavait, de ez sem sikerül mindig. És még azt mondják, unatkoznak otthon a gyerekkel! Na, hát mi sosem. Mindig van program, tennivaló,sokszor ugyanúgy elfolyik az idő a kezeim között, mint a pénz... Jövünk, megyünk, programokat csinálunk. Vele lehet, annyira rugalmas, vidám, kiegyensúlyozott! Még egy igazi hiszti nem volt(én még a szót magát is utálom!)! Nagyon jól alszik, amikor letesszük, legyen az 8 vagy fél 10, szépen elalszik, nincs altatási gonduk. Reggel 8 és 9 között ébred, így én sem vagyok kimondottan kialvatlan...:) Enni ugyan mosanában nem szeret, kb egy hete, amióta meleg van, legalábbis én szeretem a melegre fogni. Viszont már egyáltalán nincs tápszer, kb mióta Hajdúszoboszlóról hazajöttünk, tehát úgy 2 hete. Tej van reggelire, aztán kenyér felvágottal/virsli/bundáskenyér/stb. tízóraira, ebédre rendes, főzőtt ebéd vagy bébiétel, és hasonlók délután/este. Nem is hiányzik neki a tápszer, a tejecskét már szépen megissza.
És hát beszél....az valami édes, mikor új szavakat mond ki, és ebből egyre több van, egye többet utánozza azt, amit mi mondunk ki, és akkor is fülel, mikor az ember nem is gondolná... De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Az "idegenektől" mostanában kezd el tartani, legalábbis tartózkodóbb, mint volt, idő kell neki a feloldódáshoz, és ennek sikere is változó. Szerintem hihetetlenül jó a radarja, megérzi, ki az, aki őszintén áll hozzá, ki az, aki csak kötelességből...Eklatáns példa Anna vagy Csilla, akikre rögtön rákattan, és mondjuk Ildikó, akinél ugyan idő kell, de megérzi, hogy őszinte az érdeklődés. Vasárnap volt itt Ildikó, utána napokig hallgattam, hogy 'Ildi, Ildi', szóval emlegeti...:)
De az abszolút libling a Nagyi ("Nyanyi"). Azt látni kell, amikor szinte ugrál, toporzékol, kiabál örömében, mikor meglátja Anyut...meg kell zabálni! :)
Viszont most idő van, felébredt a kisherceg, így mennem kell, de ígérem, hamarosan folyt.köv, most igyekszem nem kihagyni egy újabb fél évet....
2009. január 21., szerda
Nem hiszem el, hogy szeptemberben írtam utoljára....annyira telik az idő, és olyan kevés dologra elég a 24 óra...
Persze rengeteg dolog történ is közben, már fel sem tudnám mindet idézni. Bubu novemberben ugye EGY ÉVES lett, még abban a hónapban, pontosan 26-án elindult, akkor tette meg az első igazi önálló lépéseket.
Azóta már szinte szalad, bejárja az egész lakást, kedvence a fürdőszoba, illetve a mosógép. A játékosrekeszéből mindent szépen behajigál a kádba, ha van benne víz, ha nincs, imád fürdeni, fogat mosni, mindent, ami vízzel kapcsolatos, remélem, ez így is marad.
Egyre többet ért meg, ha van kedve, még kéréseket is teljesít. Megmutattam neki a lábán lévő anyajegyet, azóta azt is mutogatja, ha kell, ha nem.:) Ideadja a kezében lévő dolgokat, mondjuk mostanában már csak ha van kedve.... Ha hívom, jön szépen uánam, tudja, hol cserélünk bugyit, egyszer meg is lepett már azzal, hogy jött be hozzám, kezében egy tiszta pelenkával, és mutogatta a sajátbugyiját vele, és mikor ellenőriztük, kiderült, hogy tényleg bekakilt! Ez mondjuk eddig csak egy egyszeri mutatvány volt...
Szépen eszik, és hála istennek eddig egyáltalán nem álogatós, hús, főzelék, hal, brokkoli...minden csúnyaságot megeszik. Ha jóllakott, vagy éppen nem kér kaját, rázza a fejét. :) Sajnos már egy ideje beteg, és mikor úgy néz ki, végre kilábaltunk belőle, újra kezdi. Tegnap kezdtük előlről a köhögést, taknyoskodást, pedig már azt hittem, túl vagyunk rajta. December végén, január elején volt egy lázas, taknyos időszaka, 38.6 körül volt a max, de azért elég rossz volt...Elvesztette az étvágyát is, s most végre a napokban megint rendesen evett, de most lehet, hogy kezdődik megint (amúgy 12 kiló körül van a gyerek, szinte csontváz...:). Persze a doktornő egy kalap sz...t se ér, fülészetre is bezavart inket, holott a gyerek szemmel láthatóan nem fájlalta a fülét - csak egy plusz túra, és némi lehetőség, hogy elkapjon valami még rondábbat a váróban üldögélő többi gyerektől. Viszont Bubu tünemény volt, fel-le kellett vele sétálgatni, volt, hogy odament egy vadidegen nénihez/bácsihoz, és belehajtotta fejét az ölébe...:)
Mindenesetre 2x kellett a dokihoz lemenni, hogy lássa, tényleg nem stimmel valami, antibiotikumot is felírt, Augmentint, de 2 nap után abba kellett hagyni az adagolását, mert pöttyös lett tőle a gyerek, plusz 2 napig volt hasmenése tőle.
