Tegnap volt egy hete, hogy óvodába járunk, és hála istennek, lekopogom, minden jól alakul. Szeret járni, nem akar hazajönni, de ami ennél is jobb, hogy szépen eszik bent, sőt, alszik (!) is, CUMISÜVEG NÉLKÜL, és még csak be sem pisil közben! A héten hagytam bent először alvásidőre is, hétfőn nem aludt el, mert csak a dadus néni volt bent náluk, de kedden és tegnap elaludt szépen, úgy kellett keltegetni du 3 után.
Mikor meglát, nyakamba ugrik, nagy az örülés, aztán megy vissza játszani...
Ma reggel volt ugyan egy kis sírás, hogy nem akar menni, de sajnos meg is van fázva, vagy összeszedett bent valamit, már tegnap szörtyögött egy kicsit, ma meg már komoly harc árán fújta csak ki az orrát, pedig tényleg taknyoska szegény...
Mikor odaérünk, viszont semmi gond nincs már, rohan a többiekhez, illetve az autóihoz.
Tegnap megvolt az első szülőink is! Sajnos a sok jó mellett (tényleg szuperek az ovónénik, szép az ovi, rengeteg a játék, és alapvetően nagyon jó benyomásunk van mindkettőnknek apával) a szülői közösség nem túl jó. Amúgy SZMK-s lettem, Judit néni felkérésére, bár még mindig nem tiszta nekem, mi is lesz a dolgunk. Csoportpénz nincs, egy balfék apuka és anyuka feljelentést tett még az önkormányzatnál is tavaly, hogy milyen sokba kerül az ovi nekik... csak mert szedtek havi 400 ft csoportpénzt... hányok az ilyenektől...de apukán azért ott a vastag fuksz mindenhol, és persze az ő kislánya is kap abból a sok jóból, amit így majd 3-4 jóindulatú szülő fog megvenni, amit eddig az oszt.pénzből fizettek... Ráadásul vének, mint az országút, előbb néztük nagyszülőknek őket...Seggfejek.
Na, mára ennyit, holnap megpróbálok feltölteni 1-2 képet Bubu első ovis napjáról, és lassan készül a nyaralásos album is, azt is lefényképezem és feltöltöm ide.
2010. szeptember 9., csütörtök
2010. szeptember 1., szerda
Óvoda
A nyaralásról tettem fel képeket, igaz, nem sokat, mert sajnos nem sok sikerült jól...:( De belőlünk ennyi is elég! :) Tehát a képek linkje: http://iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?albumID=5853391&userID=68688
Ma volt az első nap az óvodában!
Reggel 6.45-re állítottam ébresztést, sajnos Bubunak is sikerült pont akkor felkelnie, így nem sok előnyöm volt, de szófogadóan öltöztünk, mostuk a fogunk, izgult az ovi miatt. Sikerült 8-ra oda is érni. Elpakoltuk a holminkat, átöltöztünk, és már kezdődhetett is a játék! Gyakorlatilag ide álltam, oda álltam, leültem (25x25 cm-es kis székek voltak, elvásott a fenekem, mint Hófehérkének a törpéknél..), de gyakorlatilag egyszer sem jött oda! Szólt, mikor pisilnie kellett, a Dadus néni pisiltette meg, szó nélkül hagyta. Reggelizni nem reggelizett, többszöri kérésre odaült ugyan az asztalhoz, de 2 falat kalácson és egy korty tejen kívül nem evett semmit. A játékok jobban izgatták a fantáziáját. Egész délelőtt elvolt, játszott. Először kirakózott a Judit nénivel (aki mellesleg felháborító módon még csak 24 éves...), de persze a favoritok az autók voltak. Néha kijöttem, a sorstársakkal dumáltunk.
Ebéd előtt, olyan 11 óra után, negyed 12-kor én kijöttem, mondván, hogy elmegyek bevásárolni, majd jövök. Kint ültem a folyosón. Volt valami ugra-bugra tánci, bár ezt nem láttam, aztán elkezdődött az ebéd. Egy picit sikerült csak meglesnem: nagy meglepetésemre szépen ült a többiekkel együtt a székén, annyit láttam, hogy paradicsomleves volt, azzal leginkább csak játszott, majd hátradőlt az ülésén, és kissé emelkedett hangon közölte a Judit nénivel, hogy nem kéri. Aztán főtt krumpli volt valami mirelit hússal, abból állítólag evett, bár szerintem csak a krumpliból...Utána már nagyon keresett engem, felderült az arca nagyon, mikor Marika néni kihozta! Nagyon fáradt volt már, nem is tudta eldönteni, mit szeretne, de végül inkább maradt volna, hiába mondtam, hogy a gyerekek is alszanak most, nem játszani fognak! Végül persze eljöttünk, hulla fáradtan. Bementünk a közértbe, hogy tudjak itthon is ebédet főzni, aztán fel, kézmosás, vetkőzés, alvás - egy hang nélkül elaludt!
A mai nap 2 hozománya: egy bal fülcimpa-sérülés, isten tudja, hogy szerezte, pedig mindkét ovónéni ott ült körülötte, de nem volt belőle nagy csimm-bumm, és a másik, hogy mikor ebéd után megjelent, ékes kiejtéssel közölte velem, hogy 'lámpa', de olyan szép l hanggal, hogy ihaj. Hazafelé úton ezt gyakorolgattuk, ő is nagyon büszke volt magára! :)
Holnap már ott is hagyom, tekintve, hogy tényleg nem volt rám szüksége ma, és mert ezt javasolták az ovónénik. Ebédidőben megyek valószínűleg érte, hacsak fel nem hívnak korábban... Ha akar, ott is aludhat, de ez a másik nagy félelmem az evés mellett: hogy fog ő cumis üveg és pelenka nélkül elaludni...? A cumis üveg miatt félek, a pelenka hiányát meg dolgozzák fel az ovónénik...majd nem a szőnyeg, hanem a linóleum fölött lesz a kiságy... :)
Ma volt az első nap az óvodában!
Reggel 6.45-re állítottam ébresztést, sajnos Bubunak is sikerült pont akkor felkelnie, így nem sok előnyöm volt, de szófogadóan öltöztünk, mostuk a fogunk, izgult az ovi miatt. Sikerült 8-ra oda is érni. Elpakoltuk a holminkat, átöltöztünk, és már kezdődhetett is a játék! Gyakorlatilag ide álltam, oda álltam, leültem (25x25 cm-es kis székek voltak, elvásott a fenekem, mint Hófehérkének a törpéknél..), de gyakorlatilag egyszer sem jött oda! Szólt, mikor pisilnie kellett, a Dadus néni pisiltette meg, szó nélkül hagyta. Reggelizni nem reggelizett, többszöri kérésre odaült ugyan az asztalhoz, de 2 falat kalácson és egy korty tejen kívül nem evett semmit. A játékok jobban izgatták a fantáziáját. Egész délelőtt elvolt, játszott. Először kirakózott a Judit nénivel (aki mellesleg felháborító módon még csak 24 éves...), de persze a favoritok az autók voltak. Néha kijöttem, a sorstársakkal dumáltunk.
Ebéd előtt, olyan 11 óra után, negyed 12-kor én kijöttem, mondván, hogy elmegyek bevásárolni, majd jövök. Kint ültem a folyosón. Volt valami ugra-bugra tánci, bár ezt nem láttam, aztán elkezdődött az ebéd. Egy picit sikerült csak meglesnem: nagy meglepetésemre szépen ült a többiekkel együtt a székén, annyit láttam, hogy paradicsomleves volt, azzal leginkább csak játszott, majd hátradőlt az ülésén, és kissé emelkedett hangon közölte a Judit nénivel, hogy nem kéri. Aztán főtt krumpli volt valami mirelit hússal, abból állítólag evett, bár szerintem csak a krumpliból...Utána már nagyon keresett engem, felderült az arca nagyon, mikor Marika néni kihozta! Nagyon fáradt volt már, nem is tudta eldönteni, mit szeretne, de végül inkább maradt volna, hiába mondtam, hogy a gyerekek is alszanak most, nem játszani fognak! Végül persze eljöttünk, hulla fáradtan. Bementünk a közértbe, hogy tudjak itthon is ebédet főzni, aztán fel, kézmosás, vetkőzés, alvás - egy hang nélkül elaludt!
A mai nap 2 hozománya: egy bal fülcimpa-sérülés, isten tudja, hogy szerezte, pedig mindkét ovónéni ott ült körülötte, de nem volt belőle nagy csimm-bumm, és a másik, hogy mikor ebéd után megjelent, ékes kiejtéssel közölte velem, hogy 'lámpa', de olyan szép l hanggal, hogy ihaj. Hazafelé úton ezt gyakorolgattuk, ő is nagyon büszke volt magára! :)
Holnap már ott is hagyom, tekintve, hogy tényleg nem volt rám szüksége ma, és mert ezt javasolták az ovónénik. Ebédidőben megyek valószínűleg érte, hacsak fel nem hívnak korábban... Ha akar, ott is aludhat, de ez a másik nagy félelmem az evés mellett: hogy fog ő cumis üveg és pelenka nélkül elaludni...? A cumis üveg miatt félek, a pelenka hiányát meg dolgozzák fel az ovónénik...majd nem a szőnyeg, hanem a linóleum fölött lesz a kiságy... :)
2010. augusztus 23., hétfő
Hujjá, hujjá, megyünk nyajalni!
