Végre péntek...

A fogyókúra 5. napja. Eddig egész jól vettem az akadályokat: semmi nassolás nem volt, 6 után igyekeztem nem enni (ez csak egyszer nem sikerült)és semmi cukros üdítő, csak víz, bele citromkarika. Tegnap csaltam egy "kicsit", az igaz... hát a gyümölcsnap és én nem leszünk jó barátok idén sem... Meg hát előző nap a fél napot a tűzhely mellett töltöttem, sütöttem lángost meg egy csomó palacsintát...nehogy már kárba menjen... ;) Szóval még egy szénhidrát nap becsúszott.
Ma protein nap van: ebédig simán kibírtam (főleg hogy ma Bubu negyed tízkor (!!!)kelt, tehát minden tolódott), ebédre Teletál-féle sonkával-sajttal rakott karfiol volt. Finom is, csak kevés volt, szóval utánaküldtem még 2 sült virslit, hozzá paradicsomot ettem. Vacsira ugyanez lesz, mínusz a sült virsli :)

Ma elég pocsék az idő, esik is, párás is a levegő, úgyhogy nagy séták, játszóterezések du sem valószínű, hogy lesznek. Egész jól bírja a bezártságot, utoljára tegnap délelőtt voltunk sétálni, meg azért kicsit buszoztunk is. Nagyit emlegeti folyton, menne hozzá.

Ja, és a napokban nem hagy élni a Jankával, állandóan őt emlegeti, hogy a Janka kiabál, meg amit ő nem akar felvenni/megenni, az a Jankának való... Janka fölöttünk lakik, Bubuval sacc-per-kábé egyidős. Legutoljára, mikor náluk voltunk, nem engedte Bubut játszani semmivel, nagy ordítozás volt, szegény fiam meg nem tudta mire vélni...na, annyira megfeküdte ez a bendőjét, hogy azóta sem tud napirendre térni fölötte.

Történnek mostanában apró balesetek: tegnap sikerült megkaparintani az egyik parfümösüvegemet, jön utánam savanyú ábrázattal, hogy "megnyaltad a kupakját!", mondom, minek a kupakját? Erre bevisz a szobába, megmutatta... úgyhogy most megismerkedtünk a "keserű" fogalmával is.
Mivel előkerült a citrom, azt is nyalogatja megint, azt már ismeri, és valamilyen oknál fogva szereti is..

Tegnapelőtt a kakaó borult ki valahogy a cumisüvegből, nem is értem, hogy. Abban fetrengett, úgyhogy még zuhanyzás is volt. Ma a Cappy-t tette úgy vissza a pultra, hogy kiborult...Amúgy tényleg egyre szebben iszik pohárból, csak még elég szeleburdi.

Mindenhol morzsa-hegyek, rudacska-darabok(Sparban kapható, sós csavart rudacskákról van szó), szóval nagyjából mindne nap lehet porszívózni.

Szerdán megcsodáltuk szomszédaink kiskutyáját: a fiam úgy rohangászott a folyosón oda-vissza a kutyával, hogy öröm volt nézni. izgult, kacagott, húzkálta a gatyáját nagy izgalmában :D
Később a gyerekek kihozták a tengerimalacokat is, előbb a kicsiket, majd a nagyokat, a gyerek azt is agyonsimogatta. Aztán se szó, se beszéd, szépen besétált a szomszédék nyitott ajtaján, és marha jól kezdte ott magát érezni. Játszott a két naggyal (6 és 8 évesek, Dávid és Enikő), befeküdtek 3-an az ágyba....alig lehetett kicsalogatni. Szívmelengető volt számomra látni, hogy mennyire hihetetlenül jól elvannak, nem fél a gyerek a nagyoktól, benne van minden mókában... Jó érzés volt, na. Vannak fenntartásaim a gyerek mimózaságával és az oviba kerüléssel kapcsolatban, úgyhogy jó volt most ezt tapasztalni.

A ringatóba már nem járunk 3 hete, a gyerek nem akar menni, és milyen érdekes, pont ezeken a keddeken alszik 9-negyed 10-ig (ez a hét sem volt kivétel). Valószínűleg kinőtte már ezt a csapatot, de hogy mit fogok a már kifizetett bérlettel csinálni...

A következő 90 nap...

... lesz maga a pokol, legalábbis számomra. Ma kezdem a 90 napos fogyókúrát, amit egyszer, a gyerek születése utáni májusban már sikerrel abszolváltam. Na, most visszatapsolom. Növekvő rémülettel tapasztalom, hogy súlyom megint a szülés utáni állapotához közelít, ellenben nincs második gyerek... :(

Igyekszem beszámolni róla, hol tartok, de a kezdeti súlyt hadd ne közöljem... ki tudja, lehet, hogy valaki olvassa a blogot, aztán milyen ciki lenne...

Az biztos, hogy egy bizonyos oldal szerint az ideális testsúlyom valahol 58.2 és 73. 5 között van - még a felső értéktől is igen messze állok, így első körben ez lesz a cél: 73.5 kg. Aztán hátha megy tovább is...

Ma fehérjenap van, a tegnapról megmaradt rántott hús lesz az ebéd, csinálok hozzá görög salit.

Később jövök, óbégat a gyerek... mostanában miért kel egyre korábban...?

15.00

Jelentem, még mindig tart a fogyókúrám... :)
A délelőttöt valahogy kihúztam, ebédre megettem egy szelet rántotthusit és pár db baconbe tekert virslit (vékonyak voltak!), görög sali helyett (a Sparban nem volt feta...pfff...) tzatzikit csináltam. De legalább végre nem éhezem. Ebéd után megettem a gyerek maradék joghurtját és ice tea helyett vizet és zöld teát (brrrrr....)iszom. Azt is édesítővel. Mondjuk ettől az íze még változatlanul olyan, mintha füvet legelnék...
Vacsiig kihúzom, még 6 előtt ennem kell, mert 6-tól tanítok, utána meg már nem szabad ennem. Vacsora nagyjából ugyanez lesz, a mennyiségen kell csak csökkentenem.
Mielőtt azt hinnéd, hogy evésfüggő vagyok, nagyot tévedsz. NASSOLÁS és ÉDESSÉG-függő vagyok! Ezt lesz nagyon nehéz kibírni, hogy 2 étkezés között és este ne nassoljak.

Holnap nehezebb lesz, keményítőnap... krumpli, rizs, zöldség. Még ötletem sincs...

Áttörés :)

Kedden megtörtént a következő nagy lépés: Bubu egyedül, szépen ivott pohárból! Korábban is történt néhány erőtlen próbálkozás, akkor az ital fele a padlón és a ruháján kötött ki, ráadásul a nagy izgalomtól az innivaló egy része inkább a légcsövébe került, arról nem is beszélve, hogy meglehetősen vehemensen tiltakozott a pohárból való ivás ellen; most viszont szinte kikapta kezemből a poharat és gyönyörűen ivott egyedül! Annyira büszke vagyok rá! Nagyi pont itt volt, úgyhogy kettős volt az ováció. Tehát a felállás most a következő: napközben pohárból, kivéve a reggeli kakaó, illetve lefekvéskor még cumisüvegezünk. Napközben így mondjuk lényegesebben kevesebbet iszik, este viszont nyakló nélkül dönti magába a teát... Tehát a rendszer még nem tökéletes, de alakul a helyzet. megint csak "nekem" lett igazam: semmit sem szabad erőltetni!
Remélem, a bilire is rákap hamarosan - nem mintha novemberig nem lenne elég időnk még, de én már előre parázok...az a végső határidő!

