Sajnos már túl vagyunk a nyaraláson, meg is emésztettük, szinte el is felejtettük...:( Olyan gyorsan elsuhant, mintha meg sem történt volna. Ismét nagy fogadkozásokba csaptunk, hogy jövőre aztán minimum két hét... ez az 5 nap tényleg szinte semmi sem volt, főleg, hogy ebből 3 nap használhatatlan volt időjárás szempontjából, dehát ehhez már igazán hozzá lehetünk szokva....
Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.
Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.
Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)
A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!
Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...
2009. augusztus 19., szerda
2009. július 21., kedd
Beszélgetünk, dacoskodunk
Hihetetlen, hányan meg bírják kérdezni, beszél-e már a gyerek? Persze, angolul és németül folyékonyan, görögül csak pötyög... 20 hónapos, könyörgöm... Bár biztos vannak szuperbabák, akik ebben a korban már székfoglaló beszédeket tartanak...
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').
Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)
A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".
...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...
Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)
Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.
2009. július 20., hétfő
A Nagy-Hajvágás Hadművelet 2009.07.20.
Aki ismer minket, tudja, hogy szerelmes voltam/vagyok Bubu hajába-. Na, ez a haj nincs többé...
Szóval már régen tudtam valahol mélyen, hogy előbb-utóbb meg kell szabadítani Bubut a gyönyörű hajkoronájától, de ez inkább utóbb legyen, sőt, leges-legutóbb...
De mivel egyrészt dög meleg van, másrészt 10-ből 8-an kislánynak nézték már, plusz a múlt héten talált Emil egy szórólapot, amelyen egy gyerek hajvágást is vállaló fodrász hirdeti magát, aki ráadásul itt dolgozik tőlünk egy köpésre, úgy vettem, hogy ez az égi jel. Igazából senkinek nem szóltam (az apja még most sem tudja...), csak felhívtam Tündit, és itt következik a második égi jel: nem időpontot adott, hanem azt mondta, vár minket akár azonnal. Szóval nem volt menekvés, felszerelkeztem egy mesekönyvvel (Kiskakas gyémánt félkrajcárja, az aktuális sláger), némi keksszel és teával, és elindultunk. Mondogattam közben az én kicsikémnek, hogy megyünk a Tündihez, aki levágja a hajacskáját, szép kisfiút farag a szép kislányból, stb.
Na, hamar oda is értünk, becsüccsentünk a székbe; az első akadályt a fodrászkendő jelentette, idegesítette, hogy a kezét nem tudja használni, így rövid úton eltávolítottuk. (A kendőt, nem a kezét... ) Mondjuk ennek köszönhetően a végére úsztunk a hajban, mintha a gyereknek is kinőtt colna közben a testszőrzete, az enyémről nem is beszélve..
Elkezdtünk olvasni, Tünde meg csattogtatni. Kb félútig minden ok volt, aztán bekövetkezett a legnagyobb félelmem: fél úton kezdett raplizni. Ugyanis izzadt, a haj meg tapadt-ragadt rá és persze szúrta, meg különben is, mit kell neki ennyi ideig egy helyben ülni... Volt sírás rívás, kicsi öklendezés a szájába került hajtól, de végül csak abszolváltuk ezt a feladatot is : némi keksz és tea elfogyasztása után sikerült levágni, több körben, több kisebb pihi után, köszönhetően Tündi türelmének. Ezt utólag is köszönöm! :)
És hát az eredmény...ha lehet, még szerelmesebb vagyok bele...nem mondom, nagyon fura, szokatlan, rövid, meg izé....de szerintem nem lett gáz, csak meg kell szokni.
Szóval már régen tudtam valahol mélyen, hogy előbb-utóbb meg kell szabadítani Bubut a gyönyörű hajkoronájától, de ez inkább utóbb legyen, sőt, leges-legutóbb...
De mivel egyrészt dög meleg van, másrészt 10-ből 8-an kislánynak nézték már, plusz a múlt héten talált Emil egy szórólapot, amelyen egy gyerek hajvágást is vállaló fodrász hirdeti magát, aki ráadásul itt dolgozik tőlünk egy köpésre, úgy vettem, hogy ez az égi jel. Igazából senkinek nem szóltam (az apja még most sem tudja...), csak felhívtam Tündit, és itt következik a második égi jel: nem időpontot adott, hanem azt mondta, vár minket akár azonnal. Szóval nem volt menekvés, felszerelkeztem egy mesekönyvvel (Kiskakas gyémánt félkrajcárja, az aktuális sláger), némi keksszel és teával, és elindultunk. Mondogattam közben az én kicsikémnek, hogy megyünk a Tündihez, aki levágja a hajacskáját, szép kisfiút farag a szép kislányból, stb.
Na, hamar oda is értünk, becsüccsentünk a székbe; az első akadályt a fodrászkendő jelentette, idegesítette, hogy a kezét nem tudja használni, így rövid úton eltávolítottuk. (A kendőt, nem a kezét... ) Mondjuk ennek köszönhetően a végére úsztunk a hajban, mintha a gyereknek is kinőtt colna közben a testszőrzete, az enyémről nem is beszélve..
Elkezdtünk olvasni, Tünde meg csattogtatni. Kb félútig minden ok volt, aztán bekövetkezett a legnagyobb félelmem: fél úton kezdett raplizni. Ugyanis izzadt, a haj meg tapadt-ragadt rá és persze szúrta, meg különben is, mit kell neki ennyi ideig egy helyben ülni... Volt sírás rívás, kicsi öklendezés a szájába került hajtól, de végül csak abszolváltuk ezt a feladatot is : némi keksz és tea elfogyasztása után sikerült levágni, több körben, több kisebb pihi után, köszönhetően Tündi türelmének. Ezt utólag is köszönöm! :)
És hát az eredmény...ha lehet, még szerelmesebb vagyok bele...nem mondom, nagyon fura, szokatlan, rövid, meg izé....de szerintem nem lett gáz, csak meg kell szokni.
Íme 2 "before"- kép: (ezek is ma készültek)
Hazarongyoltunk, bevágtam mindkettőnket a kádba, jól lepancsiztuk a sok hajat, megebédeltünk, és most csicsi van. Van mit kipihenni...:)
És végül, 2 "after"-kép:
2009. július 12., vasárnap
Előtte-utána
Tudjátok, nagyon, hihetetlenül könnyű hozzászokni ahhoz, hogy egy kisgyerek van a közeledben éjjel-nappal. Sőt, nem is emlékszik az ember lánya, milyen volt, mikor még NEM volt gyereke - igazából erre az érzésre a szülés után már egy-két hónappal sem emlékszel... Megszokod, hogy nem vagy a magad ura többet, hogy amíg korábban 5 perc semmire sem volt elég, most beraksz egy mosást, bepakolod a mosogatógépet és kilakkozod a jobb kezed körmeit, míg korábban csak kettőt ásítottál ugyanennyi idő alatt és ELKEZDTÉL azon gondolkodni, mit is kéne csinálni.
Korábban nem volt gond, ha hajnali 2kor mentél lefeküdni, nem foglalkoztál vele, milyen lesz felkelni, most 10-kor már hív az ágy; egyrészt mert hulla vagy, másrészt mert tudod, hogy a gyerek minden ébresztőóránál biztosabb ébresztést produkál, és még kinyomni sem tudod...
Régen úgy tudtál aludni akár 11-ig is, mint akit fejbevágtak, most a legkisebb nesz a gyerekszoba irányából kipattintja a szemed (már,amikor; ha a jó fülemen alszom, nincs biztos ébresztési módszer...).
Mindenben alkalmazkodsz a gyerekhez, szabadidőd legfeljebb akkor van, ha alszik. Míg korábban havonta jártál mondjuk fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, most csak szabadkozni ugrasz be, amiért nem jársz. Igazából nem is nagyon érdekel, hogy nézel ki. Pedig hogy fogadkoztam korábban, férj-és gyerektelenül, mikor megláttam egy végtelenül lestrapált külsejű anyukát, hogy én majd bezzeg sosem, én aztán majd vigyázok magamra... És, láss csodát, még ha időm lenne is rá, meg lehetne szervezni, nem mondom, de egyszerűen az esetek többségében NEM ÉRDEKEL. Smink lassan beszárad, hajam lenőve, körmeimet esténként gyártom, 2 db/este, néha szőrösségben kenterbe verek bármilyen Jetit, de már nem fontos. Mintha a méhlepénnyel együtt az agyamnak a "Smink-haj-köröm" szegmensét is kitoltam volna, már elnézést a vulgáris kifejezésért. Nem mondom, néha erőt veszek magamon, megragadom a borotvát, vagy az arckrémet, de már nem ez van a top első helyen.
Mi van ott? Megmondom. Így néz ki a fontossági sorrend.
1. Bubu
2. Én / Apa - ez változó, ahogy a helyzet megkívánja
3. Minden egyéb
Nem tudom, mert nem emlékszem, milyen volt kettesben elmenni valahová az urammal. Nem mondom, néha eljutunk egy moziba, Auchanba (igen, már ez is kikapcsolódásnak számít! Majd rájössz...), voltunk már kettesben vacsizni, sőt, egy hosszú hétvégén is együtt. DE... az már nem ugyanaz. FOLYTON, megállás nélkül ott van a gyerek az agyad egy nem is olyan rejtett zugában - mit csinálhat most Bubu, jaj, de jó lenne, ha ezt ő is látná..stb... Ha meglátok valahol egy különösen aranyos kiskutyát, vagy adott esetben csillagot (csillagmániás lett a lelkem...), rögtön ez ugrik be. Nem tudsz tőle szabadulni, a zsigereidben, a bőröd alatt van.
Ha valaki mindezt panaszkodásnak véli, az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRIÁSIT téved! Mert nem is akarsz szabadulni. Most pl Emil (akit lassan 21 hónapja nem hívtam így /csak ha veszekszünk/, ő APA, és ez már így is marad) levitte Bubut Anyósomékhoz, vasárnap lévén. én jövök -megyek, hajat mosok (végre!), közben látom a Bubu kanapéján hagyott Szamarat, a konyhában a földön hagyott kismillió csetreszt , az asztalon a félig kiürült cumisüveget...és hiányérzetem van. Folyamatosan. Mintha valakinek a fél karját levágják, de tudja, hogy annak ott kéne lennie, érzi is, hogy ott van...de mégsem.
Valaki a minap bűntudatnak vélte érezni, amit ilyenkor érzek, mikor úgymond "lepasszolom" a gyereket. Ha ez valóban bűntudat lenne, akkor szerintem gáz lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy úgy érzem, nem lenne szabad gyerek nélkül léteznem sem. Korántsem erről van szó - egyszerűen az első fél óra király, szabad vagyok, azt csinálok, ami akarok... aztán vissza akarom kapni a karomat!!!! Egyszerűen nem az igazi nélküle.