Illetve sajnos már meg is jöttünk...:( Csak egy hét volt, de az legalább jó volt, és jó sűrű... Az idő elég vegyes volt, bár még a legrosszabb napon sem esett az eső, és össz-vissz egy napig nem voltunk lent a parton. Voltunk viszont vidámparkban, retro-diszkóhajón, vizibicikliztünk, láttunk tűzijátékot, még moziban is voltunk (Shrek 465-ik része), szóval nem nagyon volt időnk unatkozni.
Tegnap este jöttünk haza, leégve-barnulva, Emil reggel duzzogva elvonult dolgozni, mi meg nekiláttunk rendbe tenni a lakást, mosni a hazahozott szennyest, és persez reggelizni, merthogy hála istennek rászoktunk a rendes reggelizésre a balatoni egy hét alatt, és nem akarnám megszakítani ezt a jó szokást, szemben az eddigi reggeli nassolással.
És valamikor kora délután villámcsapásként hívtak fel az óvodából, hogy mehet a Bubu szeptember 1-től! Eddig abban a tudatban ringattuk magunk, hogy majd nov. 8-tól járunk, erre tessék. Mindenem remegett vagy 20 percig, lesokkoltam az egész családot, de ennek így kellett lennie, jobb is így. Legalább nem újként kerül a csoportba, nem lesz az "új fiú", együtt szokik be a többiekkel, plusz még most jó idő van, játszanak a kertben, ez talán segíteni fog neki a beszokásban. Nagyon-nagyon remélem, nem lesz gond, nagyon félek attól a pillanattól, mikor ott kell majd hagynom egyedül, de remélem, nem a vészmadaraknak lesz igazuk... ma már voltam beíratni is, és ma kellett befizetni az ebédpénzt is. Majd meglátjuk, remélem, nem fogom megbánni. A szívem szakad meg, borzasztó rossz érzés kiengedni az én kicsi egyszem fiamat a kezeim közül... Szerintem én jobban fogok szenvedni... 2007 márciusa óta vagyok itthon, és az első majdnem 3 évét együtt töltöttük... Szívem szerint itthon tartanám még legalább novemberig, de abban bízok, hogy neki így könnyebb lesz.
Az egész napom arról szólt, hogy telefonálgattam körbe-körbe, család, munkahely,orvos... A hátralévő hétben valószínűleg egy csomó dolgot be kell majd szereznünk, orvoshoz és védőnőhöz kell majd mennünk igazolásokért, és holnap még az oviba is vissza kell mennünk a gyerek törzskönyvéért, amit a védőnővel kell majd kitöltetnünk. Emil holnap és pénteken szabin lesz, legalább ő is tud majd velünk jönni, és lesz egy hosszú hétvégénk is együtt.
Na, vége a panasznapnak, megyek tanítani, meg persze a sebeimet nyalogatni...
Képeket rakok majd fel a nyaralásról, de most szaladnom kell!
Tegnap este jöttünk haza, leégve-barnulva, Emil reggel duzzogva elvonult dolgozni, mi meg nekiláttunk rendbe tenni a lakást, mosni a hazahozott szennyest, és persez reggelizni, merthogy hála istennek rászoktunk a rendes reggelizésre a balatoni egy hét alatt, és nem akarnám megszakítani ezt a jó szokást, szemben az eddigi reggeli nassolással.
És valamikor kora délután villámcsapásként hívtak fel az óvodából, hogy mehet a Bubu szeptember 1-től! Eddig abban a tudatban ringattuk magunk, hogy majd nov. 8-tól járunk, erre tessék. Mindenem remegett vagy 20 percig, lesokkoltam az egész családot, de ennek így kellett lennie, jobb is így. Legalább nem újként kerül a csoportba, nem lesz az "új fiú", együtt szokik be a többiekkel, plusz még most jó idő van, játszanak a kertben, ez talán segíteni fog neki a beszokásban. Nagyon-nagyon remélem, nem lesz gond, nagyon félek attól a pillanattól, mikor ott kell majd hagynom egyedül, de remélem, nem a vészmadaraknak lesz igazuk... ma már voltam beíratni is, és ma kellett befizetni az ebédpénzt is. Majd meglátjuk, remélem, nem fogom megbánni. A szívem szakad meg, borzasztó rossz érzés kiengedni az én kicsi egyszem fiamat a kezeim közül... Szerintem én jobban fogok szenvedni... 2007 márciusa óta vagyok itthon, és az első majdnem 3 évét együtt töltöttük... Szívem szerint itthon tartanám még legalább novemberig, de abban bízok, hogy neki így könnyebb lesz.
Az egész napom arról szólt, hogy telefonálgattam körbe-körbe, család, munkahely,orvos... A hátralévő hétben valószínűleg egy csomó dolgot be kell majd szereznünk, orvoshoz és védőnőhöz kell majd mennünk igazolásokért, és holnap még az oviba is vissza kell mennünk a gyerek törzskönyvéért, amit a védőnővel kell majd kitöltetnünk. Emil holnap és pénteken szabin lesz, legalább ő is tud majd velünk jönni, és lesz egy hosszú hétvégénk is együtt.
Na, vége a panasznapnak, megyek tanítani, meg persze a sebeimet nyalogatni...
Képeket rakok majd fel a nyaralásról, de most szaladnom kell!
2010. augusztus 11., szerda
Nem tűntem el...csak kicsit...
Tudom, borzasztó vagyok. Nem vagyok képes írni a blogomat, tartani a kapcsolatot a barátaimmal, ha még egyáltalán vannak… Ezt a bejegyzést is már 3 napja írom… De annyi minden történik, és nem feltétlen nagy dolgok, úgy el tud menni egy nap! Főleg most, nyáron. Csavargunk egy csomót, alig vagyunk itthon. Jól fel is borult az alvásrendszerünk, sajnos nem nagyon alszik már napközben, csak elvétve. Illetve ugyanaz igaz az alvására, mint az evésére: itthon semmit, máshol sokat. Pedig az evésével kapcsolatban is sok elvemet sutba dobtam már, mégsem eszik itthon jóformán semmit. Mindegy, hogy én főzök, vagy hozzuk valahonnan. Szerintem le is fogyott rendesen, de Emil szerint pont jó és ne képzeljünk oda olyasmit, ami nincs. Pont.
Viszont legalább szobatiszták vagyunk. Kb június közepén, de az biztos, hogy nyár elején kezdődött, összesen 2x pisilt a parkettára az elején, aztán jóval később még 2x, de az inkább amolyan sztrájk-féle volt, hogy figyeljek már rá! Nagydolog is kb 2-3x ment be a bugyiba. Egyre hosszabb távokon vittem el pelus nélkül, mostanra akármennyit kibír, és szól, ha pisilni, kakilni kell. Ja, és nem ám a bilibe, azt alig használtuk, rögtön a WC-be intézzük... Alváshoz persze azért még kell a pelenka.
Amúgy
Hihetetlenül jó a füle, mindent meghall, ha kéne, ha nem. Szavakat talál ki (’megpenem” = meglapogatja a kanállal az ételt, utána közli: „megpentem”. A többire már nem is emlékszem, pedig nagyon jókat szoktam nevetni rajta.). Imádja a mézeskalácsot, a „cuki méretűt” (= mini puszedli), a paprikás karikákat, a kiflicsücsköt (de már legalább megeszi a többi részét is, ha olyanja van), minden reggel kakaózunk,
2 hete mindkettőnknek kötőhártya-gyulladása volt, neki elmúlt, nekem a múlt hét végére visszajött, rosszabb volt, mint előtte. Most szorgalmasan csöpögtetek…
Jövő héten nyaralunk, alig várjuk! Bár egyre jobban keseredek el: természetesen megint pocsék időnk lesz. 15-én utazunk, addig 30 fok feletti a hőmérdéklet, de aznap zuhanórepülésbe kezd… (koponyeg.hu) Minden egyes évben a nyaralás hete hihetetlenül pocsék, előtte-utána szuper az idő! Abban bízom csak, hogy addig még változhat az előrejelzés, meg a szálloda is kínál egy csomó programot, de ki látott már olyat, hogy ott vagyunk a Balaton parton, és no fürdés??
Mostanában amúgy minden szabadidőm (és pénzem L ) a scrapbookra megy el; imádom feldolgozni azt a rengeteg képet, ami folyamatosan készül Buburól. Megcsináltam már az esküvői albumunkat is, majd mutatok képet! J A másik nagy projektem Bubu 2010-es éve, ami azért jó, mert folyamatosan tudom bővíteni, és már utolértem magam, vagyis júliusnál tartok. Az előző évekből is max egy mini vagy közepes album fog készülni, kevesebb képpel, mert nem győzöm alapanyaggal…
Igyekszem írni, megígérem…
2010. április 23., péntek
Scrapbook
Új hobbim van, Apa persze nem repes...
Egy: mostanában nem nagyon alszom, így egyedül kell esténként elaludnia. Szabadidőm többi részét is természetesen felemészti, pedig még az elején tartok csak...
Kettő: iszonyat pénzbe kerül...