Készítek egy slideshow-szerű filmecskét Bubu 1., illetve 2. évéről, csak a gépem közben állandóan lefagy, így némileg visszavetve a lelkesedésemet és a munkamorálomat, de amint elkészül, felrakom ide, lássátok ti is, mennyit nőtt és változott az én egyszem gyermekem. Néha magam sem hiszem, honnan hova jutottunk - és mi lesz még!

Ami változatlanul aggaszt, az az étkezése, vagyis annak nagyjából teljes hiánya. Nem mondom, hogy semmit nem eszik, de rettenetesen válogat, kevés féle ételt eszik meg, abból is csak keveset. lehet, hogy ha mindig is rossz evő lett volna, akkor most ez nem aggasztana annyira, de nem így van: kb másfél éves koráig gyönyörűen evett bármit, amit eléraktam, most meg még a hőn szeretett babakajáját sem hajlandó megenni... Gyakorlatilag teán, Kubun, gyümölcslén él... Arra gondoltam, leviszem a doktornőhöz, hátha ő mond valamit, vagy megnyugtat, vagy elküld valamilyen további vizsgálatra. nem akarom ezt sem túlaggódni, de már eljutottunk egy olyan pontra, ahol már engem is zavar a helyzet.
Amúgy érdekes, hogy itthon mostanában a nem-evés mellett alig alszik valamit napközben (másfél-két órákat), viszont a nagyinál és a mamiéknál 3-4 órákat bír hortyogni, plusz a mamiéknál rendszeresen szinte tömi magába az ételt. Mondjuk ezzel kapcsolatban csak azért vannak fenntartásaim, mert ott meg állandóan tejbegrízt vagy párizsit eszik, más nagyon nincs, és ezt sem tudom, hogy ez csak kényelmi megoldás, vagyott sem eszik meg mást Tomi.

Ettől eltekintve állítom, hogy továbbra is nekem van a legjobb, legaranyosabb, legszófogadóbb gyerekem... :) Segít takarítani, megteszi, amit kérek tőle (persze, nem mindegy, mennyire fáradt, illetve az, hogy hogyan kérem tőle), édes, mosolygós, hihetetlen humorérzéke van, és be nem áll a szája. Mesél, szaval, fantáziál, elmeséli este az apjának is, mi minden történt vele aznap.

Már kétszer voltunk kb egy héten belül az ÁMK-ban a hüllőkiállításon, nagyon tetszettek neki a kígyók, a nyuszik, meg az alligátor. :) Kedvence a nagy sárga kígyó :)
Még egyszer el akarom rángatni, de akkor az apjával együtt, megpróbálom nem elfelejteni akkro a kamerát is vinni - alig készül róla felvétel, pedig tudom, hogy később ezt nagyon fogom bánni, főleg az én gyatra memóriámmal...
Fotózni sem engedi magát annyira mostanában, meg annak nem is látom értelmét, hogy mindig itthon, a négy fal között fotózzam. Már csak ezért is várom a nyarat, mikor több lehetőségünk lesz kimozdulni, és lesz értelme fotózni/videózni. Állatkert, Veresegyházi Medvepark, Budai Vár - ezek vannak egyelőre tervbe véve. ha valakinek van arra nézve ötlete, hogy így télvíz idején mit lehet megnézni egy két éves és 3 hónapos kisfiúval, nyitott vagyok bármire! :)

Ja, igen, erről jut eszembe: játszóházba is járunk ám! ha kevesebb időnk van, csak ide a csepel Plázába, egyébként meg a Camponába, a Pán Péterbe, oda van bérletünk is. Bubu is imádja, szinte ott sem kéne lennem, annyira elfoglalja magát :) Csúszdázni lelkesen csúszdázott az első alkalommal, a kezdők abszolút magabiztosságával, de aztán történt valami, magam sem tudom, mi, mert nagyobb koccanás nem volt, azóta nem hajlandó felmászni és csúszni. Máskülönben minden érdekli, nagyszerűen elszórakozik. Télen nagyon jó megoldás, mert míg átérünk, az is egy élmény neki (nagyon szeret buszozni meg nézelődni is), ott aztán jól elfárad, és megvotl a napi élmény is! :)Nyáron viszont nem nagyon pártolom a dolgot, akkor inkább ő is legyen a szabadban.

Fejlemények

Előző bejegyzés tudom, kurtán-furcsán félbeszakadt, merthogy már korábban megírtam, befejezni nem volt időm, de úgy voltam, ha már dolgoztam vele, ugyan ne hajítsam már a lomtárba…

Viszont vannak fejlemények.
Fejlemény No 1.: Erősen olybá tűnik, hogy munkám nincs, legalábbis minden jel arra mutat. Bármennyire is szeretnék visszamenni, és bármennyire is mellettem áll a törvény, eddig úgy néz ki, nincs helyem. Nem lesz egy leányálom munkát keresgélni… Szeptember elején kell újra jelentkeznem, hátha addigra változik valami, de úgy néz ki, egyelőre túl sok a „ha”…

Fejlemény No 2.: A gyerek nem megy bölcsibe, mert egyrészt novemberben tölti a 3-at, akkor úgyis átpaterolnák szegényt az oviba, másrészt 120%-os telítettség van a szept-okt-i előjegyzésekre is… Szóval marad novembertől az ovi, ahova viszont csak úgy veszik fel, ha szobatiszta (ezt, remélem, nyáron abszolváljuk…) és ha van nekem munkáltatói igazolásom, hogy effektíve dolgozom… Szóval vissza az origóhoz; csinos kis 22-es csapdája… L
N.B. igazából nem is bánom már, hogy nem lesz bölcsi: egy anyukától hallottam, hogy az addig gyönyörűen beszélő gyereke verbálisan totál visszaesett nullára, merthogy kis bölcsistársak nem beszéltek még egyáltalán…

Bubu másrészről jól van, bár nem hajlandó enni, sokszor még babát sem (ld.üveges, gyári babakaja), ami anyut jobban aggasztja; én úgy vagyok vele, ha a gyerek éhes, akkor eszik.
Be nem áll a szája, elmondja az angol ABC-t, egyre több verset, mondókát tud, a My Bonnie és a Lavender’s Blue a kedvence, annyit tud angolul, hogy pig, cow (lásd: Old MacDonald had a farm) és I love you… J
A múltkor fürdés közben locsolom vízzel, erre rámszól: ’Naa, ez nem volt vicces!’ Persze hallani kéne a hangját hozzá.

Felfedeztük magunknak a YouTube-ot, precízebben néhány dalocskát, amiktől egyre rohamosabban őszülök... Magukkal a dalokkal nincs gond, de hogy napjában ezerszer is meg bírná nézni... Két kedvencünk jelen pillanatban egy piros autós alkotás, illetve a fent belinkelt ABC dal, amiben ugye vannak lufik is, meg kisfiú is, tehát csak jó lehet... Ezért tudjuk mi az angol ABC-t... van még egy-kettő, amitől hihetetlen lázba tud jönni, de ezek viszik a pálmát.