Ha van gyereked, tudod, miről beszélek. Ha nincs, majd megtudod. Erre úgysem tud a legjobb férj, anya, védőnő, szülész, nőgyógyász sem felkészíteni. Nekem sem mondták, úgysem értettem volna. De ha jön, akkor fejbevág. A tudat, hogy SOSEM lesz már semmi olyan, mint rég. Egy férjjel töltött hosszú hétvége sem. És ez nem baj, csak meg kell szokni, ha egyáltalán meg lehet. Végső soron rettentő jó ez így.
Még egy gondolat: emlékszem, kb a gyerek egy éves koráig kisebb-nagyobb hullámokban tört rám az érzés, hogy MOST akarok visszamenni emberek közé, dolgozni. Hosszú idő kellett, míg megszoktam a helyzetet, szerintem ez is természetes. Mint ahogy hosszú idő kell ahhoz is, hogy mi ketten igazán összeszokjunk; a két időpont nagyjából egybeesik. Mára, úgy érzem, teljesen megtaláltam itthon is a helyem, és a gyerekkel is kiegyensúlyozódtunk, összecsiszolódtunk, türelmem is egyre több. Most majd az lesz a gond, amikor vissza kell menni...de ez még legalább egy év.
Korábban nem volt gond, ha hajnali 2kor mentél lefeküdni, nem foglalkoztál vele, milyen lesz felkelni, most 10-kor már hív az ágy; egyrészt mert hulla vagy, másrészt mert tudod, hogy a gyerek minden ébresztőóránál biztosabb ébresztést produkál, és még kinyomni sem tudod...
Régen úgy tudtál aludni akár 11-ig is, mint akit fejbevágtak, most a legkisebb nesz a gyerekszoba irányából kipattintja a szemed (már,amikor; ha a jó fülemen alszom, nincs biztos ébresztési módszer...).
Mindenben alkalmazkodsz a gyerekhez, szabadidőd legfeljebb akkor van, ha alszik. Míg korábban havonta jártál mondjuk fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, most csak szabadkozni ugrasz be, amiért nem jársz. Igazából nem is nagyon érdekel, hogy nézel ki. Pedig hogy fogadkoztam korábban, férj-és gyerektelenül, mikor megláttam egy végtelenül lestrapált külsejű anyukát, hogy én majd bezzeg sosem, én aztán majd vigyázok magamra... És, láss csodát, még ha időm lenne is rá, meg lehetne szervezni, nem mondom, de egyszerűen az esetek többségében NEM ÉRDEKEL. Smink lassan beszárad, hajam lenőve, körmeimet esténként gyártom, 2 db/este, néha szőrösségben kenterbe verek bármilyen Jetit, de már nem fontos. Mintha a méhlepénnyel együtt az agyamnak a "Smink-haj-köröm" szegmensét is kitoltam volna, már elnézést a vulgáris kifejezésért. Nem mondom, néha erőt veszek magamon, megragadom a borotvát, vagy az arckrémet, de már nem ez van a top első helyen.
Mi van ott? Megmondom. Így néz ki a fontossági sorrend.
1. Bubu
2. Én / Apa - ez változó, ahogy a helyzet megkívánja
3. Minden egyéb
Nem tudom, mert nem emlékszem, milyen volt kettesben elmenni valahová az urammal. Nem mondom, néha eljutunk egy moziba, Auchanba (igen, már ez is kikapcsolódásnak számít! Majd rájössz...), voltunk már kettesben vacsizni, sőt, egy hosszú hétvégén is együtt. DE... az már nem ugyanaz. FOLYTON, megállás nélkül ott van a gyerek az agyad egy nem is olyan rejtett zugában - mit csinálhat most Bubu, jaj, de jó lenne, ha ezt ő is látná..stb... Ha meglátok valahol egy különösen aranyos kiskutyát, vagy adott esetben csillagot (csillagmániás lett a lelkem...), rögtön ez ugrik be. Nem tudsz tőle szabadulni, a zsigereidben, a bőröd alatt van.
Ha valaki mindezt panaszkodásnak véli, az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRIÁSIT téved! Mert nem is akarsz szabadulni. Most pl Emil (akit lassan 21 hónapja nem hívtam így /csak ha veszekszünk/, ő APA, és ez már így is marad) levitte Bubut Anyósomékhoz, vasárnap lévén. én jövök -megyek, hajat mosok (végre!), közben látom a Bubu kanapéján hagyott Szamarat, a konyhában a földön hagyott kismillió csetreszt , az asztalon a félig kiürült cumisüveget...és hiányérzetem van. Folyamatosan. Mintha valakinek a fél karját levágják, de tudja, hogy annak ott kéne lennie, érzi is, hogy ott van...de mégsem.
Valaki a minap bűntudatnak vélte érezni, amit ilyenkor érzek, mikor úgymond "lepasszolom" a gyereket. Ha ez valóban bűntudat lenne, akkor szerintem gáz lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy úgy érzem, nem lenne szabad gyerek nélkül léteznem sem. Korántsem erről van szó - egyszerűen az első fél óra király, szabad vagyok, azt csinálok, ami akarok... aztán vissza akarom kapni a karomat!!!! Egyszerűen nem az igazi nélküle.
Ha van gyereked, tudod, miről beszélek. Ha nincs, majd megtudod. Erre úgysem tud a legjobb férj, anya, védőnő, szülész, nőgyógyász sem felkészíteni. Nekem sem mondták, úgysem értettem volna. De ha jön, akkor fejbevág. A tudat, hogy SOSEM lesz már semmi olyan, mint rég. Egy férjjel töltött hosszú hétvége sem. És ez nem baj, csak meg kell szokni, ha egyáltalán meg lehet. Végső soron rettentő jó ez így.
Még egy gondolat: emlékszem, kb a gyerek egy éves koráig kisebb-nagyobb hullámokban tört rám az érzés, hogy MOST akarok visszamenni emberek közé, dolgozni. Hosszú idő kellett, míg megszoktam a helyzetet, szerintem ez is természetes. Mint ahogy hosszú idő kell ahhoz is, hogy mi ketten igazán összeszokjunk; a két időpont nagyjából egybeesik. Mára, úgy érzem, teljesen megtaláltam itthon is a helyem, és a gyerekkel is kiegyensúlyozódtunk, összecsiszolódtunk, türelmem is egyre több. Most majd az lesz a gond, amikor vissza kell menni...de ez még legalább egy év.
2009. július 10., péntek
2009. július 10.
Hmm...na igen...én és a rendszeresség... nem mondhatnám, hogy köszönőviszonyban vagyunk egymással...
De még nem érettségizik Bubuka, így még időben vagyok:)
Persze iszonyúan sok minden történt időközben, sok olyasmi is, ami csak nekem lehet érdekes, de igyekszem összefoglalni az elmúlt fél évet.
Jelen pillanatban Bubu 20 hónapos és 4 napos, 13 kiló körüingadozik a súlya, kb 85 cm magas. Futkos, beszél(ni próbál, több-kevesebb sikerrel), szerintem nagyon okos és gyönyörű:) Próbálom egy kis füzetkébe legalább hetente beírni az új szavait, de ez sem sikerül mindig. És még azt mondják, unatkoznak otthon a gyerekkel! Na, hát mi sosem. Mindig van program, tennivaló,sokszor ugyanúgy elfolyik az idő a kezeim között, mint a pénz... Jövünk, megyünk, programokat csinálunk. Vele lehet, annyira rugalmas, vidám, kiegyensúlyozott! Még egy igazi hiszti nem volt(én még a szót magát is utálom!)! Nagyon jól alszik, amikor letesszük, legyen az 8 vagy fél 10, szépen elalszik, nincs altatási gonduk. Reggel 8 és 9 között ébred, így én sem vagyok kimondottan kialvatlan...:) Enni ugyan mosanában nem szeret, kb egy hete, amióta meleg van, legalábbis én szeretem a melegre fogni. Viszont már egyáltalán nincs tápszer, kb mióta Hajdúszoboszlóról hazajöttünk, tehát úgy 2 hete. Tej van reggelire, aztán kenyér felvágottal/virsli/bundáskenyér/stb. tízóraira, ebédre rendes, főzőtt ebéd vagy bébiétel, és hasonlók délután/este. Nem is hiányzik neki a tápszer, a tejecskét már szépen megissza.
És hát beszél....az valami édes, mikor új szavakat mond ki, és ebből egyre több van, egye többet utánozza azt, amit mi mondunk ki, és akkor is fülel, mikor az ember nem is gondolná... De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Az "idegenektől" mostanában kezd el tartani, legalábbis tartózkodóbb, mint volt, idő kell neki a feloldódáshoz, és ennek sikere is változó. Szerintem hihetetlenül jó a radarja, megérzi, ki az, aki őszintén áll hozzá, ki az, aki csak kötelességből...Eklatáns példa Anna vagy Csilla, akikre rögtön rákattan, és mondjuk Ildikó, akinél ugyan idő kell, de megérzi, hogy őszinte az érdeklődés. Vasárnap volt itt Ildikó, utána napokig hallgattam, hogy 'Ildi, Ildi', szóval emlegeti...:)
De az abszolút libling a Nagyi ("Nyanyi"). Azt látni kell, amikor szinte ugrál, toporzékol, kiabál örömében, mikor meglátja Anyut...meg kell zabálni! :)
Viszont most idő van, felébredt a kisherceg, így mennem kell, de ígérem, hamarosan folyt.köv, most igyekszem nem kihagyni egy újabb fél évet....
De még nem érettségizik Bubuka, így még időben vagyok:)
Persze iszonyúan sok minden történt időközben, sok olyasmi is, ami csak nekem lehet érdekes, de igyekszem összefoglalni az elmúlt fél évet.
Jelen pillanatban Bubu 20 hónapos és 4 napos, 13 kiló körüingadozik a súlya, kb 85 cm magas. Futkos, beszél(ni próbál, több-kevesebb sikerrel), szerintem nagyon okos és gyönyörű:) Próbálom egy kis füzetkébe legalább hetente beírni az új szavait, de ez sem sikerül mindig. És még azt mondják, unatkoznak otthon a gyerekkel! Na, hát mi sosem. Mindig van program, tennivaló,sokszor ugyanúgy elfolyik az idő a kezeim között, mint a pénz... Jövünk, megyünk, programokat csinálunk. Vele lehet, annyira rugalmas, vidám, kiegyensúlyozott! Még egy igazi hiszti nem volt(én még a szót magát is utálom!)! Nagyon jól alszik, amikor letesszük, legyen az 8 vagy fél 10, szépen elalszik, nincs altatási gonduk. Reggel 8 és 9 között ébred, így én sem vagyok kimondottan kialvatlan...:) Enni ugyan mosanában nem szeret, kb egy hete, amióta meleg van, legalábbis én szeretem a melegre fogni. Viszont már egyáltalán nincs tápszer, kb mióta Hajdúszoboszlóról hazajöttünk, tehát úgy 2 hete. Tej van reggelire, aztán kenyér felvágottal/virsli/bundáskenyér/stb. tízóraira, ebédre rendes, főzőtt ebéd vagy bébiétel, és hasonlók délután/este. Nem is hiányzik neki a tápszer, a tejecskét már szépen megissza.