Az a vicces, hogy bár korábban is ismertem a dolgot, soha nem kattantam rá. Pár héttel ezelőtt a főnököm említette meg, hogy ez lett a hobbija, akkor még csak egyiken be, másikon ki. Valamiért, azt sem tudom megmondani, mikor pontosan, katt, és azóta pörgök rajta ezerrel. Persze mint mindenbe, ebbe is százzal megyek bele, gyűjtök, mentegetek, rendezek, vásárolok...kész alkotás még csak egy fél...
Szóval a scrapbook tulajdonképpen röviden összefoglalva kreatív albumkészítést jelent, aminek alapja természetesen a fotó maga, ehhez jönnek a különféle díszítő elemek, leírások, extrák, függetlenül attól, hogy digitális formában, vagy hagyomásnyos módon készül az album. (Én természetesen mindkettőbe belevágtam - digitális cucc csilliárd mennyiségű van a neten, természetesen ingyen (freebies), és még csak a fotókat sem kell kinyomtatni hozzá. Viszont a hagyományos fajta, bár jóval drágább, mégiscsak kreatívabb, kézzel foghatóbb, plusz ajándékba is készíthető.
Én Anyunak gondoltam ki egy albumot szülinapjára, ami most vasárnap (emberek, szavazás!!!) lesz, és mit gondoltok, hány oldalával vagyok kész az albumnak? Igen, egynek sem... Már szóltam Anyunak, hogy ne számítson időben érkező ajándékra, egyszer csak majd lesz, és kész.
Ha lesz kész egy oldal, úgy igazán, majd fotózom, és megosztom veletek.
Egyéb: fentiek miatt semmi másra nem jut idő, több barátnő/rokon/ismerős kérdezte, hogy mondott-e valami rosszat, ami miatt nem jelentkezek...
Őszintén szólva ha a gyerek ébren van, vagy megyünk valahova, vagy játszóterezünk, vagy pakolok-takarítok egy kicsit (tegnap 2-t is főztem: volt sonkatorta /isteni recept, én, aki utálom a franciasalátát, még én is imádom, pedig nagyon hasonló az alapjuk/ és sajtos csőben sült karfiol.), meg persze az örök tanítás... Amiből őszintén szólva kicsit már elegem van...kezdem nagyon megunni. És nem magát a tanítást, csak kezdek belefásulni, beleunni, kezd elkopni valahogy a lelkesedés, csak az a baj, hogy a munkámon is meglátszik. Lehet, ez is része a tavaszi fáradtságnak?
Felébredt a Bubu, mennem kell...
Egy: mostanában nem nagyon alszom, így egyedül kell esténként elaludnia. Szabadidőm többi részét is természetesen felemészti, pedig még az elején tartok csak...
Kettő: iszonyat pénzbe kerül...
Az a vicces, hogy bár korábban is ismertem a dolgot, soha nem kattantam rá. Pár héttel ezelőtt a főnököm említette meg, hogy ez lett a hobbija, akkor még csak egyiken be, másikon ki. Valamiért, azt sem tudom megmondani, mikor pontosan, katt, és azóta pörgök rajta ezerrel. Persze mint mindenbe, ebbe is százzal megyek bele, gyűjtök, mentegetek, rendezek, vásárolok...kész alkotás még csak egy fél...
Szóval a scrapbook tulajdonképpen röviden összefoglalva kreatív albumkészítést jelent, aminek alapja természetesen a fotó maga, ehhez jönnek a különféle díszítő elemek, leírások, extrák, függetlenül attól, hogy digitális formában, vagy hagyomásnyos módon készül az album. (Én természetesen mindkettőbe belevágtam - digitális cucc csilliárd mennyiségű van a neten, természetesen ingyen (freebies), és még csak a fotókat sem kell kinyomtatni hozzá. Viszont a hagyományos fajta, bár jóval drágább, mégiscsak kreatívabb, kézzel foghatóbb, plusz ajándékba is készíthető.
Én Anyunak gondoltam ki egy albumot szülinapjára, ami most vasárnap (emberek, szavazás!!!) lesz, és mit gondoltok, hány oldalával vagyok kész az albumnak? Igen, egynek sem... Már szóltam Anyunak, hogy ne számítson időben érkező ajándékra, egyszer csak majd lesz, és kész.
Ha lesz kész egy oldal, úgy igazán, majd fotózom, és megosztom veletek.
Egyéb: fentiek miatt semmi másra nem jut idő, több barátnő/rokon/ismerős kérdezte, hogy mondott-e valami rosszat, ami miatt nem jelentkezek...
Őszintén szólva ha a gyerek ébren van, vagy megyünk valahova, vagy játszóterezünk, vagy pakolok-takarítok egy kicsit (tegnap 2-t is főztem: volt sonkatorta /isteni recept, én, aki utálom a franciasalátát, még én is imádom, pedig nagyon hasonló az alapjuk/ és sajtos csőben sült karfiol.), meg persze az örök tanítás... Amiből őszintén szólva kicsit már elegem van...kezdem nagyon megunni. És nem magát a tanítást, csak kezdek belefásulni, beleunni, kezd elkopni valahogy a lelkesedés, csak az a baj, hogy a munkámon is meglátszik. Lehet, ez is része a tavaszi fáradtságnak?
Felébredt a Bubu, mennem kell...
Piros (hm... inkább sárga...) betűs ünnep
Nem is tudom, hogy kezdjem. Hogy vezeti be az ember írott formában, hogy az egy szem majdnem-két-és-fél-éves fia végre belepisilt a bilibe? Nem tudok itt ujjongani, ugrálni, könnybe lábadt szemmel puszilgatni a gyereket, mint azt tettem ma reggel élőben...na jó, nem ugráltam, de a többi stimmel. :)
Szóval képzeljétek, megtörtént a csoda: semmi erőltetés, semmi könyörgés, ment magától minden, mint a karikacsapás... Ébredés utáni tisztábatétel,párbeszédünk a történés előtt nagyjából így hangza vala:
- Ajjaj.
- Mi a baj, kisfiam?
- Pisilni kell. (épp nem volt már rajta a bugyi)
- Akkor hozhatom a bilit? (rutin kérdés, mondhatni, költőinek szánt)
- Igen.
- És belepisilsz?
- Igen.
Anya megy, bili hoz, vérmes reményeket persze eseményhez nem fűz.
Bubu ráül, nézi, vár... és megszólalt a muzsika. De tényleg; zenélő bilink van... Azt hittem, elájulok. Olyan büszke lettem rá, de azt hiszem, ezt mindezen már túl levő anyukáknak nem kell mesélnem...
Nagyjából minden rokont felhívtam, veletek meg itt osztom meg az örömhírt! :D Sajnos fotó nincs, annyira gyors nem vagyok... :D
Szóval képzeljétek, megtörtént a csoda: semmi erőltetés, semmi könyörgés, ment magától minden, mint a karikacsapás... Ébredés utáni tisztábatétel,párbeszédünk a történés előtt nagyjából így hangza vala:
- Ajjaj.
- Mi a baj, kisfiam?
- Pisilni kell. (épp nem volt már rajta a bugyi)
- Akkor hozhatom a bilit? (rutin kérdés, mondhatni, költőinek szánt)
- Igen.
- És belepisilsz?
- Igen.
Anya megy, bili hoz, vérmes reményeket persze eseményhez nem fűz.
Bubu ráül, nézi, vár... és megszólalt a muzsika. De tényleg; zenélő bilink van... Azt hittem, elájulok. Olyan büszke lettem rá, de azt hiszem, ezt mindezen már túl levő anyukáknak nem kell mesélnem...
Nagyjából minden rokont felhívtam, veletek meg itt osztom meg az örömhírt! :D Sajnos fotó nincs, annyira gyors nem vagyok... :D
2010. április 12., hétfő
Még néhány fotó...
...mert azokból sosem elég :D
Szerelmeim
Minizsiráf, született március negyedikén
Imádom a tavaszt!
Gyönyörű
...és anyáé...Ilyet eddig csak TV-ben láttam. Hihetetlen, hogy tudja szeretni, hogy tud vele játszani :) Tisztára megható volt! Ő is mostanában született!
Mi ketten
A fóka-só tökéletes volt végszónak. Úgy tudom élvezni, mint egy gyerek.
Néha de jó lenne megint gyereknek lenni... :)
Szerelmeim
Minizsiráf, született március negyedikén
Imádom a tavaszt!
Gyönyörű
A páratartalom kiűzött a teremből, ennyi maradt
Őket is lehetett etetni, egy csajszi próbált is rávenni, de én megint passzoltam... túl nagy és túl nagyot tud köpni...
Bubu abszolút kedvence...
Bubu abszolút kedvence...
Mi ketten
A fóka-só tökéletes volt végszónak. Úgy tudom élvezni, mint egy gyerek. Néha de jó lenne megint gyereknek lenni... :)
Április 12.
Elmúlt a húsvét, túléltük. Említésre méltó vele kapcsolatban talán annyi, hogy megint teljesen rákaptam a kreatívkodásra, Emil nagy "örömére". Az egész lakás egy káosz volt egészen eaz elmúlt hétvégéig, amikor is rendbe raktam végre a különböző teszes és kreatívos dobozaimat, és azok tartalmát, valamint eltüntettem a nyomokat ( papírfecnik széles skálája, eszközök, szerszámok, festéknyomok, ésatöbbi).