Máskülönben nem nagyon bújós, csak másodpercekre engedi magát babusgatni. Ma kicsit "jobb" a helyzet, ha lehet ilyet mondani, de bár ne lenne ilyen! Láza ma még nincs, de nagyon nyomika szegény, kb 11kor aludt el, és máris ébrdezik, szerintem nem tud a bedugult orrától aludni. Próbáltam neki leszívni a nóziját, de csak némi közelharc árán sikerült, és közben majd megszakad a szívem!
Pohárból még mindig nem nagyon tud inni, mondjuk ez nagyrészt nekünk köszönhető - nem nagyon erőltetjük... Vizet sem iszik, csak teát vagy gyümölcslét.
Aludni szépen alszik az esek többségében, néha, ha rosszat álmodik, akkor kel fel éjszaka, olyankor valamelyikünk visszaaltatja. Napközben van, hogy 3 és fél órát alszik, de akkor csak egyszer egy nap, van, hogy 2x rövidebbet, mondjuk fél 11től fél egyig, aztán délután 5-fél 6tól 7ig. Este általában 8-9 között alszik el, reggel változó, h mikor kel, 7-8 között általában. Senki nem mondhatja, hogy rossz alvó a gyerek....én mégis úgy kelek fel reggel, mint akit agyonvertek. :(
Iszonyatosan huncut, annyira lehet vele játszani, birkózni, bújócskázni, kergetőzni...:) nagyon élvezi...meg én is :) Vannak kedvenc játékai, Micimackót pl nagyon szereti, és van olyan is, mint pl amit Apa vett neki karácsonyra (itt jegyzem meg, hogy mi nem nagyon vettünk neki sok mindent, szerintem még fölösleges, azonkívül nem szeretném, ha minden ünnep csak arról szólna, hogy mennyi ajándékot kap a Bubu...), állathangokat ad ki magából gombnyomásra, és beépített dallamai isvannak, na ez az a játék, amihez kb 2 hétig hozzá se piszkált, most meg nem győzi nyomkodni, nem kis örömömre...:)
Még mindig szeret csavarogni, bár öltözködni nem különösebben, a kabátbál már igen élénk tiltakozás van, és igazából tételnül ücsörögni, várakozni sem szeret, ebben is rám ütött...:)
Nagyon várom már a tavaszt, a nyarat, egyrész mert többet mehetünk ki, másrészt mert megússzuk ezt az öltözködési rítuálét. Amúgy a cipőjét nagyon szereti, imád a tépőzárral vacakolni, itthon is sűrűn játszik vele.
Egyre többet "beszél", gagyog, amit abszolút ki lehet venni, az az "apa", azt is két részletben mondja ki, a p-t elnyújtja. Egy időben ment neki az 'anya' is, azán lett belőle 'anny', most meg a nagy büdös semmi...:) Nagyon hamar elun dolgokat, játékokat, "mutatványokat", aztán el kell teljen egy kis idő, míg újra megcsinálja vagy kimondja, hamar elmegy az újdonság varázsa. Ha valami sikerül neki, borzasztóan tud örülni, meg is tapsolja magát, annak meg még jobban örül, ha nekünk tetszik a dolog. Ha megkéred, és olyan hangulata van, "kukucsol": félrehajtja a fejét, és vigyorog, közben huncutul néz. Ez persze elmondva nem nagy szám, ezt látni kell. Tud még tapsolni, megmutatja, hogy van anya füle, hol a Bubu/Tomi, hol a pocakja, a keze és a lába, a többi testrésszel egyelőre hadilábon állunk.
Szereti a mondókákat, a zenét és akármilyen furcsa, azt is, ha én énekelek neki.
Még mindig megvan az esti rítusunk: vagy velem fürdik, vagy Apa fürdeti, utána Anya megeteti, aztán szépen megbeszéljük, hogy most Bubuci aludni fog, Anya és Apa is csicsikál a másik szobában, majd reggel találkozunk, stb, és ezek után, az esetek többségében szépen, hang nélkül el is alszik Van olyan is, hogy a későbi ellenőrzés során keresztben fekszik az ágyon, lábbal felcsavarodva a rácsokra, szopizza az ujját, és elvan szép csöndben; ilyenkor nem szólok hozzá, csak gyorsan kiiszkolok a szobából...:) Hihetetlen pózokban tud elaludni, nem győzök gyönyörködni benne... Szerintem ő a legszebb, legokosabb, legaranyosabb baba a világon. De most már tényleg felébredt, mennem kell! Folyt. köv., ígérem, nem hónapok múlva...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