És hát beszél....az valami édes, mikor új szavakat mond ki, és ebből egyre több van, egye többet utánozza azt, amit mi mondunk ki, és akkor is fülel, mikor az ember nem is gondolná... De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Az "idegenektől" mostanában kezd el tartani, legalábbis tartózkodóbb, mint volt, idő kell neki a feloldódáshoz, és ennek sikere is változó. Szerintem hihetetlenül jó a radarja, megérzi, ki az, aki őszintén áll hozzá, ki az, aki csak kötelességből...Eklatáns példa Anna vagy Csilla, akikre rögtön rákattan, és mondjuk Ildikó, akinél ugyan idő kell, de megérzi, hogy őszinte az érdeklődés. Vasárnap volt itt Ildikó, utána napokig hallgattam, hogy 'Ildi, Ildi', szóval emlegeti...:)
De az abszolút libling a Nagyi ("Nyanyi"). Azt látni kell, amikor szinte ugrál, toporzékol, kiabál örömében, mikor meglátja Anyut...meg kell zabálni! :)
Viszont most idő van, felébredt a kisherceg, így mennem kell, de ígérem, hamarosan folyt.köv, most igyekszem nem kihagyni egy újabb fél évet....
2009. január 21., szerda
Nem hiszem el, hogy szeptemberben írtam utoljára....annyira telik az idő, és olyan kevés dologra elég a 24 óra...
Persze rengeteg dolog történ is közben, már fel sem tudnám mindet idézni. Bubu novemberben ugye EGY ÉVES lett, még abban a hónapban, pontosan 26-án elindult, akkor tette meg az első igazi önálló lépéseket.
Azóta már szinte szalad, bejárja az egész lakást, kedvence a fürdőszoba, illetve a mosógép. A játékosrekeszéből mindent szépen behajigál a kádba, ha van benne víz, ha nincs, imád fürdeni, fogat mosni, mindent, ami vízzel kapcsolatos, remélem, ez így is marad.
Egyre többet ért meg, ha van kedve, még kéréseket is teljesít. Megmutattam neki a lábán lévő anyajegyet, azóta azt is mutogatja, ha kell, ha nem.:) Ideadja a kezében lévő dolgokat, mondjuk mostanában már csak ha van kedve.... Ha hívom, jön szépen uánam, tudja, hol cserélünk bugyit, egyszer meg is lepett már azzal, hogy jött be hozzám, kezében egy tiszta pelenkával, és mutogatta a sajátbugyiját vele, és mikor ellenőriztük, kiderült, hogy tényleg bekakilt! Ez mondjuk eddig csak egy egyszeri mutatvány volt...
Szépen eszik, és hála istennek eddig egyáltalán nem álogatós, hús, főzelék, hal, brokkoli...minden csúnyaságot megeszik. Ha jóllakott, vagy éppen nem kér kaját, rázza a fejét. :) Sajnos már egy ideje beteg, és mikor úgy néz ki, végre kilábaltunk belőle, újra kezdi. Tegnap kezdtük előlről a köhögést, taknyoskodást, pedig már azt hittem, túl vagyunk rajta. December végén, január elején volt egy lázas, taknyos időszaka, 38.6 körül volt a max, de azért elég rossz volt...Elvesztette az étvágyát is, s most végre a napokban megint rendesen evett, de most lehet, hogy kezdődik megint (amúgy 12 kiló körül van a gyerek, szinte csontváz...:). Persze a doktornő egy kalap sz...t se ér, fülészetre is bezavart inket, holott a gyerek szemmel láthatóan nem fájlalta a fülét - csak egy plusz túra, és némi lehetőség, hogy elkapjon valami még rondábbat a váróban üldögélő többi gyerektől. Viszont Bubu tünemény volt, fel-le kellett vele sétálgatni, volt, hogy odament egy vadidegen nénihez/bácsihoz, és belehajtotta fejét az ölébe...:)
Mindenesetre 2x kellett a dokihoz lemenni, hogy lássa, tényleg nem stimmel valami, antibiotikumot is felírt, Augmentint, de 2 nap után abba kellett hagyni az adagolását, mert pöttyös lett tőle a gyerek, plusz 2 napig volt hasmenése tőle.
Máskülönben nem nagyon bújós, csak másodpercekre engedi magát babusgatni. Ma kicsit "jobb" a helyzet, ha lehet ilyet mondani, de bár ne lenne ilyen! Láza ma még nincs, de nagyon nyomika szegény, kb 11kor aludt el, és máris ébrdezik, szerintem nem tud a bedugult orrától aludni. Próbáltam neki leszívni a nóziját, de csak némi közelharc árán sikerült, és közben majd megszakad a szívem!
Pohárból még mindig nem nagyon tud inni, mondjuk ez nagyrészt nekünk köszönhető - nem nagyon erőltetjük... Vizet sem iszik, csak teát vagy gyümölcslét.
Aludni szépen alszik az esek többségében, néha, ha rosszat álmodik, akkor kel fel éjszaka, olyankor valamelyikünk visszaaltatja. Napközben van, hogy 3 és fél órát alszik, de akkor csak egyszer egy nap, van, hogy 2x rövidebbet, mondjuk fél 11től fél egyig, aztán délután 5-fél 6tól 7ig. Este általában 8-9 között alszik el, reggel változó, h mikor kel, 7-8 között általában. Senki nem mondhatja, hogy rossz alvó a gyerek....én mégis úgy kelek fel reggel, mint akit agyonvertek. :(
Iszonyatosan huncut, annyira lehet vele játszani, birkózni, bújócskázni, kergetőzni...:) nagyon élvezi...meg én is :) Vannak kedvenc játékai, Micimackót pl nagyon szereti, és van olyan is, mint pl amit Apa vett neki karácsonyra (itt jegyzem meg, hogy mi nem nagyon vettünk neki sok mindent, szerintem még fölösleges, azonkívül nem szeretném, ha minden ünnep csak arról szólna, hogy mennyi ajándékot kap a Bubu...), állathangokat ad ki magából gombnyomásra, és beépített dallamai isvannak, na ez az a játék, amihez kb 2 hétig hozzá se piszkált, most meg nem győzi nyomkodni, nem kis örömömre...:)
Még mindig szeret csavarogni, bár öltözködni nem különösebben, a kabátbál már igen élénk tiltakozás van, és igazából tételnül ücsörögni, várakozni sem szeret, ebben is rám ütött...:)
Nagyon várom már a tavaszt, a nyarat, egyrész mert többet mehetünk ki, másrészt mert megússzuk ezt az öltözködési rítuálét. Amúgy a cipőjét nagyon szereti, imád a tépőzárral vacakolni, itthon is sűrűn játszik vele.
Egyre többet "beszél", gagyog, amit abszolút ki lehet venni, az az "apa", azt is két részletben mondja ki, a p-t elnyújtja. Egy időben ment neki az 'anya' is, azán lett belőle 'anny', most meg a nagy büdös semmi...:) Nagyon hamar elun dolgokat, játékokat, "mutatványokat", aztán el kell teljen egy kis idő, míg újra megcsinálja vagy kimondja, hamar elmegy az újdonság varázsa. Ha valami sikerül neki, borzasztóan tud örülni, meg is tapsolja magát, annak meg még jobban örül, ha nekünk tetszik a dolog. Ha megkéred, és olyan hangulata van, "kukucsol": félrehajtja a fejét, és vigyorog, közben huncutul néz. Ez persze elmondva nem nagy szám, ezt látni kell. Tud még tapsolni, megmutatja, hogy van anya füle, hol a Bubu/Tomi, hol a pocakja, a keze és a lába, a többi testrésszel egyelőre hadilábon állunk.
Szereti a mondókákat, a zenét és akármilyen furcsa, azt is, ha én énekelek neki.
Még mindig megvan az esti rítusunk: vagy velem fürdik, vagy Apa fürdeti, utána Anya megeteti, aztán szépen megbeszéljük, hogy most Bubuci aludni fog, Anya és Apa is csicsikál a másik szobában, majd reggel találkozunk, stb, és ezek után, az esetek többségében szépen, hang nélkül el is alszik Van olyan is, hogy a későbi ellenőrzés során keresztben fekszik az ágyon, lábbal felcsavarodva a rácsokra, szopizza az ujját, és elvan szép csöndben; ilyenkor nem szólok hozzá, csak gyorsan kiiszkolok a szobából...:) Hihetetlen pózokban tud elaludni, nem győzök gyönyörködni benne... Szerintem ő a legszebb, legokosabb, legaranyosabb baba a világon. De most már tényleg felébredt, mennem kell! Folyt. köv., ígérem, nem hónapok múlva...
2008. szeptember 4., csütörtök
Apu
Apu tegnap volt egy éve, hogy elment. 2 napja fent voltunk a temetőben Bubuval, vittünk egy kis koszorút.
Remélem, szívből remélem, hogy akárhol is van most, látta az unokáját, akit soha nem láthatott, tarthatott a kezében. Ha valamit kérhetnék valakitől, akinek hatalmában van teljesíteni ilyen kéréseket, annyit kérnék, hogy tekerjük vissza az idő kerekét, adjon még Apunak legalább egy fél évet, hadd lássa meg az unokáját. Annyira várta, annyira örült és olyan büszke volt.
Nagyon fáj, hogy nem lehetett nagypapa.
Remélem, szívből remélem, hogy akárhol is van most, látta az unokáját, akit soha nem láthatott, tarthatott a kezében. Ha valamit kérhetnék valakitől, akinek hatalmában van teljesíteni ilyen kéréseket, annyit kérnék, hogy tekerjük vissza az idő kerekét, adjon még Apunak legalább egy fél évet, hadd lássa meg az unokáját. Annyira várta, annyira örült és olyan büszke volt.
Nagyon fáj, hogy nem lehetett nagypapa.
Sétálunk, sétálunk...
Na. Azt hiszem, most elaludt, gyorsan megpróbálom utolérni magam, ami nem lesz egyszerű. Még hogy a kismamák unatkoznak...
Bubu holnapután lesz 10 hónapos, ami azt jelenti, hogy már csak 2 hónap van hátra az első (!) szülinapjáig.
Sokat változott, de valahol mégis ugyanolyan. 8 fogunk van kint, igaz, a 4 középső mellettiek még csak éppenhogy, de azért jól észrevehetőek. Haja egyre több, egyre szőkébb és egyre jobban göndörödik. A kis lába, keze egészen "lebarnult" a napon, mivelhogy sokat csavargunk.
Nagyon kiegyensúlyozott, sokat nevet még mindig. Nagyon szépen tud egyenes háttal ülni, folyamatosan mászik, nagyon nem szereti a kötöttséget, eltekintve a babakocsiban való üléstől. A járókában néha egyáltalán nem, néha akár fél-háromnegyed órát is eljátszik. Rengeteget mászik, ha lehet, ha nem, feláll, sajnos nem mindig a legstabilabb dolgokba kapaszkodva. Néhány napja - hiába beszél az ember neki...- ismét sikerült a nagy álló ventillátorba kapaszkodva felálnia, majd egy hatalmasat perecelnie. Úgy dőlt el a ventillátorral együtt, mint egy zsákocska. Nagy szerencsémre vastag szőnyegre estek, és pont bekerült a ventillátor feje és lába közé, így kutya baja sem lett.