A hónap eddigi talán legfontosabb történése az Állatkert volt. Múlt pénteken nagyon szép, igazi tavaszi idő volt, úgyhogy kihasználtuk Emil szabadságának utolsó napját, és családilag kivonultunk az Állatkertbe. Az első hibát ott követtük el, hogy autóval mentünk (a parkolás lehetetlen a Zoo másfél kilométeres körzetében), a másodikat ott, hogy csak 10kor indultunk el, de tapasztalatból tudom, hogy a herceggel nem is lehet korábban...
Végül csak le tudtunk parkolni, szerencsére vittük a gyerek kocsiját is, így gyorsabban tudtunk haladni. Először szerintem nem tudta, mi a lényege az Állatkertnek, hiába meséltük neki itthon előtte, hogy hová is megyünk. Minden jobban lekötötte, mint az állatok maguk. hatalmas átépítések folynak, tele van a park munkagépekkel, elkerített területekkel, gurulós kiskocsikkal... Legközelebb a közlekedési múzeumba megyünk. Aminek kereke van, csak az tarthat számot érdeklődésre a fiamnál. :)
Kb 3 órát töltöttünk bent, az elsőben össze-vissza rohangált (volna, ha hagyjuk), aztán fáradni kezdett és nyűgösködni, de igazi nyafi nem volt egyáltalán, szóval nagyon büszke voltam rá!
Perecet ebédeltünk stílszerűen, aztán végre eljutottunk a kisállat-simogatóhoz - na, az volt a nagy szám! megsimogatták az apjával a lovacskát (én féltem tőle...mindentől félek, ami nem tud beszélni és nagyobb nálam), szétizgulta magát, annyira tetszett neki. Mikor eljöttünk, még egyszer visszaszaladt... Aztán irány a kiskecskék, azoknak a hátára még a fejét is ráhajtotta! Annyira tetszett neki, teljesen felvillanyozódott. Össze-vissza simogatott mindent, én meg arra próbáltam figyelni, hogy minél kevesebb kecskecarba lépjek bele... Élmény volt a gyereket nézni; még ma is így kommentálja: "Megsimogattad a lovacskát, Anya meg kacagott rajta" :D
Nekem a zsiráfok (iszonyú közel voltak, kihajoltak hozzánk, lehetett őket etetni; gyerekkoromban ilyen nem volt, na) és a végén a fóka-show tetszett a legjobban. Nagyon fel van újítva az egész, rá sem ismerek gyerekkorom állatkertjére. Már a kedvenc majmom sincs meg... :D (Volt egy pávián, aki akárhányszor meglátott, őrjöngeni kezdett, de szó szerint, még évekkel később is megismert! :) )
Na, szóval annak nagyon örültem, hogy az egész kirándulás jól sült el, a gyerek élvezte, jó levegőn voltunk ( a majomházról nem beszélünk... :) ), jó idő volt. nem bánom, hogy nem vittem el már tavaly. Majd nyáron megyünk még.
Pár fotó rólunk:
És az állatokról:
Március - képekben
Az új kedvenc: Verdák. Akkora áhítattal bírja nézni 254-edszerre is... :)Tény, hogy nekünk is tetszik.... :)
Gyarapszik a Verdás cuccok listája is: Verdás ágynemű, tányérok, pohár, matricák, függöny, stb...
Adományokat elfogadunk! ;)
Állatkerti játszóházban. Végre együtt csináltunk valamit. Az Állatkertbe nem mentünk be, így is hosszú volt a nap.
Apa új kabátja
Kakaópor. Nagykanállal. Dobozból
Ez az új poén: teljes erőből kinyitjuk a csapot, hadd szóljon...Én meg nem győzök felmosni...grrr...
Kértem, álljon be egy fotóhoz....persze ezt is elbohóckodta... :)
Az én finnyás kisfiam hirtelen kétpofára falja a pritaminpaprikát...magában...
Pancsi2010. március 1., hétfő
Végre elkészült a nagy mű
Hihetetlen, tudom, de kerek 1 hónapot szenvedtem vele, mire kész lett... :(
Windows Movie Makerrel csináltam, ami folyton lefagyott( szó szerint 15 másodpercenként Ctrl+Alt+Del, újraindítás...pfff..), ráadásul amint betettem egy új képet, vagy módosítottam rajta, minden mást is módosítani kellett, hiszen csúszott az egész. Külön van a hangsáv, a feliratok és maguk a képkockák. Nem tudom, nekiállnék-e még egyszer, ha tudom, ilyen carakodós lesz...
Ja, és a lényeg: a végén nem tudtam a kész művet gépre menteni, mert az első 4 próbálkozás során csak a film egy bizonyos pontjáig sikerült, utána csak hang volt, de kép nem... Végül ezt is megoldottam, egész büszke vagyok magamra... :D
Mindenesetre végre kész, fent van a jútyúbon, és mivel szervesen idetartozik...
ÍME A LINK :D
Windows Movie Makerrel csináltam, ami folyton lefagyott( szó szerint 15 másodpercenként Ctrl+Alt+Del, újraindítás...pfff..), ráadásul amint betettem egy új képet, vagy módosítottam rajta, minden mást is módosítani kellett, hiszen csúszott az egész. Külön van a hangsáv, a feliratok és maguk a képkockák. Nem tudom, nekiállnék-e még egyszer, ha tudom, ilyen carakodós lesz...
Ja, és a lényeg: a végén nem tudtam a kész művet gépre menteni, mert az első 4 próbálkozás során csak a film egy bizonyos pontjáig sikerült, utána csak hang volt, de kép nem... Végül ezt is megoldottam, egész büszke vagyok magamra... :D
Mindenesetre végre kész, fent van a jútyúbon, és mivel szervesen idetartozik...
ÍME A LINK :D
Kérek véleményeket, őszintén, csak ne fájjon... :)
Ma volt hosszú idő óta az első éjszaka, hogy ne kelt a gyerek éjjel. Megőrjít ez az ivászat-mánia: azóta vedel éjszaka, mióta nappal pohár van a cumisüveg helyett - pohárból 2 korty, aztán szevasz. Estére meg hulla szomjas, már a mese alatt kiissza az első üveget (ekkor azért még cumisüveg van), rögtön utána a másodikat, ennyi minimum kell az elalvásához. Éjszaka legalább 2x kér még...
Lehet, hogy már tud inni pohárból, de talán még nem elég érett rá? Mi a frászt kéne csinálnom? Erőltessem tovább a poharat, vagy hagyjam, és térjünk vissza az üvegre? Napközben ihatna, amennyit akar, de neeeeem, csak az üvegből esik jól neki... Alapból az is aggaszt, hogy miért vedel ennyit. Enni viszont semmit...
Én bezzeg ennék... Nem mondom, hogy mindent betartok a fogyókúra körül, de igyekszem böcsülettel. No üdítők, no cukor vagy kenyér, és igyekszem este 6 után nem enni. Gyümölcsnapon és most a hétvégén csaltam, de nem nagyon durván. Nem is nagyon ment le még kiló, igaz, nem is nagyon méregetem magam. Mindenesetre az első hét csalódás, főleg ahhoz viszonyítva, amit 2 éve elértem - igaz, ott több volt a felesleg is, nagyobb súlyból könnyebb fogyni. Legalábbis ezzel vígazstalom magam... :)
Később még megpróbálok írni, le kell írnom, hogy jártunk a tűzoltóautóval, de lassan ébredezik a gyermek... :)
2010. február 26., péntek
Végre péntek...
A fogyókúra 5. napja. Eddig egész jól vettem az akadályokat: semmi nassolás nem volt, 6 után igyekeztem nem enni (ez csak egyszer nem sikerült)és semmi cukros üdítő, csak víz, bele citromkarika. Tegnap csaltam egy "kicsit", az igaz... hát a gyümölcsnap és én nem leszünk jó barátok idén sem... Meg hát előző nap a fél napot a tűzhely mellett töltöttem, sütöttem lángost meg egy csomó palacsintát...nehogy már kárba menjen... ;) Szóval még egy szénhidrát nap becsúszott.
Ma protein nap van: ebédig simán kibírtam (főleg hogy ma Bubu negyed tízkor (!!!)kelt, tehát minden tolódott), ebédre Teletál-féle sonkával-sajttal rakott karfiol volt. Finom is, csak kevés volt, szóval utánaküldtem még 2 sült virslit, hozzá paradicsomot ettem. Vacsira ugyanez lesz, mínusz a sült virsli :)
Ma elég pocsék az idő, esik is, párás is a levegő, úgyhogy nagy séták, játszóterezések du sem valószínű, hogy lesznek. Egész jól bírja a bezártságot, utoljára tegnap délelőtt voltunk sétálni, meg azért kicsit buszoztunk is. Nagyit emlegeti folyton, menne hozzá.
Ja, és a napokban nem hagy élni a Jankával, állandóan őt emlegeti, hogy a Janka kiabál, meg amit ő nem akar felvenni/megenni, az a Jankának való... Janka fölöttünk lakik, Bubuval sacc-per-kábé egyidős. Legutoljára, mikor náluk voltunk, nem engedte Bubut játszani semmivel, nagy ordítozás volt, szegény fiam meg nem tudta mire vélni...na, annyira megfeküdte ez a bendőjét, hogy azóta sem tud napirendre térni fölötte.