Sajnos elég hullámzó a kedélyállapota, hol imádnivaló, kenyérre kenhető cukorborsó, hol a hajam tépem tőle… Itthon sem akar maradni, de menni sem akar, az öltözködés kész rémálom (remélem, ez a meleg beköszöntével megszűnik), de ahogy kilépünk az utcára, már semmi baja.
Most kezdünk ráállni az egyre korábbi fekvésre, alvásra: a korábbi 10 helyett már egy órával hamarabb ágyban van, és általában szó nélkül el is alszik.
Sajnos még nem iszik pohárból (mea culpa…), és nem eszik egyedül (detto), ezen is még dolgoznunk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy míg mentálisan remekül haladunk és szuper szinten vagyunk, addig a fizikai fejlődés nem annyira előrehaladott… Pl ugrálni sem tud….tudja a rosseb, miért fontos ez, de a védő néni kérdezte, tudunk-e már ugrálni. Hát, mondom, nekem nem okoz problémát, bár némileg viccesen festek olyankor, de a gyereknek még van behoznivalója… vagy a térdét rugózza, vagy lábujjhegyre áll, ha azt kérem, hogy ugráljon… J
Egyébiránt 90 cm magas, 14 kiló körül ingadozik a súlya, szóval egy élmény cipelni – márpedig vannak napok, amikor igen sokat kell… Mostanában nem tehetem meg azt a luxust, hogy ha hisztizik, otthagyom, merthogy megvan a veszélye, hogy leveti magát a földre, az pedig kissé kényelmetlen, tekintve hogy rögtön átázna a hótól/latyaktól.

Továbbra is járunk Madárdalra, több-kevesebb lelkesedéssel; ma pl végigfetrengte-szenvedte az egészet, a múlt héten meg minden kisbabát megölelgetett, megsimizett… A saját uzsi nem jó, a másét viszont szó nélkül megesszük (ha én vittem volna kölesgolyót, ami hegyekben áll itthon, tutira nem kellett volna neki…).

Állandóan téma a 2. gyerek kérdése (nem vetem el végleg az ötletet, de egyelőre tök happy minden így, ahogy van, kerek az életünk, és hála istennek mindketten így gondoljuk). Egyelőre nem tudom, hogy boldogulnék 2 gyerekkel, mind érzelmileg, mind fizikailag, hiába tudom, hogy ezrek oldják meg és boldogulnak.

Baráti párnak született a napokban ikerpárja: mindkettő gyönyörű és egészséges, de én a magam részéről tuti büntetésnek venném. Még eggyel is nehéz sokszor, kettővel is, még akkor is, ha különböző korúak; de így, egyszerre belecsapni a lecsóba… El sem tudom képzelni. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jól van ez is elrendezve, hogy az ember nem tudja előre, mire számítson, mi jön majd, mikor gyereket vállal. Azt viszont továbbra sem tudom elképzelni, mire lehet számítani egyszerre 2 bébivel…!

Most megyek lefeküdni, kínoz a nátha, és már meglehetősen unom…

Parázok

Ha tettem volna fogadalmat szilveszterkor, biztos szerepelt volna benne az, hogy rendszeresebben fogok írni a blogba; olyan gyorsan tűnnek el az emlékek, hogy mire kettőt pislogok, nem emlékszem semmire, pedig olyan jó lenne semmit nem elfelejteni ezekből a hetekből, hónapokból. Olyan gyorsan múlik az idő, olyan gyorsan változik minden, és én olyan rossz memóriával vagyok megáldva…
De ez nem olyan egyszerű….ha van is némi időm napközben, kismillió más dolgot kell csinálnom (most is, ahogy itt irkálok, az jár a fejemben, hogy szalad a konyha, kb 3 embert kéne felhívnom, fel kéne készülnöm az órámra, és a gyerek is mindjárt felébred…. Mások hogyan csinálják…? Mindenesetre imádom!
Amennyire vágytam visszamenni dolgozni úgy egy éve, most annyira szakad meg a szívem már csak a gondolatától is annak, hogy Bubut be kell adnom bölcsibe, nekem meg vissza kell kényszeríteni magam a hétköznapokba, a munka világába. Olyan ez, mint amikor közeledik a nyaralás vége…ááááááááááá….

Egyrészt fáj a szívem Bubu miatt: annyira kis jólelkű kisgyerek, semmi agresszió nincs benne, félek, még megvédeni sem fogja tudni magát, ha bekerül a közösségbe. Mert milyen esélyei lennének egy falka idősebb, lehetőleg verekedős fiútestvérrel megáldott, rafkós kölyökkel szemben? Nem tudom, hogy fogok ezzel megbirkózni, hogy ott kell hagynom egy csepp magzatom egy vadidegen helyen, vadidegen emberek között…. Plusz nekem is vissza kell találnom a „civilizációba”: cirka 2 és fél éve nem dolgozom, azt sem tudom, van-e még munkahelyem…De ha van is, minden átrendeződött, minden más, megint én leszek a gyenge láncszem…Újra megszokni mindent… :(

Ráadásul logisztikailag sem lesz a dolog egy fáklyásmenet: elvileg a munkaidőm 9-6-ig tart. Namármost, az, hogy reggel a gyereket röhögve leviszem a bölcsibe (már ha felvesznek minket egyáltalán.) fél 8 és 8 között, és én vígan beérek időben, akárhová is kell mennem, az frankó. De hogy este hogy kerül a gyerek haza, az még rejtély. 7-nél előbb nem érek haza, Apa legkorábban szerintem 6-ra tud hazajönni, a gyerekre meg csúnyán néznek, ha fél ötkor még ott csücsül szegény, mert a gondozók persze 4-kor legkésőbb le akarnak lépni, holott a munkaidejük tudtommal nekik is 6-ig tart…

Hamarosan....

Hamarosan jelentkezek új bejegyzésekkel, többen reklamáltátok, hogy nincs új olvasnivaló - és teljesen igazatok van... :S Mea culpa, mea maxima culpa.... Méghogy a kismamák unatkoznak.... :)

Addig is íme egy kis meglepi a kisgyerekes - és gyerektelen, ámde gyermeklelkű - barátainknak, rokonainknak, ismerőseinknek! :)

Nemsokára találkozunk.... :)

Itt van az ősz...

Itt, hogy a fene enné meg. Bár őszintén szólva még nem is magával az ősszel van bajom, hanem azzal, ami ezután jön: a latyak, a hideg, a sötét...fúúj.
Bubu miatt ugyan megbocsájtok, kíváncsi vagyok, mit reagál a hóra, ha egyáltaán lesz. Tavaly még túl kicsi volt hozzá, na de majd most... A szelet imádja, az biztos. Meg szeret leveleket gyűjtögetni, szóval az ősszel biztos nincs baja. Mielőtt beköszönt az igazi hideg, még a ruhatárát is update-elni kell, mert azért sok mindent kinőtt tavaly óta. Jó lenne egy igazi gumicsimma is, hogy ne kelljen folyton a pocsolyák miatt aggódnom.

Na, a lényeg: Bubukámnak be nem áll a szája. Imádom hallgatni: szaval, pöröl, magyaráz, panaszkodik. Mindig mindent kommentál. Olyan dumái vannak, hogy néha hangosan röhögve fetrengek a földön. Persze igyekszem mindent lejegyezni, de egyszerűbb egy füzetbe, mint mindig iderohangászni és fölugrálni a netre. Persze, ígérem, csinálok majd egy bejegyzést, ahol megosztok néhány aranyköpést tőle. Szó szerint "köpést"..:)

Egy gyors példa: közértbe készülünk, a farmer már rajtam, a gyerek figyel, közben kiflit majszol. Hatalmas tüssz, kifli anya farmerján landol. Gyerek nézi egy darabig, majd: "Anyára rácsöppent a kifli". No comment.