Nagyrészt az asztalnál szeret felállni, és onnan mindent lepakolni. Ami nem kell neki, azt nemes egyszerűséggel hajítja a háta mögé. Néhány napja rákapott a papír ill. Szilvia apró fecnikre tépkedésére, ami nem lenne baj, végül is ezért van a porszívó, de néha meg is kóstolja. Szerintem önmagában még ez sem lenne baj, főleg ha a mai Nők Lapjából a jövő hetit termelné ki, de azért olyan rosszul még nem állunk, hogy a gyerek emésztésének az újságpapírhoz kéne beállnia.
Pár napig most szörcsögött, kaptunk egy orrcseppet a helyettes doktor nénitől, ami, úgy tűnik, segített. Jövő héten azért szeretném, ha megnézné a mi doktor nénink is, főleg mert vannak tisztázandó kérdések.
Már mászik négykézláb is - Bubu, nem a doktornéni -, és ami a csúcs, arra a vezényszóra, hogy "csússzál", elkezd hátrafelé tolatni. Ezt anyu tanította meg neki, valami hihetetlen édesen lecsúszik hason fekve a kanapéról, és szépen talpon marad, és örül magának. Meg mi is neki:)
Ezt persze produkálja simán csak a földön hasalva is, ami azét különösen jó, mert ha be találna mászni valami olyan helyre, ahol én nem szeretném a gyereket tudni, a fent említett 'vezényszóra' szépen kitolat. Ami nyilván nem fog sokáig működni - úgy ébredezik a kis saját akarata, ogy éppen csak nem nyújtózkodik.
Bubu bezzeg igen. Rájött, hogy ez mennyire tetszik a kiccsaládnak, azóta ébredés után 4-5-ször is produkálja magát, nagyokat nyújtózkodik, nyög, és hallahtóan kuncog, várja a reaciónkat.
Imád még mindig csavarogni, néha az egész napot átmászkáljuk. Mindenhol szétszedik, nem tudunk úgy felülni egy buszra, villamosra, hogy legalább 2 hódolója ne akadna. Ő meg persze élvezi, vigyorog mindenkire. 10 éves korában a tükör előtt fogja mondogatni magának, hogy ő milyen szép és okos...mást se hall tőlünk:)
Nagyon tetszik neki minden piros fényforrás, értem ezt főleg a kis ledekre, ami pl anyunál van a villanykapcsolónál, vagy nálunk a DVD-n. Nagyon tud neki örülni, mikor fölfedezi, néz hátra, keresi a tekintetünket, hogy íme, megvan, ő megtalálta és ez milyen jó. Olyan arcokat tud vágni, hogy nem tudok betelni vele.
Már nagyon szépen fordul hátról hasra és vissza, semmi nehézséget nem okoz neki. Néha, amikor hason alszik el, 10 perc múlva már a hátán hortyog, kiterülve, kezét-lábát szétcsapva, mint egy kis béka. Újabb negyed óra múlva megint hason van, feneke az égben, vagy mondjuk az oldalán, keresztbe tett lábakkal. Nem lehet vele betelni. Néha csak állunk a kiságynál, és nem hisszük el, hogy a miénk...
Nyelvi készsége kimerül a dádádádá-ban és a bábábábá-ban, remélem, a helyzet azért majd változik.
Enni mostanában nem eszik valami jól, csak este, és még a melegre sem tudom fogni: nyáron nem egyszer jóval melegebb volt, mégis rendesebben evett. Megint rákaptunk a piskótás-banános tejpépre, aminek olyan az állaga, mint a tejbegríznek. Nagyon szereti, vagy ezt kap vacsorára, vagy a HIPP-es tejbegrízt, mindig más ízűt, kivéve a csokisat. Napközben gyümölcsöt, főzeléket eszik, a legújabb sláger a vadas marha rizzsel. :) Amit régen szeretett, azt mostanában nem nagyon eszi, valószínűleg már megunta. Egyre darabosabbak az ételei, amit meg is rág, legalábbis úgy csinál. Tápszert már egyáltalán nem kap hetek óta, remélem, ezzel ártani nem ártnuk, ő nem kért egyszer csak többet. Inni változatlanul sokat iszik, még mindig mindenféle babateát. Nem ártana, ha lassan a vizet is elfogadná, újra meg kell próbálnom.
Ebben a hónapban be kell szereznünk egy etetőszéket, mert néha elég disznó módra eszik, ha olyanja van, köpköd, prüszköl, repül a kaja, ázik és foltosodik a nappali teljes berendezése.
Fürdeni egyre jobba imád, a vízből kijönni egyre kevésbé. Egyre több mindent bevon a pancsolásba, flakonok, szivacsok úsznak. Fürdés közben, és úgy egyáltalán, esténként, mikor fáradt, akkor lehet a legjobban megnevettetni. Egyszer csak mondok valami szót, ami úgy megtetszik neki, hogy elkezd szó szerint szinte fuldokolva nevetni. Ilyen volt először a boci, boci, aztán a habos, a piszkos, a sárga, a buborék és azt is imádja, ha számolok neki. A szivacsból, mikor a kezére, pocakjára csavarom a vizet, harsog a fürdőszoba a nevetésétől.
Apropó, pocak: 80 cm hosszú és 11 kiló a gyerek... No comment.
Bubu holnapután lesz 10 hónapos, ami azt jelenti, hogy már csak 2 hónap van hátra az első (!) szülinapjáig.
Sokat változott, de valahol mégis ugyanolyan. 8 fogunk van kint, igaz, a 4 középső mellettiek még csak éppenhogy, de azért jól észrevehetőek. Haja egyre több, egyre szőkébb és egyre jobban göndörödik. A kis lába, keze egészen "lebarnult" a napon, mivelhogy sokat csavargunk.
Nagyon kiegyensúlyozott, sokat nevet még mindig. Nagyon szépen tud egyenes háttal ülni, folyamatosan mászik, nagyon nem szereti a kötöttséget, eltekintve a babakocsiban való üléstől. A járókában néha egyáltalán nem, néha akár fél-háromnegyed órát is eljátszik. Rengeteget mászik, ha lehet, ha nem, feláll, sajnos nem mindig a legstabilabb dolgokba kapaszkodva. Néhány napja - hiába beszél az ember neki...- ismét sikerült a nagy álló ventillátorba kapaszkodva felálnia, majd egy hatalmasat perecelnie. Úgy dőlt el a ventillátorral együtt, mint egy zsákocska. Nagy szerencsémre vastag szőnyegre estek, és pont bekerült a ventillátor feje és lába közé, így kutya baja sem lett.
Nagyrészt az asztalnál szeret felállni, és onnan mindent lepakolni. Ami nem kell neki, azt nemes egyszerűséggel hajítja a háta mögé. Néhány napja rákapott a papír ill. Szilvia apró fecnikre tépkedésére, ami nem lenne baj, végül is ezért van a porszívó, de néha meg is kóstolja. Szerintem önmagában még ez sem lenne baj, főleg ha a mai Nők Lapjából a jövő hetit termelné ki, de azért olyan rosszul még nem állunk, hogy a gyerek emésztésének az újságpapírhoz kéne beállnia.
Pár napig most szörcsögött, kaptunk egy orrcseppet a helyettes doktor nénitől, ami, úgy tűnik, segített. Jövő héten azért szeretném, ha megnézné a mi doktor nénink is, főleg mert vannak tisztázandó kérdések.
Már mászik négykézláb is - Bubu, nem a doktornéni -, és ami a csúcs, arra a vezényszóra, hogy "csússzál", elkezd hátrafelé tolatni. Ezt anyu tanította meg neki, valami hihetetlen édesen lecsúszik hason fekve a kanapéról, és szépen talpon marad, és örül magának. Meg mi is neki:)
Ezt persze produkálja simán csak a földön hasalva is, ami azét különösen jó, mert ha be találna mászni valami olyan helyre, ahol én nem szeretném a gyereket tudni, a fent említett 'vezényszóra' szépen kitolat. Ami nyilván nem fog sokáig működni - úgy ébredezik a kis saját akarata, ogy éppen csak nem nyújtózkodik.
Bubu bezzeg igen. Rájött, hogy ez mennyire tetszik a kiccsaládnak, azóta ébredés után 4-5-ször is produkálja magát, nagyokat nyújtózkodik, nyög, és hallahtóan kuncog, várja a reaciónkat.
Imád még mindig csavarogni, néha az egész napot átmászkáljuk. Mindenhol szétszedik, nem tudunk úgy felülni egy buszra, villamosra, hogy legalább 2 hódolója ne akadna. Ő meg persze élvezi, vigyorog mindenkire. 10 éves korában a tükör előtt fogja mondogatni magának, hogy ő milyen szép és okos...mást se hall tőlünk:)
Nagyon tetszik neki minden piros fényforrás, értem ezt főleg a kis ledekre, ami pl anyunál van a villanykapcsolónál, vagy nálunk a DVD-n. Nagyon tud neki örülni, mikor fölfedezi, néz hátra, keresi a tekintetünket, hogy íme, megvan, ő megtalálta és ez milyen jó. Olyan arcokat tud vágni, hogy nem tudok betelni vele.
Már nagyon szépen fordul hátról hasra és vissza, semmi nehézséget nem okoz neki. Néha, amikor hason alszik el, 10 perc múlva már a hátán hortyog, kiterülve, kezét-lábát szétcsapva, mint egy kis béka. Újabb negyed óra múlva megint hason van, feneke az égben, vagy mondjuk az oldalán, keresztbe tett lábakkal. Nem lehet vele betelni. Néha csak állunk a kiságynál, és nem hisszük el, hogy a miénk...
Nyelvi készsége kimerül a dádádádá-ban és a bábábábá-ban, remélem, a helyzet azért majd változik.
Enni mostanában nem eszik valami jól, csak este, és még a melegre sem tudom fogni: nyáron nem egyszer jóval melegebb volt, mégis rendesebben evett. Megint rákaptunk a piskótás-banános tejpépre, aminek olyan az állaga, mint a tejbegríznek. Nagyon szereti, vagy ezt kap vacsorára, vagy a HIPP-es tejbegrízt, mindig más ízűt, kivéve a csokisat. Napközben gyümölcsöt, főzeléket eszik, a legújabb sláger a vadas marha rizzsel. :) Amit régen szeretett, azt mostanában nem nagyon eszi, valószínűleg már megunta. Egyre darabosabbak az ételei, amit meg is rág, legalábbis úgy csinál. Tápszert már egyáltalán nem kap hetek óta, remélem, ezzel ártani nem ártnuk, ő nem kért egyszer csak többet. Inni változatlanul sokat iszik, még mindig mindenféle babateát. Nem ártana, ha lassan a vizet is elfogadná, újra meg kell próbálnom.
Ebben a hónapban be kell szereznünk egy etetőszéket, mert néha elég disznó módra eszik, ha olyanja van, köpköd, prüszköl, repül a kaja, ázik és foltosodik a nappali teljes berendezése.
