Fejlemények

Előző bejegyzés tudom, kurtán-furcsán félbeszakadt, merthogy már korábban megírtam, befejezni nem volt időm, de úgy voltam, ha már dolgoztam vele, ugyan ne hajítsam már a lomtárba…

Viszont vannak fejlemények.
Fejlemény No 1.: Erősen olybá tűnik, hogy munkám nincs, legalábbis minden jel arra mutat. Bármennyire is szeretnék visszamenni, és bármennyire is mellettem áll a törvény, eddig úgy néz ki, nincs helyem. Nem lesz egy leányálom munkát keresgélni… Szeptember elején kell újra jelentkeznem, hátha addigra változik valami, de úgy néz ki, egyelőre túl sok a „ha”…

Fejlemény No 2.: A gyerek nem megy bölcsibe, mert egyrészt novemberben tölti a 3-at, akkor úgyis átpaterolnák szegényt az oviba, másrészt 120%-os telítettség van a szept-okt-i előjegyzésekre is… Szóval marad novembertől az ovi, ahova viszont csak úgy veszik fel, ha szobatiszta (ezt, remélem, nyáron abszolváljuk…) és ha van nekem munkáltatói igazolásom, hogy effektíve dolgozom… Szóval vissza az origóhoz; csinos kis 22-es csapdája… L
N.B. igazából nem is bánom már, hogy nem lesz bölcsi: egy anyukától hallottam, hogy az addig gyönyörűen beszélő gyereke verbálisan totál visszaesett nullára, merthogy kis bölcsistársak nem beszéltek még egyáltalán…

Bubu másrészről jól van, bár nem hajlandó enni, sokszor még babát sem (ld.üveges, gyári babakaja), ami anyut jobban aggasztja; én úgy vagyok vele, ha a gyerek éhes, akkor eszik.
Be nem áll a szája, elmondja az angol ABC-t, egyre több verset, mondókát tud, a My Bonnie és a Lavender’s Blue a kedvence, annyit tud angolul, hogy pig, cow (lásd: Old MacDonald had a farm) és I love you… J
A múltkor fürdés közben locsolom vízzel, erre rámszól: ’Naa, ez nem volt vicces!’ Persze hallani kéne a hangját hozzá.

Felfedeztük magunknak a YouTube-ot, precízebben néhány dalocskát, amiktől egyre rohamosabban őszülök... Magukkal a dalokkal nincs gond, de hogy napjában ezerszer is meg bírná nézni... Két kedvencünk jelen pillanatban egy piros autós alkotás, illetve a fent belinkelt ABC dal, amiben ugye vannak lufik is, meg kisfiú is, tehát csak jó lehet... Ezért tudjuk mi az angol ABC-t... van még egy-kettő, amitől hihetetlen lázba tud jönni, de ezek viszik a pálmát.

Sajnos elég hullámzó a kedélyállapota, hol imádnivaló, kenyérre kenhető cukorborsó, hol a hajam tépem tőle… Itthon sem akar maradni, de menni sem akar, az öltözködés kész rémálom (remélem, ez a meleg beköszöntével megszűnik), de ahogy kilépünk az utcára, már semmi baja.
Most kezdünk ráállni az egyre korábbi fekvésre, alvásra: a korábbi 10 helyett már egy órával hamarabb ágyban van, és általában szó nélkül el is alszik.
Sajnos még nem iszik pohárból (mea culpa…), és nem eszik egyedül (detto), ezen is még dolgoznunk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy míg mentálisan remekül haladunk és szuper szinten vagyunk, addig a fizikai fejlődés nem annyira előrehaladott… Pl ugrálni sem tud….tudja a rosseb, miért fontos ez, de a védő néni kérdezte, tudunk-e már ugrálni. Hát, mondom, nekem nem okoz problémát, bár némileg viccesen festek olyankor, de a gyereknek még van behoznivalója… vagy a térdét rugózza, vagy lábujjhegyre áll, ha azt kérem, hogy ugráljon… J
Egyébiránt 90 cm magas, 14 kiló körül ingadozik a súlya, szóval egy élmény cipelni – márpedig vannak napok, amikor igen sokat kell… Mostanában nem tehetem meg azt a luxust, hogy ha hisztizik, otthagyom, merthogy megvan a veszélye, hogy leveti magát a földre, az pedig kissé kényelmetlen, tekintve hogy rögtön átázna a hótól/latyaktól.

Továbbra is járunk Madárdalra, több-kevesebb lelkesedéssel; ma pl végigfetrengte-szenvedte az egészet, a múlt héten meg minden kisbabát megölelgetett, megsimizett… A saját uzsi nem jó, a másét viszont szó nélkül megesszük (ha én vittem volna kölesgolyót, ami hegyekben áll itthon, tutira nem kellett volna neki…).

Állandóan téma a 2. gyerek kérdése (nem vetem el végleg az ötletet, de egyelőre tök happy minden így, ahogy van, kerek az életünk, és hála istennek mindketten így gondoljuk). Egyelőre nem tudom, hogy boldogulnék 2 gyerekkel, mind érzelmileg, mind fizikailag, hiába tudom, hogy ezrek oldják meg és boldogulnak.

Baráti párnak született a napokban ikerpárja: mindkettő gyönyörű és egészséges, de én a magam részéről tuti büntetésnek venném. Még eggyel is nehéz sokszor, kettővel is, még akkor is, ha különböző korúak; de így, egyszerre belecsapni a lecsóba… El sem tudom képzelni. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jól van ez is elrendezve, hogy az ember nem tudja előre, mire számítson, mi jön majd, mikor gyereket vállal. Azt viszont továbbra sem tudom elképzelni, mire lehet számítani egyszerre 2 bébivel…!

Most megyek lefeküdni, kínoz a nátha, és már meglehetősen unom…