Mindenesetre teljes mondatokban beszél, néha megismétel mindent, amit mondok, mintha egy kis papagájjal beszélgetnék. Versel is ("antanténusz, szójakaténusz"; "liccs, loccs, megy a kapitány...").

Legújabb kedvenc a kenguru (= "tenguju"). Mondom: kisfiam, nem tenguru, kenguru (k-t jól kihangsúlyozva); ismétli: "kkkkk-tenguju". A "t" marad, passzpiros, mondhatsz, amit akarsz.

Szülinapjára mindenesetre a vakond-figura mellett egy tengujut is szereznem kell, a játszóházról nem is beszélve...

Később folyt. köv.

Nyaralás

Sajnos már túl vagyunk a nyaraláson, meg is emésztettük, szinte el is felejtettük...:( Olyan gyorsan elsuhant, mintha meg sem történt volna. Ismét nagy fogadkozásokba csaptunk, hogy jövőre aztán minimum két hét... ez az 5 nap tényleg szinte semmi sem volt, főleg, hogy ebből 3 nap használhatatlan volt időjárás szempontjából, dehát ehhez már igazán hozzá lehetünk szokva....

Mindenesetre a legjobb az egészben az volt, hogy Bubu rögtön megtalálta a helyét, minden 'jó' volt, sőt, néhány dolog 'nagyon jó'... :) Imádta a vizet, bár először úgy kellett 'becipelni', aztán meg nem lehetett kicipelni... Sikerült a kis csónakjába is becsalogatni, végül persze imádta.
Én meg azt imádtam, hogy végre kertben, teraszon reggelizhetünk-vacsorázhatunk, lehetett grillezni, tollasozni, napozni, amit ugye itthon, a panel 7. emeletén nehézkesen lehetne... Bubu is szépen elbóklászhatott a kertben, bogarászgatott, élvezte.

Szókincse is gyönyörűen ugrásnak indult ez alatt az egy hét alatt, ami prímán megmutatkozott a 'kabbe' kifejezésben, amit igen sűrűn hallhatott a nagyobb gyerekektől...vagy a fene tudja, honnan, nálunk nem divat. Igyekszem én sem használni fenti kifejezést már akkor sem, mikor kajával kínálom, helyette lett a 'hamm be', amit már ő is tökéletesen használ, mikor az ujjait tömi be a szánkba.

Egyébként már szinte mindent kimond, utánoz minket, mikor úgy tűnik, oda se bagózik, akkor is szinte nyúlik a füle, úgy figyel. Most olyanok vannak terítéken, hogy 'világít', 'szerintem', 'tetemő' (=temető), 'ölembe', 'adoda', 'odaadom', 'huncuka' (=huncutka), és persze vadul számol: 1, 2, 4... A három, mint olyan nem is létezik. A liftben lefelé menet hibátlanul végigmondja a számokat 7-től lefelé, ahogy azok megjelennek a kijelzőn.
"A milyen nap van ma?" kérdésre tökéletesen érthetően mondja, hogy 'péntek', ha ez nem válik be, akkor 'szombat', tekintet nélkül arra, valójában milyen nap van.
'Hány éves vagy?' - 'Kettő.'
'Hogy hívnak?' - 'Gabi' (ezt lassan sikerül Tomira köszörülnünk, nem tudom, miért pont a Gabi tetszik neki...)

A 2 legédesebb párbeszéd is elmúlt 2 hét során keletkezett. Valamit mondott, amit nem értettünk, visszakédeztem:
'Mit mondtál?' Kis szünet, majd: 'Semmi(t)'
A másik a fasírtal kapcsolatos. Kiköpte a tenyerébe (ez szerensés, mert almaevéskor a héját következetesen a földre köpködi) a fasírtot, rászóltam, hogy nehogy a földre dobja, hozza ide a tenyerembe, amit meg is tett, majd megint nyúlkált fel az asztalra, hogy 'fasírt, fasírt'. De, mondom neki, most köpted ki! Erre ő, megint némi gondolkodás után: "Másik". Imádtam!

Persze rettenetesen elfogult vagyok, milyen is lennék, de szerintem egyszerűen imádnivaló:) Mondogatom is neki folyton...

Néhány fotó

Imádom!!!

Így vagyok cuki :) (2009. február)

Első képek hajvágás után...

Na jó, ennél carabb fotó-beilesztős programot én még nem láttam...ígérem, teszek fel hamarosan több fotót, majd jelzem, hova, de itt nem carakodok vele többet!

Beszélgetünk, dacoskodunk

Hihetetlen, hányan meg bírják kérdezni, beszél-e már a gyerek? Persze, angolul és németül folyékonyan, görögül csak pötyög... 20 hónapos, könyörgöm... Bár biztos vannak szuperbabák, akik ebben a korban már székfoglaló beszédeket tartanak...

Szorgalmasan próbálom írni, legalább heti rendszerességgel, miket mond Bubu, de kezdem elveszíteni a fonalat. Már nincs olyan nap, hogy 1-2 új szó ne kerülne be a szótárba. Egyre tisztábban ejti ki a szavakat, és mikor sikerül valamit elsőre szépen kiejtenie, azt ő is érzi, ilyenkor úgy tud örülni, hogy csak na. A legújjabb (tegnapi) az 'asztalka'. :) A közértben felismeri, sorolja a zöldségeket, mindenhol felfedezi a csillagokat ('kika').

Hajdúszoboszlón volt az első "párbeszédünk": ígértem neki, ha szépen végigüli a vacsorát, elmegyünk valahova. Erre visszakérdez: Hova? Azt hittem, megzabálom. Mondom: meglepetés lesz, titok. Erre ő: titok:)

A galamb eddig 'gaba' volt, most (szintén tegnap óta) 'gamba'.
Mondja, hogy 'tó' (=toll; tegnap kezdett el igazából rajzolni papírra, korábban nem igazán érdekelte a dolog, mára viszont a parketta és a linóleum is kapott belőle...), 'hód' (=hold), 'papíta' (=paprika), 'huszika' (=rucika, de ezt nem lehet igazából lekottázni, ezt hallani kell, a kis cérnahangján:))... Most már ki tudja mondani, hogy "ige" (=igen), és tud bólintani is, bár ez sokszor egész felsőtesttel sikerül neki... Ha meg valami nem, akko rtovábbra is rázza a fejét, néha mondja hozzá, jogy "ne, ne".

...és még sorolhatnám... Majd fogom is, ha megtalálom a kis noteszem, amibe a szavait lefirkantottam...

Tegnap ugye hajnyírás volt, ami nem aratott osztatlan sikert: Anyu idegenkedik az új frizurától, az Apja imádja, Anyósom nem igazán nyilvánított véleményt, de szerinte is már megérett a hajvágásra, Apósom meg kiakadt, amennyire érzékeltem Anyósom szavaiból... Majd mindenki szépen megemészti... Szerintem meg egyszerűen imádnivaló, és végre odaférek a nyakához, füléhez...nyami...:)

Ami viszont kevésbé jó, hogy valami "elpattant" a hétvégén: kb onnan datálható a Dackorszak. Szerintem elkezdődött: földhöz csapkodja magát, semmit nem akar megtenni, amit kérünk, beindult a rapli. Most kell elővennünk türelem-tartalékainkat, most kell extrán észnél lenni. Én konkrétan ignorálni próbálom, ugyanolyan csendes, nyugodt maradok, mint korábban, vagy ha tehetem, simán otthagyom. Csak azért mélyen belül el vagyok képedve, hova lett az én Bubum, az én csöndes, szófogadó, nyugodt kisfiam. De ha most elszabjuk, azt nagyon nehezen lehet csak helyrehozni, ha egyáltalán lehet.