Fürdeni egyre jobba imád, a vízből kijönni egyre kevésbé. Egyre több mindent bevon a pancsolásba, flakonok, szivacsok úsznak. Fürdés közben, és úgy egyáltalán, esténként, mikor fáradt, akkor lehet a legjobban megnevettetni. Egyszer csak mondok valami szót, ami úgy megtetszik neki, hogy elkezd szó szerint szinte fuldokolva nevetni. Ilyen volt először a boci, boci, aztán a habos, a piszkos, a sárga, a buborék és azt is imádja, ha számolok neki. A szivacsból, mikor a kezére, pocakjára csavarom a vizet, harsog a fürdőszoba a nevetésétől.
Apropó, pocak: 80 cm hosszú és 11 kiló a gyerek... No comment.
2008. augusztus 6., szerda
Huncutkodok...
2008. augusztus 4., hétfő
Nem tudom, az, akinek eleven gyereke van, hogy csinálja. Bubu nagyon nyugis, el tudja magát foglalni, de még így sincs mindenre időm, amit szeretnék, vagy amit beterveztem egy napra. Ha alszik, nem akarok zajongani, ha ébren van, nem lehet egyedül hagyni. Ördögi kör.
Ma legalább tudunk menni sétálni, de azért megpróbálok kitartani minél tovább a lakásban, hogy ne a legnagyobb hőségben induljunk neki. Legalább a szél fúj...
Most sikeresen feltettem képeket a képtárba, ez is csak kb 2 havonta sikerül...
Még írni sem tudok...mennem kell....
Ma legalább tudunk menni sétálni, de azért megpróbálok kitartani minél tovább a lakásban, hogy ne a legnagyobb hőségben induljunk neki. Legalább a szél fúj...
Most sikeresen feltettem képeket a képtárba, ez is csak kb 2 havonta sikerül...
Még írni sem tudok...mennem kell....
2008. augusztus 2., szombat
Fejlemények
Azóta a bizonyos nap óta jelentősen javult a helyzet, de valahogy nem az igazi. Látszólag minden rendben van, ugyanolyan jól alszunk, reggel mosolygós az ébredés, enni is rendesen eszik a szőke herceg, de valamiért a nyafi egy része megmaradt. A dózis csökkent, de minden nap kapunk némi ízelítőt belőle.
Viszont ma megtaláltuk a - lehetséges - magyarázatot: Bubunak ugye már kint van az alsó 2 és az egyik felső foga, a másik felső is már áttörte az ínyét, és ma, fürdés után Apa észrevette, hogy a fölső 2 fog mellett mindkét oldalon is kibújt a két rizsszem! Még csak mutatóban, de már határozottan látszanak! Lehet, hogy ezért vagyunk kicsit nyűgösebbek mostanában az átlagosnál.
Van már utazóágyunk, ezt egyelőre fixen Emil szüleinél fogjuk tárolni, és ha megyünk majd valahová, ahol kell, csak összecsomagoljuk. Nagynéném felajánlotta, hogy tőlük elhozhatjuk azt a rácsoságyat, ami még az enyém és az unokatestvéremé volt:) Na, azt meg Anyunál fogjuk felállítani, így nem kell folyton azon aggódni, nem-e puffan-e Bubu alvás után a földön...
Na, a másik, amit feltétlen meg kell jegyeznünk, a következő nagy áttörés: Bubu áll. Szépen térdre tornássza magát, miközben valamiben kapaszkodik, aztán addig-addig ügyeskedik, hogy feláll. Vissza se lehet tartani, állandóan állna. Kedden vagy szerdán volt először a nagy hadművelet; sajnos nem írtam fel pontosan, pedig már ezerszer megfogadtam, hogy rögtön feljegyzek minden fontos eseményt, de valahogy nem sikerül...
Most megyek lefeküdni, végem van...
Viszont ma megtaláltuk a - lehetséges - magyarázatot: Bubunak ugye már kint van az alsó 2 és az egyik felső foga, a másik felső is már áttörte az ínyét, és ma, fürdés után Apa észrevette, hogy a fölső 2 fog mellett mindkét oldalon is kibújt a két rizsszem! Még csak mutatóban, de már határozottan látszanak! Lehet, hogy ezért vagyunk kicsit nyűgösebbek mostanában az átlagosnál.
Van már utazóágyunk, ezt egyelőre fixen Emil szüleinél fogjuk tárolni, és ha megyünk majd valahová, ahol kell, csak összecsomagoljuk. Nagynéném felajánlotta, hogy tőlük elhozhatjuk azt a rácsoságyat, ami még az enyém és az unokatestvéremé volt:) Na, azt meg Anyunál fogjuk felállítani, így nem kell folyton azon aggódni, nem-e puffan-e Bubu alvás után a földön...
Na, a másik, amit feltétlen meg kell jegyeznünk, a következő nagy áttörés: Bubu áll. Szépen térdre tornássza magát, miközben valamiben kapaszkodik, aztán addig-addig ügyeskedik, hogy feláll. Vissza se lehet tartani, állandóan állna. Kedden vagy szerdán volt először a nagy hadművelet; sajnos nem írtam fel pontosan, pedig már ezerszer megfogadtam, hogy rögtön feljegyzek minden fontos eseményt, de valahogy nem sikerül...
Most megyek lefeküdni, végem van...
2008. július 23., szerda
Kitépem a hajam...
Esik az eső. Hideg van. Sétálni nem tudunk menni.
Ebédeltünk. Pelenkát cseréltünk. Nem fázunk, nincs melegünk. Aludtunk is, álmosak nem vagyunk.
Mégis hisztizünk. Nyafogunk. Hangosan.
Ötleteket kérek.
Ebédeltünk. Pelenkát cseréltünk. Nem fázunk, nincs melegünk. Aludtunk is, álmosak nem vagyunk.
Mégis hisztizünk. Nyafogunk. Hangosan.
Ötleteket kérek.
2008. július 17., csütörtök
Fájdalom
Bár a téma nem ide tartozik, de muszáj írnom róla.
Talán nem tudod, ki (volt) az a Kolonics György, de nem baj. Nem kell mindenkinek ismernie egy többszörös világbajnok, olimpiai bajnok sportolót, kenust.
Én ismer(t)em. Rettenetesek ezek a zárójelek, mégis bele kell tennem a szövegbe. Elment. És nem tudjuk feldolgozni.
Én nem rajongok a sportért, nem is feltételen a sportolót gyászolom. Nem is voltunk közeli barátok, nem jártunk együtt szórakozni.
Viszont a férjemnek sporttársa és közeli barátja is volt. Neki rengeteg, sokkal több emléke ugrik be róla, mint nekem.
Nekem az ugrik be, mikor összefutottunk a plázában és gratulált a kisfiunkhoz. Az ugrik be, mikor elmentünk a háza előtt, mindig felnéztünk, már csak megszokásból is. Az ugrik be, hogy bár tényleg nagyon elfoglalt ember volt, eljött Emil 25., meglepetés szülinapi bulijára 2005 októberében. Nem hangoskodott, nem játszotta meg magát, eljött, felköszöntötték Emilt, egy ideig ott maradtak, aztán elbúcsúztak, és elmentek.
Szintén eljött az esküvőnkre, gratulált, maradt egy ideig, aztán elbúcsúzott, szépen feltűnés nélkül, és elment.
Most is így tett. Maradt egy ideig, csöndben, visszafogottan, csak sajnos nem búcsúzott el, úgy ment el. Hirtelen, brutálisan.
Emil mondta ki: az vitte el, ami a legnagyobb volt neki: a szíve.
Sajnálom Andit, a menyasszonyát, merthogy volt neki, és idén lett volna az esküvőjük, ha minden igaz. Nincs olyan pillanat, hogy ne jutna eszembe Andi is.
Andi, őszinte részvétem, nagyon nagyon sajnálom! És őszinte részvétem mindazoknak, akik ismerték, szerették, tisztelték.
Koló, bárhol vagy, remélem, jó neked. Gondolunk rád, és nagyon fáj!
Talán nem tudod, ki (volt) az a Kolonics György, de nem baj. Nem kell mindenkinek ismernie egy többszörös világbajnok, olimpiai bajnok sportolót, kenust.
Én ismer(t)em. Rettenetesek ezek a zárójelek, mégis bele kell tennem a szövegbe. Elment. És nem tudjuk feldolgozni.
Én nem rajongok a sportért, nem is feltételen a sportolót gyászolom. Nem is voltunk közeli barátok, nem jártunk együtt szórakozni.
Viszont a férjemnek sporttársa és közeli barátja is volt. Neki rengeteg, sokkal több emléke ugrik be róla, mint nekem.
Nekem az ugrik be, mikor összefutottunk a plázában és gratulált a kisfiunkhoz. Az ugrik be, mikor elmentünk a háza előtt, mindig felnéztünk, már csak megszokásból is. Az ugrik be, hogy bár tényleg nagyon elfoglalt ember volt, eljött Emil 25., meglepetés szülinapi bulijára 2005 októberében. Nem hangoskodott, nem játszotta meg magát, eljött, felköszöntötték Emilt, egy ideig ott maradtak, aztán elbúcsúztak, és elmentek.
Szintén eljött az esküvőnkre, gratulált, maradt egy ideig, aztán elbúcsúzott, szépen feltűnés nélkül, és elment.
Most is így tett. Maradt egy ideig, csöndben, visszafogottan, csak sajnos nem búcsúzott el, úgy ment el. Hirtelen, brutálisan.
Emil mondta ki: az vitte el, ami a legnagyobb volt neki: a szíve.
Sajnálom Andit, a menyasszonyát, merthogy volt neki, és idén lett volna az esküvőjük, ha minden igaz. Nincs olyan pillanat, hogy ne jutna eszembe Andi is.
Andi, őszinte részvétem, nagyon nagyon sajnálom! És őszinte részvétem mindazoknak, akik ismerték, szerették, tisztelték.
Koló, bárhol vagy, remélem, jó neked. Gondolunk rád, és nagyon fáj!
Nyűgösködünk
Hát bekövetkezett. Tudtam, hogy előbb-utóbb elkövetkezik, de reménykedtem benne, hogy még van azért időm.
Bubu elromlott. Nyűgösködik. Az én átlagon felülien jó, magát elszórakoztató, mosolygós babám UNATKOZIK. Persze, az ember foglalkozik vele, játszik, énekel neki, de hogy a nap 14 órájában le kelljen kötni...Először az időjárásra fogtam, de ez nem nagyon jött be. Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy neki is ez természetes igénye...:)
Na, nézzük a leltárt:
1. Fogak: 3 db. Ahhoz képest, hogy az első 2 viszonylag hamar, 5 és fél hós korában megjelentek, a 3.-ra 7 és fél hós koráig kellett várni, és ez lényegesen óvatosabban bújik, mint az előzőek. A 4. még láthatáron sincs...Ráadásul, nagy bánatomra, "elrontják" az összképet... És ha még mindez nem lenne elég, csikorgatja azt a 3 kis fogkezdeményt...