Történnek mostanában apró balesetek: tegnap sikerült megkaparintani az egyik parfümösüvegemet, jön utánam savanyú ábrázattal, hogy "megnyaltad a kupakját!", mondom, minek a kupakját? Erre bevisz a szobába, megmutatta... úgyhogy most megismerkedtünk a "keserű" fogalmával is.
Mivel előkerült a citrom, azt is nyalogatja megint, azt már ismeri, és valamilyen oknál fogva szereti is..
Tegnapelőtt a kakaó borult ki valahogy a cumisüvegből, nem is értem, hogy. Abban fetrengett, úgyhogy még zuhanyzás is volt. Ma a Cappy-t tette úgy vissza a pultra, hogy kiborult...Amúgy tényleg egyre szebben iszik pohárból, csak még elég szeleburdi.
Mindenhol morzsa-hegyek, rudacska-darabok(Sparban kapható, sós csavart rudacskákról van szó), szóval nagyjából mindne nap lehet porszívózni.
Szerdán megcsodáltuk szomszédaink kiskutyáját: a fiam úgy rohangászott a folyosón oda-vissza a kutyával, hogy öröm volt nézni. izgult, kacagott, húzkálta a gatyáját nagy izgalmában :D
Később a gyerekek kihozták a tengerimalacokat is, előbb a kicsiket, majd a nagyokat, a gyerek azt is agyonsimogatta. Aztán se szó, se beszéd, szépen besétált a szomszédék nyitott ajtaján, és marha jól kezdte ott magát érezni. Játszott a két naggyal (6 és 8 évesek, Dávid és Enikő), befeküdtek 3-an az ágyba....alig lehetett kicsalogatni. Szívmelengető volt számomra látni, hogy mennyire hihetetlenül jól elvannak, nem fél a gyerek a nagyoktól, benne van minden mókában... Jó érzés volt, na. Vannak fenntartásaim a gyerek mimózaságával és az oviba kerüléssel kapcsolatban, úgyhogy jó volt most ezt tapasztalni.
A ringatóba már nem járunk 3 hete, a gyerek nem akar menni, és milyen érdekes, pont ezeken a keddeken alszik 9-negyed 10-ig (ez a hét sem volt kivétel). Valószínűleg kinőtte már ezt a csapatot, de hogy mit fogok a már kifizetett bérlettel csinálni...
2010. február 22., hétfő
A következő 90 nap...
... lesz maga a pokol, legalábbis számomra. Ma kezdem a 90 napos fogyókúrát, amit egyszer, a gyerek születése utáni májusban már sikerrel abszolváltam. Na, most visszatapsolom. Növekvő rémülettel tapasztalom, hogy súlyom megint a szülés utáni állapotához közelít, ellenben nincs második gyerek... :(
Igyekszem beszámolni róla, hol tartok, de a kezdeti súlyt hadd ne közöljem... ki tudja, lehet, hogy valaki olvassa a blogot, aztán milyen ciki lenne...
Az biztos, hogy egy bizonyos oldal szerint az ideális testsúlyom valahol 58.2 és 73. 5 között van - még a felső értéktől is igen messze állok, így első körben ez lesz a cél: 73.5 kg. Aztán hátha megy tovább is...
Ma fehérjenap van, a tegnapról megmaradt rántott hús lesz az ebéd, csinálok hozzá görög salit.
Később jövök, óbégat a gyerek... mostanában miért kel egyre korábban...?
15.00
Jelentem, még mindig tart a fogyókúrám... :)
A délelőttöt valahogy kihúztam, ebédre megettem egy szelet rántotthusit és pár db baconbe tekert virslit (vékonyak voltak!), görög sali helyett (a Sparban nem volt feta...pfff...) tzatzikit csináltam. De legalább végre nem éhezem. Ebéd után megettem a gyerek maradék joghurtját és ice tea helyett vizet és zöld teát (brrrrr....)iszom. Azt is édesítővel. Mondjuk ettől az íze még változatlanul olyan, mintha füvet legelnék...
Vacsiig kihúzom, még 6 előtt ennem kell, mert 6-tól tanítok, utána meg már nem szabad ennem. Vacsora nagyjából ugyanez lesz, a mennyiségen kell csak csökkentenem.
Mielőtt azt hinnéd, hogy evésfüggő vagyok, nagyot tévedsz. NASSOLÁS és ÉDESSÉG-függő vagyok! Ezt lesz nagyon nehéz kibírni, hogy 2 étkezés között és este ne nassoljak.
Holnap nehezebb lesz, keményítőnap... krumpli, rizs, zöldség. Még ötletem sincs...
Igyekszem beszámolni róla, hol tartok, de a kezdeti súlyt hadd ne közöljem... ki tudja, lehet, hogy valaki olvassa a blogot, aztán milyen ciki lenne...
Az biztos, hogy egy bizonyos oldal szerint az ideális testsúlyom valahol 58.2 és 73. 5 között van - még a felső értéktől is igen messze állok, így első körben ez lesz a cél: 73.5 kg. Aztán hátha megy tovább is...
Ma fehérjenap van, a tegnapról megmaradt rántott hús lesz az ebéd, csinálok hozzá görög salit.
Később jövök, óbégat a gyerek... mostanában miért kel egyre korábban...?
15.00
Jelentem, még mindig tart a fogyókúrám... :)
A délelőttöt valahogy kihúztam, ebédre megettem egy szelet rántotthusit és pár db baconbe tekert virslit (vékonyak voltak!), görög sali helyett (a Sparban nem volt feta...pfff...) tzatzikit csináltam. De legalább végre nem éhezem. Ebéd után megettem a gyerek maradék joghurtját és ice tea helyett vizet és zöld teát (brrrrr....)iszom. Azt is édesítővel. Mondjuk ettől az íze még változatlanul olyan, mintha füvet legelnék...
Vacsiig kihúzom, még 6 előtt ennem kell, mert 6-tól tanítok, utána meg már nem szabad ennem. Vacsora nagyjából ugyanez lesz, a mennyiségen kell csak csökkentenem.
Mielőtt azt hinnéd, hogy evésfüggő vagyok, nagyot tévedsz. NASSOLÁS és ÉDESSÉG-függő vagyok! Ezt lesz nagyon nehéz kibírni, hogy 2 étkezés között és este ne nassoljak.
Holnap nehezebb lesz, keményítőnap... krumpli, rizs, zöldség. Még ötletem sincs...
2010. február 11., csütörtök
Áttörés :)
Kedden megtörtént a következő nagy lépés: Bubu egyedül, szépen ivott pohárból! Korábban is történt néhány erőtlen próbálkozás, akkor az ital fele a padlón és a ruháján kötött ki, ráadásul a nagy izgalomtól az innivaló egy része inkább a légcsövébe került, arról nem is beszélve, hogy meglehetősen vehemensen tiltakozott a pohárból való ivás ellen; most viszont szinte kikapta kezemből a poharat és gyönyörűen ivott egyedül! Annyira büszke vagyok rá! Nagyi pont itt volt, úgyhogy kettős volt az ováció. Tehát a felállás most a következő: napközben pohárból, kivéve a reggeli kakaó, illetve lefekvéskor még cumisüvegezünk. Napközben így mondjuk lényegesebben kevesebbet iszik, este viszont nyakló nélkül dönti magába a teát... Tehát a rendszer még nem tökéletes, de alakul a helyzet. megint csak "nekem" lett igazam: semmit sem szabad erőltetni!
Remélem, a bilire is rákap hamarosan - nem mintha novemberig nem lenne elég időnk még, de én már előre parázok...az a végső határidő!
Készítek egy slideshow-szerű filmecskét Bubu 1., illetve 2. évéről, csak a gépem közben állandóan lefagy, így némileg visszavetve a lelkesedésemet és a munkamorálomat, de amint elkészül, felrakom ide, lássátok ti is, mennyit nőtt és változott az én egyszem gyermekem. Néha magam sem hiszem, honnan hova jutottunk - és mi lesz még!
Ami változatlanul aggaszt, az az étkezése, vagyis annak nagyjából teljes hiánya. Nem mondom, hogy semmit nem eszik, de rettenetesen válogat, kevés féle ételt eszik meg, abból is csak keveset. lehet, hogy ha mindig is rossz evő lett volna, akkor most ez nem aggasztana annyira, de nem így van: kb másfél éves koráig gyönyörűen evett bármit, amit eléraktam, most meg még a hőn szeretett babakajáját sem hajlandó megenni... Gyakorlatilag teán, Kubun, gyümölcslén él... Arra gondoltam, leviszem a doktornőhöz, hátha ő mond valamit, vagy megnyugtat, vagy elküld valamilyen további vizsgálatra. nem akarom ezt sem túlaggódni, de már eljutottunk egy olyan pontra, ahol már engem is zavar a helyzet.
Amúgy érdekes, hogy itthon mostanában a nem-evés mellett alig alszik valamit napközben (másfél-két órákat), viszont a nagyinál és a mamiéknál 3-4 órákat bír hortyogni, plusz a mamiéknál rendszeresen szinte tömi magába az ételt. Mondjuk ezzel kapcsolatban csak azért vannak fenntartásaim, mert ott meg állandóan tejbegrízt vagy párizsit eszik, más nagyon nincs, és ezt sem tudom, hogy ez csak kényelmi megoldás, vagyott sem eszik meg mást Tomi.