A Nagy-Hajvágás Hadművelet 2009.07.20.

Aki ismer minket, tudja, hogy szerelmes voltam/vagyok Bubu hajába-. Na, ez a haj nincs többé...


Szóval már régen tudtam valahol mélyen, hogy előbb-utóbb meg kell szabadítani Bubut a gyönyörű hajkoronájától, de ez inkább utóbb legyen, sőt, leges-legutóbb...

De mivel egyrészt dög meleg van, másrészt 10-ből 8-an kislánynak nézték már, plusz a múlt héten talált Emil egy szórólapot, amelyen egy gyerek hajvágást is vállaló fodrász hirdeti magát, aki ráadásul itt dolgozik tőlünk egy köpésre, úgy vettem, hogy ez az égi jel. Igazából senkinek nem szóltam (az apja még most sem tudja...), csak felhívtam Tündit, és itt következik a második égi jel: nem időpontot adott, hanem azt mondta, vár minket akár azonnal. Szóval nem volt menekvés, felszerelkeztem egy mesekönyvvel (Kiskakas gyémánt félkrajcárja, az aktuális sláger), némi keksszel és teával, és elindultunk. Mondogattam közben az én kicsikémnek, hogy megyünk a Tündihez, aki levágja a hajacskáját, szép kisfiút farag a szép kislányból, stb.

Na, hamar oda is értünk, becsüccsentünk a székbe; az első akadályt a fodrászkendő jelentette, idegesítette, hogy a kezét nem tudja használni, így rövid úton eltávolítottuk. (A kendőt, nem a kezét... ) Mondjuk ennek köszönhetően a végére úsztunk a hajban, mintha a gyereknek is kinőtt colna közben a testszőrzete, az enyémről nem is beszélve..

Elkezdtünk olvasni, Tünde meg csattogtatni. Kb félútig minden ok volt, aztán bekövetkezett a legnagyobb félelmem: fél úton kezdett raplizni. Ugyanis izzadt, a haj meg tapadt-ragadt rá és persze szúrta, meg különben is, mit kell neki ennyi ideig egy helyben ülni... Volt sírás rívás, kicsi öklendezés a szájába került hajtól, de végül csak abszolváltuk ezt a feladatot is : némi keksz és tea elfogyasztása után sikerült levágni, több körben, több kisebb pihi után, köszönhetően Tündi türelmének. Ezt utólag is köszönöm! :)

És hát az eredmény...ha lehet, még szerelmesebb vagyok bele...nem mondom, nagyon fura, szokatlan, rövid, meg izé....de szerintem nem lett gáz, csak meg kell szokni.

Íme 2 "before"- kép: (ezek is ma készültek)

Hazarongyoltunk, bevágtam mindkettőnket a kádba, jól lepancsiztuk a sok hajat, megebédeltünk, és most csicsi van. Van mit kipihenni...:)

És végül, 2 "after"-kép:

Előtte-utána

Tudjátok, nagyon, hihetetlenül könnyű hozzászokni ahhoz, hogy egy kisgyerek van a közeledben éjjel-nappal. Sőt, nem is emlékszik az ember lánya, milyen volt, mikor még NEM volt gyereke - igazából erre az érzésre a szülés után már egy-két hónappal sem emlékszel... Megszokod, hogy nem vagy a magad ura többet, hogy amíg korábban 5 perc semmire sem volt elég, most beraksz egy mosást, bepakolod a mosogatógépet és kilakkozod a jobb kezed körmeit, míg korábban csak kettőt ásítottál ugyanennyi idő alatt és ELKEZDTÉL azon gondolkodni, mit is kéne csinálni.

Korábban nem volt gond, ha hajnali 2kor mentél lefeküdni, nem foglalkoztál vele, milyen lesz felkelni, most 10-kor már hív az ágy; egyrészt mert hulla vagy, másrészt mert tudod, hogy a gyerek minden ébresztőóránál biztosabb ébresztést produkál, és még kinyomni sem tudod...
Régen úgy tudtál aludni akár 11-ig is, mint akit fejbevágtak, most a legkisebb nesz a gyerekszoba irányából kipattintja a szemed (már,amikor; ha a jó fülemen alszom, nincs biztos ébresztési módszer...).

Mindenben alkalmazkodsz a gyerekhez, szabadidőd legfeljebb akkor van, ha alszik. Míg korábban havonta jártál mondjuk fodrászhoz, vagy kozmetikushoz, most csak szabadkozni ugrasz be, amiért nem jársz. Igazából nem is nagyon érdekel, hogy nézel ki. Pedig hogy fogadkoztam korábban, férj-és gyerektelenül, mikor megláttam egy végtelenül lestrapált külsejű anyukát, hogy én majd bezzeg sosem, én aztán majd vigyázok magamra... És, láss csodát, még ha időm lenne is rá, meg lehetne szervezni, nem mondom, de egyszerűen az esetek többségében NEM ÉRDEKEL. Smink lassan beszárad, hajam lenőve, körmeimet esténként gyártom, 2 db/este, néha szőrösségben kenterbe verek bármilyen Jetit, de már nem fontos. Mintha a méhlepénnyel együtt az agyamnak a "Smink-haj-köröm" szegmensét is kitoltam volna, már elnézést a vulgáris kifejezésért. Nem mondom, néha erőt veszek magamon, megragadom a borotvát, vagy az arckrémet, de már nem ez van a top első helyen.

Mi van ott? Megmondom. Így néz ki a fontossági sorrend.

1. Bubu
2. Én / Apa - ez változó, ahogy a helyzet megkívánja
3. Minden egyéb

Nem tudom, mert nem emlékszem, milyen volt kettesben elmenni valahová az urammal. Nem mondom, néha eljutunk egy moziba, Auchanba (igen, már ez is kikapcsolódásnak számít! Majd rájössz...), voltunk már kettesben vacsizni, sőt, egy hosszú hétvégén is együtt. DE... az már nem ugyanaz. FOLYTON, megállás nélkül ott van a gyerek az agyad egy nem is olyan rejtett zugában - mit csinálhat most Bubu, jaj, de jó lenne, ha ezt ő is látná..stb... Ha meglátok valahol egy különösen aranyos kiskutyát, vagy adott esetben csillagot (csillagmániás lett a lelkem...), rögtön ez ugrik be. Nem tudsz tőle szabadulni, a zsigereidben, a bőröd alatt van.

Ha valaki mindezt panaszkodásnak véli, az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRIÁSIT téved! Mert nem is akarsz szabadulni. Most pl Emil (akit lassan 21 hónapja nem hívtam így /csak ha veszekszünk/, ő APA, és ez már így is marad) levitte Bubut Anyósomékhoz, vasárnap lévén. én jövök -megyek, hajat mosok (végre!), közben látom a Bubu kanapéján hagyott Szamarat, a konyhában a földön hagyott kismillió csetreszt , az asztalon a félig kiürült cumisüveget...és hiányérzetem van. Folyamatosan. Mintha valakinek a fél karját levágják, de tudja, hogy annak ott kéne lennie, érzi is, hogy ott van...de mégsem.

Valaki a minap bűntudatnak vélte érezni, amit ilyenkor érzek, mikor úgymond "lepasszolom" a gyereket. Ha ez valóban bűntudat lenne, akkor szerintem gáz lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy úgy érzem, nem lenne szabad gyerek nélkül léteznem sem. Korántsem erről van szó - egyszerűen az első fél óra király, szabad vagyok, azt csinálok, ami akarok... aztán vissza akarom kapni a karomat!!!! Egyszerűen nem az igazi nélküle.