Ráadásul annyi új arca van a gyereknek, hogy csak ámulok, bámulok. Vissza akarom kapni a kisbabámat!
Mielőtt megköveznétek, tisztázzunk valamit. Tisztában vagyok vele, hogy ez elkerülhetetlen, és ráadásul a változás jó, de akinek van gyereke, az tudja, miről beszélek. Annyira megszokja az ember a hónapok során azt a gyönyörű kisbabát, és annyira nem akarja, hogy felnőjön, visszabeszéljen, elcsavarogjon, bezárkózzon a szobájába, szőrösödjön... Mindig azt szeretném, ha ilyen édes, aranyos, illatos kisbaba maradna. Persze, másrészről viszont alig várom, hogy beszélgessünk (mostanában a szókincse a 'babababa' összetételre korlátozódik), tudatosan hozzámbújjon ( ez is sikerül mostanában: két karjával átkarol, és belefúrja a fejét a vállamba;ez valami isteni), és egyáltalán, szeretné az ember végignézni, ahogy ember válik az emberkéből. De mégis, egy részem azt kívánja, bárcsak megállna itt az idő - na, nem egy hisztizős pillanatra gondoltam.
2. Evés: változó. Hol van étvágy, és legurít másfél üvegnyi babakaját, vagy egy egész banánt babakeksszel dúsítva, hol nincs, akkor csak fújjog mindenre és alig sikerül belediktálni egy fél üvegnyit - amit persze nem szó szerint értek, nem szoktam erőltetni az evést. Inni viszont remekül tudunk, napi 3 üveg tea vígan elfogy. Ami nagyon jó.
3. Szórakozás: állandó. Menni KELL, csinálni KELL valamit, fel KELL kunyerálni magam valaki kezébe, ki KELL harcolni, hogy szórakoztassanak... Még mindig imád csavarogni; akár órákon keresztül elvan a babakocsiban, még dög melegben is, csak ne kelljen egy helyben lennie. Nyözsüg, mocorog, nincs nyugalomban fél percig sem. Ha a földön van, a karodba kívánkozik, onnan valaki máséba, aztán vissza az egész. Ha a járókában van, na, az mindennek a teteje, hogy képzelem én azt, hogy egy nyolc (és lassan fél) hónapos kisfiút csak úgy bezsúppolok egy játékokkal teli, hatalmas, kényelmes járókába... Mikor már az egész nappali nem elég felségterületnek, mászik ki a konyhába, át minden akadályon, borogatja az ásványvizes üvegeket, és szedi fel a koszt a ruhájával a padlóról. Állandóan megy a mosógép... Pedig van neki szép játszószőnyege is, polifoam-ból, vagy miből van, színes, figurás, darabokra szedhető - az sem elég jó.
Ami jó, az az, ami - elvileg - tilos. Imádja a papucsomat(aminek koszos a talpa, meg egyáltalán!), a zsinórokat(amiben rohangászik az elektromosság,) az újságokat(lehetőleg amit a család egy tagja sem olvasott még, és így már valószínűleg nem is fog) és a Nagyi szemüvegét a szép zsinórral(ami ugye törik és szakad - már ezt is kipróbáltuk...). Gyerekjátékot nemigen veszünk neki: csak nyomj a kezébe egy zörgős újságot vagy egy fél literes műanyag flakont rizzsel megtöltve, ő elvan. Vagyis elvolt, múlt időben. Már max csak 5 percig köti le bármi a figyelmét.
Az alvás érdekesen működik: napközben nagyon változó, van, hogy 15 perc, van, hogy 3 óra, de az esti 8 órás elalvásra és a reggel 6-fél 7 körülin kelésre lehet fixen számítani.
4. Testmozgás: nincs. Lusta. Ami van, az a fókakúszás, bár néha megpróbálja bevetni a lábait is, de még nem jött rá a mászás lényegére. És a felülés, ülve maradás, felállás, megfordulás (bármelyik irányba) lényegére sem. Ami megy, az a négykézlábra állás, úgy hintázás, pillanatok alatti helyváltoztatás ('Te, hol a gyerek?Az előbb még itt volt...'), a zenélő-forgó ki-be kapcsolgatása, és a vigyorgás, ha az mozgásnak tekinthető. Plusz hihetetlen gyorsan be tud farolni a DVD-s szekrény alá, és onnan vigyorog ki.
5. Szerelem: növekvő. Egyre jobban imádjuk, ha ez még lehetséges egyáltalán. Gyönyörű, de persze én elfogult vagyok. Hát nem gyönyörű???
Azért képet majd teszek fel a képtárba is... Nem tudok eleget fotózni. Még jó, hogy van ez a digitális technika és a számítógép.
2008. június 28., szombat
Bubu egy hét múlva 8 hónapos, megközelíti a 10 kg-t, ráadásul egyre nyüzsgősebb, szóval egyre nehezebb cipelni a hátsóját. Négykézlább áll, ringatja magát és kúszik, mint egy fóka. A kettőt, vagyis a négykézláb mászást még nem tudja összekötni, és nem fordul meg, csak nagy véletlen, hasról hátra, de türelmesek vagyunk...Valamelyik reggel hátra fordult, és úgy aludt tovább, szóval ez a tételmis megdőlt, hogy háton nem tud aludni, de azért hason az igazi.
Iszonyat meleg van, 29 fok van még este is a szobában, de ez őt nem tűnik zavarni. Mindene a séta, ha menni lehet valahová, minden ok. Kire ütött ez a gyerek...? Én is megőrülök a bezártságtól, ha mondjuk annyira meleg van kint, hogy gyerek ellen elkövetett bűnnek számítana, ha kimozdulnánk...Nem is szoktam sokáig bírni.
Már majd' egy hónapja új verdája van, kissé lecsúszva, de ülve utazunk. Szerintem határozottan élvezi, hogy végre kilát. Mindent megnéz, főleg a fák, levelek mozgása köti le. Imádja a színes dolgokat, a 'nyuszi' az ajtón még mindig Nr1. Felismer szavakat, tudja, ki Apa, ki Anya, a 'sétálunk' és a 'pancsi' benne van a top 5-ben. Bizonyos szavak olyan röhögőgörcsöt váltanak ki belőle, hpogy nekem is potyog a könnyem. Persze egy idő után ezek is elévülnek, mint pl a boci, boci, ami a házassági évfordulónkon először kiváltotta a kacagást, már nem jelent különösebb mókát. Néhány hete, mikor fürödtem, és Anyu behozta, majd kiesett a karjából, annyira nézte a vizet. Megkérdeztem, mi tetszik neki annyira, hogy habos? Na, ettől majd megfulladt a nevetéstől. Együtt szoktunk fürdeni, imádja a vizet, nagyon tetszik neki a lefolyó és a zuhanyrózsa. Ha véletlenül megcsúszik, és rám a frász jön, ő kacag. A tükör is egyre érdekesebb, és szereti a 'baba' szót, legyen az akár a tükörben, akár a bébikajás üvegen.
Hihetetlen gyorsan változtatja a helyét, ha zsinór, drót, függöny, szőnyeg, székláb kerül a látómezejébe, nincs akarat, ami megállítsa, meg kell fogni, be kell kapni, rágni, szopogatni kell. Befarol a kanapé, a TV állvány alá, onnan vigyorog ki győztesen. Már egyre nagyobb biztonsággal ül, de azért még billegális, még nem fejlesztettük ki az egyenes derékkal való ülés technikáját.
Ma vettük észre, hogy tényleg megjelent felül is egy fog, bár még csak a fehér ínye látszik, de határozottan látszik a jobb felső fogacska. Ideje is volt, azok után, hogy már 5 és fél hónaposan, szinte egyszerre kibújt a két alsó, azóta semmi.
Aludni még mindig jól alszik, este 8-9 körül bevágja a szunyát, igaz, reggelente - sajnos - már 6-7 között ébren van...:( Délelőtt van egy nagyobb, 2-3 órás alvás, délután meg egy egy-másfél órás. Szerintem sokan irigyelnek...:)
Nagyon ügyesen fog már, a cumisüveget gyakran csak egy kézzel,bár néha sikerül fejjel lefelé fordítania, és azon felül, hogy eláztatja a ruháját a teával, nem érti, az aljából miért nem jön a cucc, ha egyszer szívja...
Enni mindent eszik továbbra is, bár a spenót nem váltott ki belőle túl nagy lelkesedést. Bele fogok főzni egy fél tojássárgáját, majd meglátjuk, hogy reagál. Hogy mennyit eszik, az más kérdés. Alapesetben egy egész üvegnyit betol, de van, hogy csak felet, ezt a nagy meleg rovására írom. Inni viszont töménytelen mennyiséget bír meginni, különböző teákat csinálunk neki. Ez mondjuk nagyon jó, ebben a melegben kell is ennyi.
Hihetetlenül jó baba, nincs sírás, legalábbis ok nélkül soha. Ha nyüszi van, annak is van oka: álmos, éhes, szomjas. Elszórakoztatja magát sokszor akár egy órán át. Játszik a lábával, 'tapsikol' vele(ez a kezével azért még nem megy, nem érti, hogy ökölbe szorított keze erre nem alkalmas), újabban a nagylábujja képez nagy vonzóerőt, azt elég sűrűn és agresszívan be kell kapnia, de aztán hamar rájöhet, hogy nem különösebben fincsi vagy ízesített, mert nem sokáig szopogatja.
Amúgy Bubu bekerült a halhatatlanok közé: a netbaby.hu-n van fent képe, ezt én küldtem be(naná, a büszke anyuka, majd nem...), viszont ami külön jól esik, hogy a honalpról kiválasztották és bekerült az Anyák Lapjában is, a tegnapi postával jött meg a magazin, és majd leestem a kanapéról, mikor megláttam a fotóját. Ezek szerint mások is szépnek találják...:) Én még mindig szerelmes vagyok, szerintem még mindig ő a legszebb kisfiú a világon. Ez vajon beteges...? :)
Ami minket illet, a helyzet változatlan, élvezzük a babázást, bár néha vannak nézeteltérések, alapesetben egy hullámsávon mozgunk.
Ha minden igaz, ősszel elkezdek egy 1 éves OKJ-s tanfolyást, hogy ne forduljak be, bár nem hinném, hogy ez a veszély komolyan fenyegetne. Igazából szívesen tanulnék valamit, most pedig, hogy kismama vagyok, fél áron végezhetek el akármilyen képzést az EFEB-nél. Akkó má' mé' ne?
Másrészről viszont rá akarok feküdni a körmözésre is, de előbb gyakorolni kéne, amihez modell kéne, ami viszont nincs nagyon. Nagyon beleástam magam megint a témába...
Folyt.köv.
P.S.: ÚJ képek feltöltve : kep.tar.hu/knieszner !!!
Iszonyat meleg van, 29 fok van még este is a szobában, de ez őt nem tűnik zavarni. Mindene a séta, ha menni lehet valahová, minden ok. Kire ütött ez a gyerek...? Én is megőrülök a bezártságtól, ha mondjuk annyira meleg van kint, hogy gyerek ellen elkövetett bűnnek számítana, ha kimozdulnánk...Nem is szoktam sokáig bírni.