Ettől eltekintve állítom, hogy továbbra is nekem van a legjobb, legaranyosabb, legszófogadóbb gyerekem... :) Segít takarítani, megteszi, amit kérek tőle (persze, nem mindegy, mennyire fáradt, illetve az, hogy hogyan kérem tőle), édes, mosolygós, hihetetlen humorérzéke van, és be nem áll a szája. Mesél, szaval, fantáziál, elmeséli este az apjának is, mi minden történt vele aznap.
Már kétszer voltunk kb egy héten belül az ÁMK-ban a hüllőkiállításon, nagyon tetszettek neki a kígyók, a nyuszik, meg az alligátor. :) Kedvence a nagy sárga kígyó :)
Még egyszer el akarom rángatni, de akkor az apjával együtt, megpróbálom nem elfelejteni akkro a kamerát is vinni - alig készül róla felvétel, pedig tudom, hogy később ezt nagyon fogom bánni, főleg az én gyatra memóriámmal...
Fotózni sem engedi magát annyira mostanában, meg annak nem is látom értelmét, hogy mindig itthon, a négy fal között fotózzam. Már csak ezért is várom a nyarat, mikor több lehetőségünk lesz kimozdulni, és lesz értelme fotózni/videózni. Állatkert, Veresegyházi Medvepark, Budai Vár - ezek vannak egyelőre tervbe véve. ha valakinek van arra nézve ötlete, hogy így télvíz idején mit lehet megnézni egy két éves és 3 hónapos kisfiúval, nyitott vagyok bármire! :)
Ja, igen, erről jut eszembe: játszóházba is járunk ám! ha kevesebb időnk van, csak ide a csepel Plázába, egyébként meg a Camponába, a Pán Péterbe, oda van bérletünk is. Bubu is imádja, szinte ott sem kéne lennem, annyira elfoglalja magát :) Csúszdázni lelkesen csúszdázott az első alkalommal, a kezdők abszolút magabiztosságával, de aztán történt valami, magam sem tudom, mi, mert nagyobb koccanás nem volt, azóta nem hajlandó felmászni és csúszni. Máskülönben minden érdekli, nagyszerűen elszórakozik. Télen nagyon jó megoldás, mert míg átérünk, az is egy élmény neki (nagyon szeret buszozni meg nézelődni is), ott aztán jól elfárad, és megvotl a napi élmény is! :)Nyáron viszont nem nagyon pártolom a dolgot, akkor inkább ő is legyen a szabadban.
Remélem, a bilire is rákap hamarosan - nem mintha novemberig nem lenne elég időnk még, de én már előre parázok...az a végső határidő!
Készítek egy slideshow-szerű filmecskét Bubu 1., illetve 2. évéről, csak a gépem közben állandóan lefagy, így némileg visszavetve a lelkesedésemet és a munkamorálomat, de amint elkészül, felrakom ide, lássátok ti is, mennyit nőtt és változott az én egyszem gyermekem. Néha magam sem hiszem, honnan hova jutottunk - és mi lesz még!
Ami változatlanul aggaszt, az az étkezése, vagyis annak nagyjából teljes hiánya. Nem mondom, hogy semmit nem eszik, de rettenetesen válogat, kevés féle ételt eszik meg, abból is csak keveset. lehet, hogy ha mindig is rossz evő lett volna, akkor most ez nem aggasztana annyira, de nem így van: kb másfél éves koráig gyönyörűen evett bármit, amit eléraktam, most meg még a hőn szeretett babakajáját sem hajlandó megenni... Gyakorlatilag teán, Kubun, gyümölcslén él... Arra gondoltam, leviszem a doktornőhöz, hátha ő mond valamit, vagy megnyugtat, vagy elküld valamilyen további vizsgálatra. nem akarom ezt sem túlaggódni, de már eljutottunk egy olyan pontra, ahol már engem is zavar a helyzet.
Amúgy érdekes, hogy itthon mostanában a nem-evés mellett alig alszik valamit napközben (másfél-két órákat), viszont a nagyinál és a mamiéknál 3-4 órákat bír hortyogni, plusz a mamiéknál rendszeresen szinte tömi magába az ételt. Mondjuk ezzel kapcsolatban csak azért vannak fenntartásaim, mert ott meg állandóan tejbegrízt vagy párizsit eszik, más nagyon nincs, és ezt sem tudom, hogy ez csak kényelmi megoldás, vagyott sem eszik meg mást Tomi.
Ettől eltekintve állítom, hogy továbbra is nekem van a legjobb, legaranyosabb, legszófogadóbb gyerekem... :) Segít takarítani, megteszi, amit kérek tőle (persze, nem mindegy, mennyire fáradt, illetve az, hogy hogyan kérem tőle), édes, mosolygós, hihetetlen humorérzéke van, és be nem áll a szája. Mesél, szaval, fantáziál, elmeséli este az apjának is, mi minden történt vele aznap.
Már kétszer voltunk kb egy héten belül az ÁMK-ban a hüllőkiállításon, nagyon tetszettek neki a kígyók, a nyuszik, meg az alligátor. :) Kedvence a nagy sárga kígyó :)
Még egyszer el akarom rángatni, de akkor az apjával együtt, megpróbálom nem elfelejteni akkro a kamerát is vinni - alig készül róla felvétel, pedig tudom, hogy később ezt nagyon fogom bánni, főleg az én gyatra memóriámmal...
Fotózni sem engedi magát annyira mostanában, meg annak nem is látom értelmét, hogy mindig itthon, a négy fal között fotózzam. Már csak ezért is várom a nyarat, mikor több lehetőségünk lesz kimozdulni, és lesz értelme fotózni/videózni. Állatkert, Veresegyházi Medvepark, Budai Vár - ezek vannak egyelőre tervbe véve. ha valakinek van arra nézve ötlete, hogy így télvíz idején mit lehet megnézni egy két éves és 3 hónapos kisfiúval, nyitott vagyok bármire! :)
Ja, igen, erről jut eszembe: játszóházba is járunk ám! ha kevesebb időnk van, csak ide a csepel Plázába, egyébként meg a Camponába, a Pán Péterbe, oda van bérletünk is. Bubu is imádja, szinte ott sem kéne lennem, annyira elfoglalja magát :) Csúszdázni lelkesen csúszdázott az első alkalommal, a kezdők abszolút magabiztosságával, de aztán történt valami, magam sem tudom, mi, mert nagyobb koccanás nem volt, azóta nem hajlandó felmászni és csúszni. Máskülönben minden érdekli, nagyszerűen elszórakozik. Télen nagyon jó megoldás, mert míg átérünk, az is egy élmény neki (nagyon szeret buszozni meg nézelődni is), ott aztán jól elfárad, és megvotl a napi élmény is! :)Nyáron viszont nem nagyon pártolom a dolgot, akkor inkább ő is legyen a szabadban.
2010. február 2., kedd
Fejlemények
Előző bejegyzés tudom, kurtán-furcsán félbeszakadt, merthogy már korábban megírtam, befejezni nem volt időm, de úgy voltam, ha már dolgoztam vele, ugyan ne hajítsam már a lomtárba…
Viszont vannak fejlemények.
Fejlemény No 1.: Erősen olybá tűnik, hogy munkám nincs, legalábbis minden jel arra mutat. Bármennyire is szeretnék visszamenni, és bármennyire is mellettem áll a törvény, eddig úgy néz ki, nincs helyem. Nem lesz egy leányálom munkát keresgélni… Szeptember elején kell újra jelentkeznem, hátha addigra változik valami, de úgy néz ki, egyelőre túl sok a „ha”…
Fejlemény No 2.: A gyerek nem megy bölcsibe, mert egyrészt novemberben tölti a 3-at, akkor úgyis átpaterolnák szegényt az oviba, másrészt 120%-os telítettség van a szept-okt-i előjegyzésekre is… Szóval marad novembertől az ovi, ahova viszont csak úgy veszik fel, ha szobatiszta (ezt, remélem, nyáron abszolváljuk…) és ha van nekem munkáltatói igazolásom, hogy effektíve dolgozom… Szóval vissza az origóhoz; csinos kis 22-es csapdája… L
N.B. igazából nem is bánom már, hogy nem lesz bölcsi: egy anyukától hallottam, hogy az addig gyönyörűen beszélő gyereke verbálisan totál visszaesett nullára, merthogy kis bölcsistársak nem beszéltek még egyáltalán…
Bubu másrészről jól van, bár nem hajlandó enni, sokszor még babát sem (ld.üveges, gyári babakaja), ami anyut jobban aggasztja; én úgy vagyok vele, ha a gyerek éhes, akkor eszik.
Be nem áll a szája, elmondja az angol ABC-t, egyre több verset, mondókát tud, a My Bonnie és a Lavender’s Blue a kedvence, annyit tud angolul, hogy pig, cow (lásd: Old MacDonald had a farm) és I love you… J
A múltkor fürdés közben locsolom vízzel, erre rámszól: ’Naa, ez nem volt vicces!’ Persze hallani kéne a hangját hozzá.
Felfedeztük magunknak a YouTube-ot, precízebben néhány dalocskát, amiktől egyre rohamosabban őszülök... Magukkal a dalokkal nincs gond, de hogy napjában ezerszer is meg bírná nézni... Két kedvencünk jelen pillanatban egy piros autós alkotás, illetve a fent belinkelt ABC dal, amiben ugye vannak lufik is, meg kisfiú is, tehát csak jó lehet... Ezért tudjuk mi az angol ABC-t... van még egy-kettő, amitől hihetetlen lázba tud jönni, de ezek viszik a pálmát.