Ha van gyereked, tudod, miről beszélek. Ha nincs, majd megtudod. Erre úgysem tud a legjobb férj, anya, védőnő, szülész, nőgyógyász sem felkészíteni. Nekem sem mondták, úgysem értettem volna. De ha jön, akkor fejbevág. A tudat, hogy SOSEM lesz már semmi olyan, mint rég. Egy férjjel töltött hosszú hétvége sem. És ez nem baj, csak meg kell szokni, ha egyáltalán meg lehet. Végső soron rettentő jó ez így.

Még egy gondolat: emlékszem, kb a gyerek egy éves koráig kisebb-nagyobb hullámokban tört rám az érzés, hogy MOST akarok visszamenni emberek közé, dolgozni. Hosszú idő kellett, míg megszoktam a helyzetet, szerintem ez is természetes. Mint ahogy hosszú idő kell ahhoz is, hogy mi ketten igazán összeszokjunk; a két időpont nagyjából egybeesik. Mára, úgy érzem, teljesen megtaláltam itthon is a helyem, és a gyerekkel is kiegyensúlyozódtunk, összecsiszolódtunk, türelmem is egyre több. Most majd az lesz a gond, amikor vissza kell menni...de ez még legalább egy év.

2009. július 10.

Hmm...na igen...én és a rendszeresség... nem mondhatnám, hogy köszönőviszonyban vagyunk egymással...
De még nem érettségizik Bubuka, így még időben vagyok:)

Persze iszonyúan sok minden történt időközben, sok olyasmi is, ami csak nekem lehet érdekes, de igyekszem összefoglalni az elmúlt fél évet.

Jelen pillanatban Bubu 20 hónapos és 4 napos, 13 kiló körüingadozik a súlya, kb 85 cm magas. Futkos, beszél(ni próbál, több-kevesebb sikerrel), szerintem nagyon okos és gyönyörű:) Próbálom egy kis füzetkébe legalább hetente beírni az új szavait, de ez sem sikerül mindig. És még azt mondják, unatkoznak otthon a gyerekkel! Na, hát mi sosem. Mindig van program, tennivaló,sokszor ugyanúgy elfolyik az idő a kezeim között, mint a pénz... Jövünk, megyünk, programokat csinálunk. Vele lehet, annyira rugalmas, vidám, kiegyensúlyozott! Még egy igazi hiszti nem volt(én még a szót magát is utálom!)! Nagyon jól alszik, amikor letesszük, legyen az 8 vagy fél 10, szépen elalszik, nincs altatási gonduk. Reggel 8 és 9 között ébred, így én sem vagyok kimondottan kialvatlan...:) Enni ugyan mosanában nem szeret, kb egy hete, amióta meleg van, legalábbis én szeretem a melegre fogni. Viszont már egyáltalán nincs tápszer, kb mióta Hajdúszoboszlóról hazajöttünk, tehát úgy 2 hete. Tej van reggelire, aztán kenyér felvágottal/virsli/bundáskenyér/stb. tízóraira, ebédre rendes, főzőtt ebéd vagy bébiétel, és hasonlók délután/este. Nem is hiányzik neki a tápszer, a tejecskét már szépen megissza.

És hát beszél....az valami édes, mikor új szavakat mond ki, és ebből egyre több van, egye többet utánozza azt, amit mi mondunk ki, és akkor is fülel, mikor az ember nem is gondolná... De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.

Az "idegenektől" mostanában kezd el tartani, legalábbis tartózkodóbb, mint volt, idő kell neki a feloldódáshoz, és ennek sikere is változó. Szerintem hihetetlenül jó a radarja, megérzi, ki az, aki őszintén áll hozzá, ki az, aki csak kötelességből...Eklatáns példa Anna vagy Csilla, akikre rögtön rákattan, és mondjuk Ildikó, akinél ugyan idő kell, de megérzi, hogy őszinte az érdeklődés. Vasárnap volt itt Ildikó, utána napokig hallgattam, hogy 'Ildi, Ildi', szóval emlegeti...:)

De az abszolút libling a Nagyi ("Nyanyi"). Azt látni kell, amikor szinte ugrál, toporzékol, kiabál örömében, mikor meglátja Anyut...meg kell zabálni! :)

Viszont most idő van, felébredt a kisherceg, így mennem kell, de ígérem, hamarosan folyt.köv, most igyekszem nem kihagyni egy újabb fél évet....

Nem hiszem el, hogy szeptemberben írtam utoljára....annyira telik az idő, és olyan kevés dologra elég a 24 óra...

Persze rengeteg dolog történ is közben, már fel sem tudnám mindet idézni. Bubu novemberben ugye EGY ÉVES lett, még abban a hónapban, pontosan 26-án elindult, akkor tette meg az első igazi önálló lépéseket.

Azóta már szinte szalad, bejárja az egész lakást, kedvence a fürdőszoba, illetve a mosógép. A játékosrekeszéből mindent szépen behajigál a kádba, ha van benne víz, ha nincs, imád fürdeni, fogat mosni, mindent, ami vízzel kapcsolatos, remélem, ez így is marad.

Egyre többet ért meg, ha van kedve, még kéréseket is teljesít. Megmutattam neki a lábán lévő anyajegyet, azóta azt is mutogatja, ha kell, ha nem.:) Ideadja a kezében lévő dolgokat, mondjuk mostanában már csak ha van kedve.... Ha hívom, jön szépen uánam, tudja, hol cserélünk bugyit, egyszer meg is lepett már azzal, hogy jött be hozzám, kezében egy tiszta pelenkával, és mutogatta a sajátbugyiját vele, és mikor ellenőriztük, kiderült, hogy tényleg bekakilt! Ez mondjuk eddig csak egy egyszeri mutatvány volt...

Szépen eszik, és hála istennek eddig egyáltalán nem álogatós, hús, főzelék, hal, brokkoli...minden csúnyaságot megeszik. Ha jóllakott, vagy éppen nem kér kaját, rázza a fejét. :) Sajnos már egy ideje beteg, és mikor úgy néz ki, végre kilábaltunk belőle, újra kezdi. Tegnap kezdtük előlről a köhögést, taknyoskodást, pedig már azt hittem, túl vagyunk rajta. December végén, január elején volt egy lázas, taknyos időszaka, 38.6 körül volt a max, de azért elég rossz volt...Elvesztette az étvágyát is, s most végre a napokban megint rendesen evett, de most lehet, hogy kezdődik megint (amúgy 12 kiló körül van a gyerek, szinte csontváz...:). Persze a doktornő egy kalap sz...t se ér, fülészetre is bezavart inket, holott a gyerek szemmel láthatóan nem fájlalta a fülét - csak egy plusz túra, és némi lehetőség, hogy elkapjon valami még rondábbat a váróban üldögélő többi gyerektől. Viszont Bubu tünemény volt, fel-le kellett vele sétálgatni, volt, hogy odament egy vadidegen nénihez/bácsihoz, és belehajtotta fejét az ölébe...:)

Mindenesetre 2x kellett a dokihoz lemenni, hogy lássa, tényleg nem stimmel valami, antibiotikumot is felírt, Augmentint, de 2 nap után abba kellett hagyni az adagolását, mert pöttyös lett tőle a gyerek, plusz 2 napig volt hasmenése tőle.