Már majd' egy hónapja új verdája van, kissé lecsúszva, de ülve utazunk. Szerintem határozottan élvezi, hogy végre kilát. Mindent megnéz, főleg a fák, levelek mozgása köti le. Imádja a színes dolgokat, a 'nyuszi' az ajtón még mindig Nr1. Felismer szavakat, tudja, ki Apa, ki Anya, a 'sétálunk' és a 'pancsi' benne van a top 5-ben. Bizonyos szavak olyan röhögőgörcsöt váltanak ki belőle, hpogy nekem is potyog a könnyem. Persze egy idő után ezek is elévülnek, mint pl a boci, boci, ami a házassági évfordulónkon először kiváltotta a kacagást, már nem jelent különösebb mókát. Néhány hete, mikor fürödtem, és Anyu behozta, majd kiesett a karjából, annyira nézte a vizet. Megkérdeztem, mi tetszik neki annyira, hogy habos? Na, ettől majd megfulladt a nevetéstől. Együtt szoktunk fürdeni, imádja a vizet, nagyon tetszik neki a lefolyó és a zuhanyrózsa. Ha véletlenül megcsúszik, és rám a frász jön, ő kacag. A tükör is egyre érdekesebb, és szereti a 'baba' szót, legyen az akár a tükörben, akár a bébikajás üvegen.
Hihetetlen gyorsan változtatja a helyét, ha zsinór, drót, függöny, szőnyeg, székláb kerül a látómezejébe, nincs akarat, ami megállítsa, meg kell fogni, be kell kapni, rágni, szopogatni kell. Befarol a kanapé, a TV állvány alá, onnan vigyorog ki győztesen. Már egyre nagyobb biztonsággal ül, de azért még billegális, még nem fejlesztettük ki az egyenes derékkal való ülés technikáját.
Ma vettük észre, hogy tényleg megjelent felül is egy fog, bár még csak a fehér ínye látszik, de határozottan látszik a jobb felső fogacska. Ideje is volt, azok után, hogy már 5 és fél hónaposan, szinte egyszerre kibújt a két alsó, azóta semmi.
Aludni még mindig jól alszik, este 8-9 körül bevágja a szunyát, igaz, reggelente - sajnos - már 6-7 között ébren van...:( Délelőtt van egy nagyobb, 2-3 órás alvás, délután meg egy egy-másfél órás. Szerintem sokan irigyelnek...:)
Nagyon ügyesen fog már, a cumisüveget gyakran csak egy kézzel,bár néha sikerül fejjel lefelé fordítania, és azon felül, hogy eláztatja a ruháját a teával, nem érti, az aljából miért nem jön a cucc, ha egyszer szívja...
Enni mindent eszik továbbra is, bár a spenót nem váltott ki belőle túl nagy lelkesedést. Bele fogok főzni egy fél tojássárgáját, majd meglátjuk, hogy reagál. Hogy mennyit eszik, az más kérdés. Alapesetben egy egész üvegnyit betol, de van, hogy csak felet, ezt a nagy meleg rovására írom. Inni viszont töménytelen mennyiséget bír meginni, különböző teákat csinálunk neki. Ez mondjuk nagyon jó, ebben a melegben kell is ennyi.
Hihetetlenül jó baba, nincs sírás, legalábbis ok nélkül soha. Ha nyüszi van, annak is van oka: álmos, éhes, szomjas. Elszórakoztatja magát sokszor akár egy órán át. Játszik a lábával, 'tapsikol' vele(ez a kezével azért még nem megy, nem érti, hogy ökölbe szorított keze erre nem alkalmas), újabban a nagylábujja képez nagy vonzóerőt, azt elég sűrűn és agresszívan be kell kapnia, de aztán hamar rájöhet, hogy nem különösebben fincsi vagy ízesített, mert nem sokáig szopogatja.
Amúgy Bubu bekerült a halhatatlanok közé: a netbaby.hu-n van fent képe, ezt én küldtem be(naná, a büszke anyuka, majd nem...), viszont ami külön jól esik, hogy a honalpról kiválasztották és bekerült az Anyák Lapjában is, a tegnapi postával jött meg a magazin, és majd leestem a kanapéról, mikor megláttam a fotóját. Ezek szerint mások is szépnek találják...:) Én még mindig szerelmes vagyok, szerintem még mindig ő a legszebb kisfiú a világon. Ez vajon beteges...? :)
Ami minket illet, a helyzet változatlan, élvezzük a babázást, bár néha vannak nézeteltérések, alapesetben egy hullámsávon mozgunk.
Ha minden igaz, ősszel elkezdek egy 1 éves OKJ-s tanfolyást, hogy ne forduljak be, bár nem hinném, hogy ez a veszély komolyan fenyegetne. Igazából szívesen tanulnék valamit, most pedig, hogy kismama vagyok, fél áron végezhetek el akármilyen képzést az EFEB-nél. Akkó má' mé' ne?
Másrészről viszont rá akarok feküdni a körmözésre is, de előbb gyakorolni kéne, amihez modell kéne, ami viszont nincs nagyon. Nagyon beleástam magam megint a témába...
Folyt.köv.
P.S.: ÚJ képek feltöltve : kep.tar.hu/knieszner !!!
2008. május 19., hétfő
Fotók - május
2008. május 8., csütörtök
Fogyókúra és egyéb mulatságok
Hétfőn elkezdődött a Nagy Fogyás Knieszneréknél. Az már mégse járja, gondoltam, hogy nemhogy fogynék, így hat hónappal a szülés után (itt jegyzem meg, hogy kedden Bubu betöltötte 6. hónapját), de még híztam is 3 kilót. Mivel már nem szoptatok, bátran beleugorhattam egy diétába, E pedig - állítólag szolidaritásból - csatlakozott. Ez az a bizonyos 90 napos, vagy szétválasztós diéta elég jónak tűnt, tekintve, hogy mindent lehet enni, csak nem mindegy, hogy mikor és mennyit. Ami azt jelenti, hogy a csokit sem kell kizárni...Most jöttem csak rá, hogy mennyire csokifüggő lettem időközben...
Igen, nem tévedés, birkózókat megszégyenítő karom van, csak sajnos nem izomból áll...Na, ezért kell nekem fogyókúra. Rémisztő.
Befejezésül még néhány kép gyönyörű kisfiamról, és bocs, ha elfogultnak tűnök. Ez csak azért lehet, mert elfogult vagyok. Isten bocsássa meg bűnömet, de az én szememben a fiam a legszebb gyerek a világon!
A másik, ami kicsit rontotta az esemény fényét, az az volt, hogy minden totyogó törpeterrorista a mi hordozóinkat akarta ringatni/rugdosni/fogdosni/belemászni, függetlenül attól, hogy Kristóf/Bubu éppen benne tartózkodott-e. Kérdem én, anya-társaim, nem a ti feladatotok lenne kordában tartani a saját gyerekeiteket?! Kövezzetek meg érte, de én nem szeretem, ha az én holmimhoz, beleértve első helyen a gyerekemet is, más porontya birizgálja, fogdossa, nyomkodja a szemét kifelé és hasonlók. És persze ezért nem az elkóricáló gyerekek a felelősek, hanem az unottan - ha egyáltalán - utánaszóló anyuka/apuka ("Már megint rosszalkodsz, Pistike...?") Mindegy, lévén elég heves vérmérsékletű,az ilyet nem szeretem, és nehezen tudom megállni, hogy ne szóljak rá a gyerekre.
Mindenesetre hétfő óta lement a plusz 3 kiló, úgyhogy elég lelkes vagyok...még. A keményítőnap katasztrófa, a gyümölcsnap meg egyenesen horror(most is minden akaraterőmet össze kell szednem, nehogy feltépjem a hűtő ajtaját...), és őszintén szólva a szénhidrátnap sem olyan király, mint első hallásra hallatszik...
Na, azért Buburól is néhány szót. Nagy változások nincsenek, szép, okos, aranyos még mindig. Kint van a két alsó foga, úgyhogy a nyálcsík állandó jelenséggé vált. Szenvedni hála istennek nem szenvedünk tőle, nagyon jól bírja. Mostanában viszont megint elő-előfordul, hogy este fél 10 felé, kb másfél óra alvás után felriad, nyöszörög, mintha rosszat álmodott volna; néha sikerül megnyugtatni anélkül, hogy kivennénk, és ez a gyakoribb szerencsére.
Egyre biztosabb a fogása is, nagyon határozottan nyúl a dolgok után, főleg ha kajáról/innivalóról van szó. Ami viszont érdekes, hogy ma először vettem észre, hogy odanéz, mikor szólítod. Persze egyelőre csak a Bubura hallgat, és arra is csak néha, de ma határozottan észrevehető volt, hogy fel tudom hívni a figyelmét. Amúgy arra is kíváncsi vagyok, mikor fog szerencsétlen gyerek rádöbbenni, hogy ő valójában Tomi...remélem, nem a személyije kézhezvételekor...:)
Tegnap fél órát röhögtem rajta fennhangon, mikor magára húzta a játszószőnyegét...ehhez inkább képet mellékelek:
Még direkt élvezte is a bújócskát...
Egyébiránt annyi olyan fotó van, amit legszívesebben mindenkinek megmutatnék, így ígérem, főleg magamnak, hogy a közeljövőben frissítem a képtáron lévő galériámat, oda több fér...
Na, ugyan a fogyózással kezdtem, vannak ám egyéb szórakozásaink is!
Éljen május elseje...Duna-part, csepeli Kajaktelep, jó idő, bográcsgulyás-főzés:
Igen, nem tévedés, birkózókat megszégyenítő karom van, csak sajnos nem izomból áll...Na, ezért kell nekem fogyókúra. Rémisztő.
Befejezésül még néhány kép gyönyörű kisfiamról, és bocs, ha elfogultnak tűnök. Ez csak azért lehet, mert elfogult vagyok. Isten bocsássa meg bűnömet, de az én szememben a fiam a legszebb gyerek a világon!
Aztán ma reggel Ringatón voltunk Zsuzsival, mindkét gyönyörű gyerkőc angyali nyugalommal viselte a megpróbáltatásokat. Kicsit ugyan felidegesített az elején, hogy egy kb 2 éves gyerek anyukájának 3x annyi idő kellett, hogy bepelenkázza a csemetéjét, mint nekem, miközben mi, töbiek, a fogunkat szívva, magunkban káromkodva sorfalat álltunk az egyetlen szabad pelenkázóasztalhoz. Egy ujjal kenegette egy köszvényes csiga lassúságával a gyermek popóját...