Sajnos elég hullámzó a kedélyállapota, hol imádnivaló, kenyérre kenhető cukorborsó, hol a hajam tépem tőle… Itthon sem akar maradni, de menni sem akar, az öltözködés kész rémálom (remélem, ez a meleg beköszöntével megszűnik), de ahogy kilépünk az utcára, már semmi baja.
Most kezdünk ráállni az egyre korábbi fekvésre, alvásra: a korábbi 10 helyett már egy órával hamarabb ágyban van, és általában szó nélkül el is alszik.
Sajnos még nem iszik pohárból (mea culpa…), és nem eszik egyedül (detto), ezen is még dolgoznunk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy míg mentálisan remekül haladunk és szuper szinten vagyunk, addig a fizikai fejlődés nem annyira előrehaladott… Pl ugrálni sem tud….tudja a rosseb, miért fontos ez, de a védő néni kérdezte, tudunk-e már ugrálni. Hát, mondom, nekem nem okoz problémát, bár némileg viccesen festek olyankor, de a gyereknek még van behoznivalója… vagy a térdét rugózza, vagy lábujjhegyre áll, ha azt kérem, hogy ugráljon… J
Egyébiránt 90 cm magas, 14 kiló körül ingadozik a súlya, szóval egy élmény cipelni – márpedig vannak napok, amikor igen sokat kell… Mostanában nem tehetem meg azt a luxust, hogy ha hisztizik, otthagyom, merthogy megvan a veszélye, hogy leveti magát a földre, az pedig kissé kényelmetlen, tekintve hogy rögtön átázna a hótól/latyaktól.
Továbbra is járunk Madárdalra, több-kevesebb lelkesedéssel; ma pl végigfetrengte-szenvedte az egészet, a múlt héten meg minden kisbabát megölelgetett, megsimizett… A saját uzsi nem jó, a másét viszont szó nélkül megesszük (ha én vittem volna kölesgolyót, ami hegyekben áll itthon, tutira nem kellett volna neki…).
Állandóan téma a 2. gyerek kérdése (nem vetem el végleg az ötletet, de egyelőre tök happy minden így, ahogy van, kerek az életünk, és hála istennek mindketten így gondoljuk). Egyelőre nem tudom, hogy boldogulnék 2 gyerekkel, mind érzelmileg, mind fizikailag, hiába tudom, hogy ezrek oldják meg és boldogulnak.
Baráti párnak született a napokban ikerpárja: mindkettő gyönyörű és egészséges, de én a magam részéről tuti büntetésnek venném. Még eggyel is nehéz sokszor, kettővel is, még akkor is, ha különböző korúak; de így, egyszerre belecsapni a lecsóba… El sem tudom képzelni. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jól van ez is elrendezve, hogy az ember nem tudja előre, mire számítson, mi jön majd, mikor gyereket vállal. Azt viszont továbbra sem tudom elképzelni, mire lehet számítani egyszerre 2 bébivel…!
Most megyek lefeküdni, kínoz a nátha, és már meglehetősen unom…
Viszont vannak fejlemények.
Fejlemény No 1.: Erősen olybá tűnik, hogy munkám nincs, legalábbis minden jel arra mutat. Bármennyire is szeretnék visszamenni, és bármennyire is mellettem áll a törvény, eddig úgy néz ki, nincs helyem. Nem lesz egy leányálom munkát keresgélni… Szeptember elején kell újra jelentkeznem, hátha addigra változik valami, de úgy néz ki, egyelőre túl sok a „ha”…
Fejlemény No 2.: A gyerek nem megy bölcsibe, mert egyrészt novemberben tölti a 3-at, akkor úgyis átpaterolnák szegényt az oviba, másrészt 120%-os telítettség van a szept-okt-i előjegyzésekre is… Szóval marad novembertől az ovi, ahova viszont csak úgy veszik fel, ha szobatiszta (ezt, remélem, nyáron abszolváljuk…) és ha van nekem munkáltatói igazolásom, hogy effektíve dolgozom… Szóval vissza az origóhoz; csinos kis 22-es csapdája… L
N.B. igazából nem is bánom már, hogy nem lesz bölcsi: egy anyukától hallottam, hogy az addig gyönyörűen beszélő gyereke verbálisan totál visszaesett nullára, merthogy kis bölcsistársak nem beszéltek még egyáltalán…
Bubu másrészről jól van, bár nem hajlandó enni, sokszor még babát sem (ld.üveges, gyári babakaja), ami anyut jobban aggasztja; én úgy vagyok vele, ha a gyerek éhes, akkor eszik.
Be nem áll a szája, elmondja az angol ABC-t, egyre több verset, mondókát tud, a My Bonnie és a Lavender’s Blue a kedvence, annyit tud angolul, hogy pig, cow (lásd: Old MacDonald had a farm) és I love you… J
A múltkor fürdés közben locsolom vízzel, erre rámszól: ’Naa, ez nem volt vicces!’ Persze hallani kéne a hangját hozzá.
Felfedeztük magunknak a YouTube-ot, precízebben néhány dalocskát, amiktől egyre rohamosabban őszülök... Magukkal a dalokkal nincs gond, de hogy napjában ezerszer is meg bírná nézni... Két kedvencünk jelen pillanatban egy piros autós alkotás, illetve a fent belinkelt ABC dal, amiben ugye vannak lufik is, meg kisfiú is, tehát csak jó lehet... Ezért tudjuk mi az angol ABC-t... van még egy-kettő, amitől hihetetlen lázba tud jönni, de ezek viszik a pálmát.
Sajnos elég hullámzó a kedélyállapota, hol imádnivaló, kenyérre kenhető cukorborsó, hol a hajam tépem tőle… Itthon sem akar maradni, de menni sem akar, az öltözködés kész rémálom (remélem, ez a meleg beköszöntével megszűnik), de ahogy kilépünk az utcára, már semmi baja.
Most kezdünk ráállni az egyre korábbi fekvésre, alvásra: a korábbi 10 helyett már egy órával hamarabb ágyban van, és általában szó nélkül el is alszik.
Sajnos még nem iszik pohárból (mea culpa…), és nem eszik egyedül (detto), ezen is még dolgoznunk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy míg mentálisan remekül haladunk és szuper szinten vagyunk, addig a fizikai fejlődés nem annyira előrehaladott… Pl ugrálni sem tud….tudja a rosseb, miért fontos ez, de a védő néni kérdezte, tudunk-e már ugrálni. Hát, mondom, nekem nem okoz problémát, bár némileg viccesen festek olyankor, de a gyereknek még van behoznivalója… vagy a térdét rugózza, vagy lábujjhegyre áll, ha azt kérem, hogy ugráljon… J
Egyébiránt 90 cm magas, 14 kiló körül ingadozik a súlya, szóval egy élmény cipelni – márpedig vannak napok, amikor igen sokat kell… Mostanában nem tehetem meg azt a luxust, hogy ha hisztizik, otthagyom, merthogy megvan a veszélye, hogy leveti magát a földre, az pedig kissé kényelmetlen, tekintve hogy rögtön átázna a hótól/latyaktól.
Továbbra is járunk Madárdalra, több-kevesebb lelkesedéssel; ma pl végigfetrengte-szenvedte az egészet, a múlt héten meg minden kisbabát megölelgetett, megsimizett… A saját uzsi nem jó, a másét viszont szó nélkül megesszük (ha én vittem volna kölesgolyót, ami hegyekben áll itthon, tutira nem kellett volna neki…).
Állandóan téma a 2. gyerek kérdése (nem vetem el végleg az ötletet, de egyelőre tök happy minden így, ahogy van, kerek az életünk, és hála istennek mindketten így gondoljuk). Egyelőre nem tudom, hogy boldogulnék 2 gyerekkel, mind érzelmileg, mind fizikailag, hiába tudom, hogy ezrek oldják meg és boldogulnak.
Baráti párnak született a napokban ikerpárja: mindkettő gyönyörű és egészséges, de én a magam részéről tuti büntetésnek venném. Még eggyel is nehéz sokszor, kettővel is, még akkor is, ha különböző korúak; de így, egyszerre belecsapni a lecsóba… El sem tudom képzelni. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jól van ez is elrendezve, hogy az ember nem tudja előre, mire számítson, mi jön majd, mikor gyereket vállal. Azt viszont továbbra sem tudom elképzelni, mire lehet számítani egyszerre 2 bébivel…!
Most megyek lefeküdni, kínoz a nátha, és már meglehetősen unom…
Parázok
Ha tettem volna fogadalmat szilveszterkor, biztos szerepelt volna benne az, hogy rendszeresebben fogok írni a blogba; olyan gyorsan tűnnek el az emlékek, hogy mire kettőt pislogok, nem emlékszem semmire, pedig olyan jó lenne semmit nem elfelejteni ezekből a hetekből, hónapokból. Olyan gyorsan múlik az idő, olyan gyorsan változik minden, és én olyan rossz memóriával vagyok megáldva…
De ez nem olyan egyszerű….ha van is némi időm napközben, kismillió más dolgot kell csinálnom (most is, ahogy itt irkálok, az jár a fejemben, hogy szalad a konyha, kb 3 embert kéne felhívnom, fel kéne készülnöm az órámra, és a gyerek is mindjárt felébred…. Mások hogyan csinálják…? Mindenesetre imádom!