Máskülönben nem nagyon bújós, csak másodpercekre engedi magát babusgatni. Ma kicsit "jobb" a helyzet, ha lehet ilyet mondani, de bár ne lenne ilyen! Láza ma még nincs, de nagyon nyomika szegény, kb 11kor aludt el, és máris ébrdezik, szerintem nem tud a bedugult orrától aludni. Próbáltam neki leszívni a nóziját, de csak némi közelharc árán sikerült, és közben majd megszakad a szívem!

Pohárból még mindig nem nagyon tud inni, mondjuk ez nagyrészt nekünk köszönhető - nem nagyon erőltetjük... Vizet sem iszik, csak teát vagy gyümölcslét.

Aludni szépen alszik az esek többségében, néha, ha rosszat álmodik, akkor kel fel éjszaka, olyankor valamelyikünk visszaaltatja. Napközben van, hogy 3 és fél órát alszik, de akkor csak egyszer egy nap, van, hogy 2x rövidebbet, mondjuk fél 11től fél egyig, aztán délután 5-fél 6tól 7ig. Este általában 8-9 között alszik el, reggel változó, h mikor kel, 7-8 között általában. Senki nem mondhatja, hogy rossz alvó a gyerek....én mégis úgy kelek fel reggel, mint akit agyonvertek. :(

Iszonyatosan huncut, annyira lehet vele játszani, birkózni, bújócskázni, kergetőzni...:) nagyon élvezi...meg én is :) Vannak kedvenc játékai, Micimackót pl nagyon szereti, és van olyan is, mint pl amit Apa vett neki karácsonyra (itt jegyzem meg, hogy mi nem nagyon vettünk neki sok mindent, szerintem még fölösleges, azonkívül nem szeretném, ha minden ünnep csak arról szólna, hogy mennyi ajándékot kap a Bubu...), állathangokat ad ki magából gombnyomásra, és beépített dallamai isvannak, na ez az a játék, amihez kb 2 hétig hozzá se piszkált, most meg nem győzi nyomkodni, nem kis örömömre...:)

Még mindig szeret csavarogni, bár öltözködni nem különösebben, a kabátbál már igen élénk tiltakozás van, és igazából tételnül ücsörögni, várakozni sem szeret, ebben is rám ütött...:)

Nagyon várom már a tavaszt, a nyarat, egyrész mert többet mehetünk ki, másrészt mert megússzuk ezt az öltözködési rítuálét. Amúgy a cipőjét nagyon szereti, imád a tépőzárral vacakolni, itthon is sűrűn játszik vele.

Egyre többet "beszél", gagyog, amit abszolút ki lehet venni, az az "apa", azt is két részletben mondja ki, a p-t elnyújtja. Egy időben ment neki az 'anya' is, azán lett belőle 'anny', most meg a nagy büdös semmi...:) Nagyon hamar elun dolgokat, játékokat, "mutatványokat", aztán el kell teljen egy kis idő, míg újra megcsinálja vagy kimondja, hamar elmegy az újdonság varázsa. Ha valami sikerül neki, borzasztóan tud örülni, meg is tapsolja magát, annak meg még jobban örül, ha nekünk tetszik a dolog. Ha megkéred, és olyan hangulata van, "kukucsol": félrehajtja a fejét, és vigyorog, közben huncutul néz. Ez persze elmondva nem nagy szám, ezt látni kell. Tud még tapsolni, megmutatja, hogy van anya füle, hol a Bubu/Tomi, hol a pocakja, a keze és a lába, a többi testrésszel egyelőre hadilábon állunk.

Szereti a mondókákat, a zenét és akármilyen furcsa, azt is, ha én énekelek neki.

Még mindig megvan az esti rítusunk: vagy velem fürdik, vagy Apa fürdeti, utána Anya megeteti, aztán szépen megbeszéljük, hogy most Bubuci aludni fog, Anya és Apa is csicsikál a másik szobában, majd reggel találkozunk, stb, és ezek után, az esetek többségében szépen, hang nélkül el is alszik Van olyan is, hogy a későbi ellenőrzés során keresztben fekszik az ágyon, lábbal felcsavarodva a rácsokra, szopizza az ujját, és elvan szép csöndben; ilyenkor nem szólok hozzá, csak gyorsan kiiszkolok a szobából...:) Hihetetlen pózokban tud elaludni, nem győzök gyönyörködni benne... Szerintem ő a legszebb, legokosabb, legaranyosabb baba a világon. De most már tényleg felébredt, mennem kell! Folyt. köv., ígérem, nem hónapok múlva...

Apu

Apu tegnap volt egy éve, hogy elment. 2 napja fent voltunk a temetőben Bubuval, vittünk egy kis koszorút.
Remélem, szívből remélem, hogy akárhol is van most, látta az unokáját, akit soha nem láthatott, tarthatott a kezében. Ha valamit kérhetnék valakitől, akinek hatalmában van teljesíteni ilyen kéréseket, annyit kérnék, hogy tekerjük vissza az idő kerekét, adjon még Apunak legalább egy fél évet, hadd lássa meg az unokáját. Annyira várta, annyira örült és olyan büszke volt.
Nagyon fáj, hogy nem lehetett nagypapa.

Sétálunk, sétálunk...