A másik, ami kicsit rontotta az esemény fényét, az az volt, hogy minden totyogó törpeterrorista a mi hordozóinkat akarta ringatni/rugdosni/fogdosni/belemászni, függetlenül attól, hogy Kristóf/Bubu éppen benne tartózkodott-e. Kérdem én, anya-társaim, nem a ti feladatotok lenne kordában tartani a saját gyerekeiteket?! Kövezzetek meg érte, de én nem szeretem, ha az én holmimhoz, beleértve első helyen a gyerekemet is, más porontya birizgálja, fogdossa, nyomkodja a szemét kifelé és hasonlók. És persze ezért nem az elkóricáló gyerekek a felelősek, hanem az unottan - ha egyáltalán - utánaszóló anyuka/apuka ("Már megint rosszalkodsz, Pistike...?") Mindegy, lévén elég heves vérmérsékletű,az ilyet nem szeretem, és nehezen tudom megállni, hogy ne szóljak rá a gyerekre.
Na, képek. Az első képen Bubu és Kristóf szundikálnak a kocsiban, értelemszerűen a bal oldali az én magzatom (bocsi, Zsuzsi, hogy Kristóf nem látszik nagyon...):
Emitt Zsuzsi van az ő Kristófjával:
és most már tényleg végül, de nem utolsósorban a fiúk együtt:
Hát nem gyönyörűek?! :)
2008. április 29., kedd
A kis Zabagép
Sokszor gondoltam már rá, hogy kéne napi szinten naplót vezetni arról, mit, mennyit eszik a gyerek, ez több szempontból is célszerű lenne. Egyrészt emlékeznék minden fontos tényre, ti. mit, mikor, mennyit, másrészt könnyebben lehetne megtalálni az okát mondjuk egy székrekedésnek, vagy éppen az ellenkezőjének.
Na, megkísérlem összefoglalni az utóbbi időszak emlékeit, már ami a kajálást illeti.
Bubu kapott már zöldségeket (zöldborsót, krumplit, répát, brokkolit; nagyjából mindent megeszik, ha nem is első nekifutásra, de végül mindig én győzök.), gyümölcsöt (banános almát leginkább, persze üveges formában; ezt szereti is nagyon. Nyersen, általam készítve csak almát kapott, azt is szerette.) és persze némi husikát, ami egyelőre csirke és pulykahúsban merül ki. Nagyrészt ezek az üveges bébiételekben találhatóak, de múlt héten előkaptam a nagy fazekamat és a turmix masinámat, egyik este főztem egy amolyan "lebutított" zöldséglevest (brokkoli, s.répa, krumpli és csirkehusi), szétválogattam őket, másnap pedig külön-külön mindent leturmixoltam, és szépen eltettem kis Avent-es tárolódobozkákba a mélyhűtőbe. A hétvégén elő is vettem egy-egy adagot mindenből, éls gyártottam 2 ebédet a gyereknek. Vasárnap ugyan nem ízlett neki, (erről még később...) de hétfőn befalta az egészet.
Má egyszer korábban, mikor még ragaszkodtam ahhoz az elvemhez, hogy fűszert (értsd: sót SEM) teszek a gyerek ételébe, Zsuzsa gyártott neki egy borsóból és főtt répából álló szmötyit, ami elég fűszeresre sikeredett, tekintve, hogy a mi, vagyis a felnőttek leveséből lett kivéve - hát nem bezabálta a gyerek?!
Ha már elvekről és sóról esett szó, itt jegyezném meg, hogy sokáig vitázott bennem a két fél: tegyek az ételbe sót neki, hadd szokja az ízeket, vagy ne tegyek, ezáltal nem teszem ki annak, hogy felnőtt korában is a fűszeres ételeket fogja kedvelni, am ugye nem tesz jót az egészségnek, ráadásul ha nem teszek bele sót, a zöldség természetes ízét fogja megismerni, megszokni és megszeretni. Én ez utóbbi úton haladtam volna, de aztán anyu és a gyerek ízlése együttesen meggyőztek a sózás fontosságáról - bár még mindig nem vagyok teljes mellszélességgel a gondolat pártján.
Na, kanyarodjunk csak vissza. A zöldborsótól székrekedése lesz, mint ahogy azt korábban írtam; az őszibarackot, ha a la nature kapja, visszabukja; a többinek nincs ilyen jellegű életteni hatása. Múlt héten kamillateát kapott, ment is minden, mint a karikacsapás. Mivel ma is csirkehusis zöldoró volt a menű, ma este és délután is kap majd kamillát, megelőzvén a bajt.
Egyébiránt reggel, ébredés után mindig csak tápszert kap, mint ahogy az az utolsó étkezés is, lefekvés előtt. Tízóraira, uzsonnára gyümölcs van, ebédre főzelék, ha még éhes, esetleg tápszer.
Kb 2 hét múlva megpróbáljuk a tehéntúrót, kicsit később a sajtot, még később pedig a tojássárgáját - ez a hosszútávú terv, ami az étkezést illeti.
Amint ezeket a sorokat írom, Bubu alszik a kiságyában - én a gyerekszoba kanapéján ülök - , de mielőtt elaludt volna, engem sasolt a fejvédő alól kikukucskálva, közben persze vadul ujjat szopva....:) Hát hogy lehet kibírni, hogy ne csókolgassa össze az ember fél percenként?!?
Most megyek én is reggelizni, mielőtt felébred...
Na, megkísérlem összefoglalni az utóbbi időszak emlékeit, már ami a kajálást illeti.
Bubu kapott már zöldségeket (zöldborsót, krumplit, répát, brokkolit; nagyjából mindent megeszik, ha nem is első nekifutásra, de végül mindig én győzök.), gyümölcsöt (banános almát leginkább, persze üveges formában; ezt szereti is nagyon. Nyersen, általam készítve csak almát kapott, azt is szerette.) és persze némi husikát, ami egyelőre csirke és pulykahúsban merül ki. Nagyrészt ezek az üveges bébiételekben találhatóak, de múlt héten előkaptam a nagy fazekamat és a turmix masinámat, egyik este főztem egy amolyan "lebutított" zöldséglevest (brokkoli, s.répa, krumpli és csirkehusi), szétválogattam őket, másnap pedig külön-külön mindent leturmixoltam, és szépen eltettem kis Avent-es tárolódobozkákba a mélyhűtőbe. A hétvégén elő is vettem egy-egy adagot mindenből, éls gyártottam 2 ebédet a gyereknek. Vasárnap ugyan nem ízlett neki, (erről még később...) de hétfőn befalta az egészet.
Má egyszer korábban, mikor még ragaszkodtam ahhoz az elvemhez, hogy fűszert (értsd: sót SEM) teszek a gyerek ételébe, Zsuzsa gyártott neki egy borsóból és főtt répából álló szmötyit, ami elég fűszeresre sikeredett, tekintve, hogy a mi, vagyis a felnőttek leveséből lett kivéve - hát nem bezabálta a gyerek?!
Ha már elvekről és sóról esett szó, itt jegyezném meg, hogy sokáig vitázott bennem a két fél: tegyek az ételbe sót neki, hadd szokja az ízeket, vagy ne tegyek, ezáltal nem teszem ki annak, hogy felnőtt korában is a fűszeres ételeket fogja kedvelni, am ugye nem tesz jót az egészségnek, ráadásul ha nem teszek bele sót, a zöldség természetes ízét fogja megismerni, megszokni és megszeretni. Én ez utóbbi úton haladtam volna, de aztán anyu és a gyerek ízlése együttesen meggyőztek a sózás fontosságáról - bár még mindig nem vagyok teljes mellszélességgel a gondolat pártján.
Na, kanyarodjunk csak vissza. A zöldborsótól székrekedése lesz, mint ahogy azt korábban írtam; az őszibarackot, ha a la nature kapja, visszabukja; a többinek nincs ilyen jellegű életteni hatása. Múlt héten kamillateát kapott, ment is minden, mint a karikacsapás. Mivel ma is csirkehusis zöldoró volt a menű, ma este és délután is kap majd kamillát, megelőzvén a bajt.
Egyébiránt reggel, ébredés után mindig csak tápszert kap, mint ahogy az az utolsó étkezés is, lefekvés előtt. Tízóraira, uzsonnára gyümölcs van, ebédre főzelék, ha még éhes, esetleg tápszer.
Kb 2 hét múlva megpróbáljuk a tehéntúrót, kicsit később a sajtot, még később pedig a tojássárgáját - ez a hosszútávú terv, ami az étkezést illeti.
Amint ezeket a sorokat írom, Bubu alszik a kiságyában - én a gyerekszoba kanapéján ülök - , de mielőtt elaludt volna, engem sasolt a fejvédő alól kikukucskálva, közben persze vadul ujjat szopva....:) Hát hogy lehet kibírni, hogy ne csókolgassa össze az ember fél percenként?!?
Most megyek én is reggelizni, mielőtt felébred...
Fogas kérdés...
Na, hol is tartunk: múlt szerdán, vagyis 23-án kibújt a bal alsó fogunk! Illetve akkor vettünk észre. A másik szorosan a nyomában, de az még nincs kint. Különösebben nem viseli meg, nem nyűgösebb, nincs láza, nincs hasmenése, szóval egy sem a klasszikus tünetek közül, hacsak azt nem sosorlhatom ide, hogy napközben kicsit rosszabb az étvágya, reggel és este a tápszert szó nélkül bedönti.
Hasról hátra simán, gördülékenyen fordul, emiatt a napközbeni elalvás kicsit meg is nehezült, hiszen őurasága háton nem tud elaludni, vagy ha igen, csak 5-10 percet alszik, utána felriad. Átlagosan 4x fordítom vissza minden egyes elalváskor.
Állandóan ülne, húzza fel magát, és nagyon erős baba, úgyhogy félig fekvő helyzetből sikerül is neki. Tegnap még a pihenőszékben is inkább ülve maradt, ami amúgy logikus, hiszen egyre kíváncsibb mindenre, és így jobban lát. 
Tegnap fél 7 körül látom, hogy nagyon csöndesen, az ujját szopva fekszik a játszószőnyegén, így felvettem, hozzámbújt, egy kicsit szopizta még az ujját, de szinte rögtön elaludt. Így üldögéltünk módfelett kényelmes pozícióban a kanapén 45 percen keresztül - én ringattam, ő aludt. Imádtam! Ez volt az első alkalom, hogy megmaradt nálam, sőt, még oda is bújt.
Hasról hátra simán, gördülékenyen fordul, emiatt a napközbeni elalvás kicsit meg is nehezült, hiszen őurasága háton nem tud elaludni, vagy ha igen, csak 5-10 percet alszik, utána felriad. Átlagosan 4x fordítom vissza minden egyes elalváskor.
Állandóan ülne, húzza fel magát, és nagyon erős baba, úgyhogy félig fekvő helyzetből sikerül is neki. Tegnap még a pihenőszékben is inkább ülve maradt, ami amúgy logikus, hiszen egyre kíváncsibb mindenre, és így jobban lát.
Tegnap fél 7 körül látom, hogy nagyon csöndesen, az ujját szopva fekszik a játszószőnyegén, így felvettem, hozzámbújt, egy kicsit szopizta még az ujját, de szinte rögtön elaludt. Így üldögéltünk módfelett kényelmes pozícióban a kanapén 45 percen keresztül - én ringattam, ő aludt. Imádtam! Ez volt az első alkalom, hogy megmaradt nálam, sőt, még oda is bújt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