Amennyire vágytam visszamenni dolgozni úgy egy éve, most annyira szakad meg a szívem már csak a gondolatától is annak, hogy Bubut be kell adnom bölcsibe, nekem meg vissza kell kényszeríteni magam a hétköznapokba, a munka világába. Olyan ez, mint amikor közeledik a nyaralás vége…ááááááááááá….
Egyrészt fáj a szívem Bubu miatt: annyira kis jólelkű kisgyerek, semmi agresszió nincs benne, félek, még megvédeni sem fogja tudni magát, ha bekerül a közösségbe. Mert milyen esélyei lennének egy falka idősebb, lehetőleg verekedős fiútestvérrel megáldott, rafkós kölyökkel szemben? Nem tudom, hogy fogok ezzel megbirkózni, hogy ott kell hagynom egy csepp magzatom egy vadidegen helyen, vadidegen emberek között…. Plusz nekem is vissza kell találnom a „civilizációba”: cirka 2 és fél éve nem dolgozom, azt sem tudom, van-e még munkahelyem…De ha van is, minden átrendeződött, minden más, megint én leszek a gyenge láncszem…Újra megszokni mindent… :(
Ráadásul logisztikailag sem lesz a dolog egy fáklyásmenet: elvileg a munkaidőm 9-6-ig tart. Namármost, az, hogy reggel a gyereket röhögve leviszem a bölcsibe (már ha felvesznek minket egyáltalán.) fél 8 és 8 között, és én vígan beérek időben, akárhová is kell mennem, az frankó. De hogy este hogy kerül a gyerek haza, az még rejtély. 7-nél előbb nem érek haza, Apa legkorábban szerintem 6-ra tud hazajönni, a gyerekre meg csúnyán néznek, ha fél ötkor még ott csücsül szegény, mert a gondozók persze 4-kor legkésőbb le akarnak lépni, holott a munkaidejük tudtommal nekik is 6-ig tart…
De ez nem olyan egyszerű….ha van is némi időm napközben, kismillió más dolgot kell csinálnom (most is, ahogy itt irkálok, az jár a fejemben, hogy szalad a konyha, kb 3 embert kéne felhívnom, fel kéne készülnöm az órámra, és a gyerek is mindjárt felébred…. Mások hogyan csinálják…? Mindenesetre imádom!
Amennyire vágytam visszamenni dolgozni úgy egy éve, most annyira szakad meg a szívem már csak a gondolatától is annak, hogy Bubut be kell adnom bölcsibe, nekem meg vissza kell kényszeríteni magam a hétköznapokba, a munka világába. Olyan ez, mint amikor közeledik a nyaralás vége…ááááááááááá….
Egyrészt fáj a szívem Bubu miatt: annyira kis jólelkű kisgyerek, semmi agresszió nincs benne, félek, még megvédeni sem fogja tudni magát, ha bekerül a közösségbe. Mert milyen esélyei lennének egy falka idősebb, lehetőleg verekedős fiútestvérrel megáldott, rafkós kölyökkel szemben? Nem tudom, hogy fogok ezzel megbirkózni, hogy ott kell hagynom egy csepp magzatom egy vadidegen helyen, vadidegen emberek között…. Plusz nekem is vissza kell találnom a „civilizációba”: cirka 2 és fél éve nem dolgozom, azt sem tudom, van-e még munkahelyem…De ha van is, minden átrendeződött, minden más, megint én leszek a gyenge láncszem…Újra megszokni mindent… :(
Ráadásul logisztikailag sem lesz a dolog egy fáklyásmenet: elvileg a munkaidőm 9-6-ig tart. Namármost, az, hogy reggel a gyereket röhögve leviszem a bölcsibe (már ha felvesznek minket egyáltalán.) fél 8 és 8 között, és én vígan beérek időben, akárhová is kell mennem, az frankó. De hogy este hogy kerül a gyerek haza, az még rejtély. 7-nél előbb nem érek haza, Apa legkorábban szerintem 6-ra tud hazajönni, a gyerekre meg csúnyán néznek, ha fél ötkor még ott csücsül szegény, mert a gondozók persze 4-kor legkésőbb le akarnak lépni, holott a munkaidejük tudtommal nekik is 6-ig tart…
2009. december 1., kedd
Hamarosan....
Hamarosan jelentkezek új bejegyzésekkel, többen reklamáltátok, hogy nincs új olvasnivaló - és teljesen igazatok van... :S Mea culpa, mea maxima culpa.... Méghogy a kismamák unatkoznak.... :)
Addig is íme egy kis meglepi a kisgyerekes - és gyerektelen, ámde gyermeklelkű - barátainknak, rokonainknak, ismerőseinknek! :)
Nemsokára találkozunk.... :)
Addig is íme egy kis meglepi a kisgyerekes - és gyerektelen, ámde gyermeklelkű - barátainknak, rokonainknak, ismerőseinknek! :)
Nemsokára találkozunk.... :)
2009. szeptember 29., kedd
Itt van az ősz...
Itt, hogy a fene enné meg. Bár őszintén szólva még nem is magával az ősszel van bajom, hanem azzal, ami ezután jön: a latyak, a hideg, a sötét...fúúj.
Bubu miatt ugyan megbocsájtok, kíváncsi vagyok, mit reagál a hóra, ha egyáltaán lesz. Tavaly még túl kicsi volt hozzá, na de majd most... A szelet imádja, az biztos. Meg szeret leveleket gyűjtögetni, szóval az ősszel biztos nincs baja. Mielőtt beköszönt az igazi hideg, még a ruhatárát is update-elni kell, mert azért sok mindent kinőtt tavaly óta. Jó lenne egy igazi gumicsimma is, hogy ne kelljen folyton a pocsolyák miatt aggódnom.
Na, a lényeg: Bubukámnak be nem áll a szája. Imádom hallgatni: szaval, pöröl, magyaráz, panaszkodik. Mindig mindent kommentál. Olyan dumái vannak, hogy néha hangosan röhögve fetrengek a földön. Persze igyekszem mindent lejegyezni, de egyszerűbb egy füzetbe, mint mindig iderohangászni és fölugrálni a netre. Persze, ígérem, csinálok majd egy bejegyzést, ahol megosztok néhány aranyköpést tőle. Szó szerint "köpést"..:)
Bubu miatt ugyan megbocsájtok, kíváncsi vagyok, mit reagál a hóra, ha egyáltaán lesz. Tavaly még túl kicsi volt hozzá, na de majd most... A szelet imádja, az biztos. Meg szeret leveleket gyűjtögetni, szóval az ősszel biztos nincs baja. Mielőtt beköszönt az igazi hideg, még a ruhatárát is update-elni kell, mert azért sok mindent kinőtt tavaly óta. Jó lenne egy igazi gumicsimma is, hogy ne kelljen folyton a pocsolyák miatt aggódnom.
Na, a lényeg: Bubukámnak be nem áll a szája. Imádom hallgatni: szaval, pöröl, magyaráz, panaszkodik. Mindig mindent kommentál. Olyan dumái vannak, hogy néha hangosan röhögve fetrengek a földön. Persze igyekszem mindent lejegyezni, de egyszerűbb egy füzetbe, mint mindig iderohangászni és fölugrálni a netre. Persze, ígérem, csinálok majd egy bejegyzést, ahol megosztok néhány aranyköpést tőle. Szó szerint "köpést"..:)
Egy gyors példa: közértbe készülünk, a farmer már rajtam, a gyerek figyel, közben kiflit majszol. Hatalmas tüssz, kifli anya farmerján landol. Gyerek nézi egy darabig, majd: "Anyára rácsöppent a kifli". No comment.
Mindenesetre teljes mondatokban beszél, néha megismétel mindent, amit mondok, mintha egy kis papagájjal beszélgetnék. Versel is ("antanténusz, szójakaténusz"; "liccs, loccs, megy a kapitány...").
Legújabb kedvenc a kenguru (= "tenguju"). Mondom: kisfiam, nem tenguru, kenguru (k-t jól kihangsúlyozva); ismétli: "kkkkk-tenguju". A "t" marad, passzpiros, mondhatsz, amit akarsz.
Szülinapjára mindenesetre a vakond-figura mellett egy tengujut is szereznem kell, a játszóházról nem is beszélve...
Később folyt. köv.
2009. augusztus 19., szerda
Nyaralás
Sajnos már túl vagyunk a nyaraláson, meg is emésztettük, szinte el is felejtettük...:( Olyan gyorsan elsuhant, mintha meg sem történt volna. Ismét nagy fogadkozásokba csaptunk, hogy jövőre aztán minimum két hét... ez az 5 nap tényleg szinte semmi sem volt, főleg, hogy ebből 3 nap használhatatlan volt időjárás szempontjából, dehát ehhez már igazán hozzá lehetünk szokva....
Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.
Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.
Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)
A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!
Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...
Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.
Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.
Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)
A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!
Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...
2009. július 21., kedd
Beszélgetünk, dacoskodunk
Hihetetlen, hányan meg bírják kérdezni, beszél-e már a gyerek? Persze, angolul és németül folyékonyan, görögül csak pötyög... 20 hónapos, könyörgöm... Bár biztos vannak szuperbabák, akik ebben a korban már székfoglaló beszédeket tartanak...
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