Na. Azt hiszem, most elaludt, gyorsan megpróbálom utolérni magam, ami nem lesz egyszerű. Még hogy a kismamák unatkoznak...
Bubu holnapután lesz 10 hónapos, ami azt jelenti, hogy már csak 2 hónap van hátra az első (!) szülinapjáig.
Sokat változott, de valahol mégis ugyanolyan. 8 fogunk van kint, igaz, a 4 középső mellettiek még csak éppenhogy, de azért jól észrevehetőek. Haja egyre több, egyre szőkébb és egyre jobban göndörödik. A kis lába, keze egészen "lebarnult" a napon, mivelhogy sokat csavargunk.
Nagyon kiegyensúlyozott, sokat nevet még mindig. Nagyon szépen tud egyenes háttal ülni, folyamatosan mászik, nagyon nem szereti a kötöttséget, eltekintve a babakocsiban való üléstől. A járókában néha egyáltalán nem, néha akár fél-háromnegyed órát is eljátszik. Rengeteget mászik, ha lehet, ha nem, feláll, sajnos nem mindig a legstabilabb dolgokba kapaszkodva. Néhány napja - hiába beszél az ember neki...- ismét sikerült a nagy álló ventillátorba kapaszkodva felálnia, majd egy hatalmasat perecelnie. Úgy dőlt el a ventillátorral együtt, mint egy zsákocska. Nagy szerencsémre vastag szőnyegre estek, és pont bekerült a ventillátor feje és lába közé, így kutya baja sem lett.
Nagyrészt az asztalnál szeret felállni, és onnan mindent lepakolni. Ami nem kell neki, azt nemes egyszerűséggel hajítja a háta mögé. Néhány napja rákapott a papír ill. Szilvia apró fecnikre tépkedésére, ami nem lenne baj, végül is ezért van a porszívó, de néha meg is kóstolja. Szerintem önmagában még ez sem lenne baj, főleg ha a mai Nők Lapjából a jövő hetit termelné ki, de azért olyan rosszul még nem állunk, hogy a gyerek emésztésének az újságpapírhoz kéne beállnia.
Pár napig most szörcsögött, kaptunk egy orrcseppet a helyettes doktor nénitől, ami, úgy tűnik, segített. Jövő héten azért szeretném, ha megnézné a mi doktor nénink is, főleg mert vannak tisztázandó kérdések.
Már mászik négykézláb is - Bubu, nem a doktornéni -, és ami a csúcs, arra a vezényszóra, hogy "csússzál", elkezd hátrafelé tolatni. Ezt anyu tanította meg neki, valami hihetetlen édesen lecsúszik hason fekve a kanapéról, és szépen talpon marad, és örül magának. Meg mi is neki:)
Ezt persze produkálja simán csak a földön hasalva is, ami azét különösen jó, mert ha be találna mászni valami olyan helyre, ahol én nem szeretném a gyereket tudni, a fent említett 'vezényszóra' szépen kitolat. Ami nyilván nem fog sokáig működni - úgy ébredezik a kis saját akarata, ogy éppen csak nem nyújtózkodik.
Bubu bezzeg igen. Rájött, hogy ez mennyire tetszik a kiccsaládnak, azóta ébredés után 4-5-ször is produkálja magát, nagyokat nyújtózkodik, nyög, és hallahtóan kuncog, várja a reaciónkat.
Imád még mindig csavarogni, néha az egész napot átmászkáljuk. Mindenhol szétszedik, nem tudunk úgy felülni egy buszra, villamosra, hogy legalább 2 hódolója ne akadna. Ő meg persze élvezi, vigyorog mindenkire. 10 éves korában a tükör előtt fogja mondogatni magának, hogy ő milyen szép és okos...mást se hall tőlünk:)
Nagyon tetszik neki minden piros fényforrás, értem ezt főleg a kis ledekre, ami pl anyunál van a villanykapcsolónál, vagy nálunk a DVD-n. Nagyon tud neki örülni, mikor fölfedezi, néz hátra, keresi a tekintetünket, hogy íme, megvan, ő megtalálta és ez milyen jó. Olyan arcokat tud vágni, hogy nem tudok betelni vele.
Már nagyon szépen fordul hátról hasra és vissza, semmi nehézséget nem okoz neki. Néha, amikor hason alszik el, 10 perc múlva már a hátán hortyog, kiterülve, kezét-lábát szétcsapva, mint egy kis béka. Újabb negyed óra múlva megint hason van, feneke az égben, vagy mondjuk az oldalán, keresztbe tett lábakkal. Nem lehet vele betelni. Néha csak állunk a kiságynál, és nem hisszük el, hogy a miénk...
Nyelvi készsége kimerül a dádádádá-ban és a bábábábá-ban, remélem, a helyzet azért majd változik.
Enni mostanában nem eszik valami jól, csak este, és még a melegre sem tudom fogni: nyáron nem egyszer jóval melegebb volt, mégis rendesebben evett. Megint rákaptunk a piskótás-banános tejpépre, aminek olyan az állaga, mint a tejbegríznek. Nagyon szereti, vagy ezt kap vacsorára, vagy a HIPP-es tejbegrízt, mindig más ízűt, kivéve a csokisat. Napközben gyümölcsöt, főzeléket eszik, a legújabb sláger a vadas marha rizzsel. :) Amit régen szeretett, azt mostanában nem nagyon eszi, valószínűleg már megunta. Egyre darabosabbak az ételei, amit meg is rág, legalábbis úgy csinál. Tápszert már egyáltalán nem kap hetek óta, remélem, ezzel ártani nem ártnuk, ő nem kért egyszer csak többet. Inni változatlanul sokat iszik, még mindig mindenféle babateát. Nem ártana, ha lassan a vizet is elfogadná, újra meg kell próbálnom.
Ebben a hónapban be kell szereznünk egy etetőszéket, mert néha elég disznó módra eszik, ha olyanja van, köpköd, prüszköl, repül a kaja, ázik és foltosodik a nappali teljes berendezése.
Fürdeni egyre jobba imád, a vízből kijönni egyre kevésbé. Egyre több mindent bevon a pancsolásba, flakonok, szivacsok úsznak. Fürdés közben, és úgy egyáltalán, esténként, mikor fáradt, akkor lehet a legjobban megnevettetni. Egyszer csak mondok valami szót, ami úgy megtetszik neki, hogy elkezd szó szerint szinte fuldokolva nevetni. Ilyen volt először a boci, boci, aztán a habos, a piszkos, a sárga, a buborék és azt is imádja, ha számolok neki. A szivacsból, mikor a kezére, pocakjára csavarom a vizet, harsog a fürdőszoba a nevetésétől.
Apropó, pocak: 80 cm hosszú és 11 kiló a gyerek... No comment.

Olvasok...

Fürdök... Huncutkodok...

Van új járókám...

Valami vígjátékot...?

A kep.tar.hu-n folyt. köv...:)

Nem tudom, az, akinek eleven gyereke van, hogy csinálja. Bubu nagyon nyugis, el tudja magát foglalni, de még így sincs mindenre időm, amit szeretnék, vagy amit beterveztem egy napra. Ha alszik, nem akarok zajongani, ha ébren van, nem lehet egyedül hagyni. Ördögi kör.
Ma legalább tudunk menni sétálni, de azért megpróbálok kitartani minél tovább a lakásban, hogy ne a legnagyobb hőségben induljunk neki. Legalább a szél fúj...
Most sikeresen feltettem képeket a képtárba, ez is csak kb 2 havonta sikerül...
Még írni sem tudok...mennem kell....

Fejlemények

Azóta a bizonyos nap óta jelentősen javult a helyzet, de valahogy nem az igazi. Látszólag minden rendben van, ugyanolyan jól alszunk, reggel mosolygós az ébredés, enni is rendesen eszik a szőke herceg, de valamiért a nyafi egy része megmaradt. A dózis csökkent, de minden nap kapunk némi ízelítőt belőle.
Viszont ma megtaláltuk a - lehetséges - magyarázatot: Bubunak ugye már kint van az alsó 2 és az egyik felső foga, a másik felső is már áttörte az ínyét, és ma, fürdés után Apa észrevette, hogy a fölső 2 fog mellett mindkét oldalon is kibújt a két rizsszem! Még csak mutatóban, de már határozottan látszanak! Lehet, hogy ezért vagyunk kicsit nyűgösebbek mostanában az átlagosnál.
Van már utazóágyunk, ezt egyelőre fixen Emil szüleinél fogjuk tárolni, és ha megyünk majd valahová, ahol kell, csak összecsomagoljuk. Nagynéném felajánlotta, hogy tőlük elhozhatjuk azt a rácsoságyat, ami még az enyém és az unokatestvéremé volt:) Na, azt meg Anyunál fogjuk felállítani, így nem kell folyton azon aggódni, nem-e puffan-e Bubu alvás után a földön...
Na, a másik, amit feltétlen meg kell jegyeznünk, a következő nagy áttörés: Bubu áll. Szépen térdre tornássza magát, miközben valamiben kapaszkodik, aztán addig-addig ügyeskedik, hogy feláll. Vissza se lehet tartani, állandóan állna. Kedden vagy szerdán volt először a nagy hadművelet; sajnos nem írtam fel pontosan, pedig már ezerszer megfogadtam, hogy rögtön feljegyzek minden fontos eseményt, de valahogy nem sikerül...

Most megyek lefeküdni, végem van...

Kitépem a hajam...

Esik az eső. Hideg van. Sétálni nem tudunk menni.
Ebédeltünk. Pelenkát cseréltünk. Nem fázunk, nincs melegünk. Aludtunk is, álmosak nem vagyunk.
Mégis hisztizünk. Nyafogunk. Hangosan.

Ötleteket kérek.